John Sturges mára már ikonikussá váló westernje 1960-as megjelenésével pontosan a saját műfajának aranykorában jött ki, ráadásul a film koncepciója akkoriban nagyon szokatlannak, de ugyanakkor sokat ígérőnek is számított. Valószínűleg mindenki tisztában van azzal, hogy A hét mesterlövész nem Hollywood saját találmánya, hanem Akira Kurosawa hat évvel korábban megjelent alkotásának, A hét szamurájnak az újragondolt, "amerikanizált" változata. Japán ősi, szimbolikus harcosait, a szamurájokat Sturges az USA emblematikus, cowboykalapos pisztolyhőseire cserélte, a kultúraváltás pedig ebben az esetben egyedülállóan jóra sikeredett.

Egy apró, mexikói falu sorsa van a történet középpontjába helyezve: Calvera (Eli Wallach) és banditái rendszeresen visszatérnek erre a kis településre fosztogatni, a termést és a pénzt lépten-nyomon elkobozzák, az elszegényedett lakosokat pedig folyamatos félelemben tartják. Ezt megelégelve a falu parasztjai közül néhány az amerikai határon túlra megy, hogy az ottani pisztolyforgatók közül egy párat (amúgy nevetségesen kevés jutalom fejében) rábírjanak arra, hogy megvédjék őket a rablóktól: először rátalálnak a szűkszavú és becsületes Chris Adams-re (Yul Brynner), aki már az elején a vezérükké lép elő - majd fokozatosan tovább bővül a csapat, így áll össze a legendás hét mesterlövész. A mexikóiak sorsa azonban ezzel még nem oldódott meg, ugyanis a falu lakosainak nagyon kevés pénze és harci tudása van, így a hét amerikai feladata lesz az, hogy kiképezzék őket, és felkészítsék a települést a küzdelemre.

A hét mesterlövész korának egyik legszínvonalasabb, és legszórakoztatóbb produkciójának számított. Az eredeti Kurosawa-filmhez képest több mint egy órával rövidebb a játékidő, a távol-keleti spiritualitást és misztikumot pedig felváltotta a derűs nyugati lazaság. Az '50-es '60-as évek egyik legnívósabb akciórendezőjének számító John Sturges felismerte, hogy mi kell az amerikai népnek: a történet nincs túlbonyolítva, nincs összetett mögöttes mondanivaló, A hét mesterlövész csupán a barátságról, küzdelemről, és betyárbecsületről akar szólni. Mint minden régi film esetében, itt is adódik a kérdés: vajon mai szemmel nézve mennyire áll meg a lábán ez az alkotás? Nos, az igazság az, hogy A hét mesterlövész idén nézve már rendkívül klisés és kiszámítható film, ám még mindig van egyfajta sajátos stílusa, amivel leköti a nézőt (engem legalábbis sikerült szórakoztatnia).

Mindenek előtt a szereposztás egész egyszerűen parádés: olyan western-ikonok játszanak egymás mellett, mint Yul Brynner, Eli Wallach, Steve McQueen, vagy Charles Bronson - egy valódi All-Star gálát sikerült összeállítani, nekem egyedül Clint Eastwood hiányzott a csapatból. Azt nem tudom, hogy megkeresték-e őt a producerek annak idején, de azért valljuk be, hogy vele lett volna igazán teljes a western-válogatott. A szereplő nagy nevekhez mérten a színészi alakítások jónak bizonyulnak, bár hozzá kell tenni, hogy egyik karakter sincsen túlbonyolítva: mivel a főszereplők heten vannak, a rendelkezésre álló idő nem volt elég mindegyikük kibontására, így többnyire egy-egy emlékezetes tulajdonságuk van. Bronson, McQueen, vagy Brynner egy picivel talán kiemeltebb szerepet kapnak: mindannyian jól hozzák a halk szavú, becsületes cowboyt, Eli Wallach is a tőle megszokott stílusban játszik, azonban a többi szereplő meglehetősen visszább szorul hozzájuk képest. Az egyetlen rossz alakítás véleményem szerint Horst Buchholz nevéhez köthető (ő alakítja a legfiatalabb és legvakmerőbb mesterlövészt) - nekem úgy tűnt, mintha minden megmozdulásával James Dean-re akarna hasonlítani, ez pedig már néha elment az erőlködés és ripacskodás irányába.

Az sem feltétlen tesz jót a filmnek, hogy a bevezetés nagyon hosszú, az események pedig rendkívül lassan indulnak be - nekem például a játékidő hosszabbnak tűnt, mint amilyen valójában. A később jövő akciójelenetek tényleg lekötik az embert, de azért már itt is feltűnt néhány sutább megvalósítás, amely felett eljárt az idő. Ezek azonban csap apróbb hibák, maga a film jól van felépítve, különösen tetszett a végső összecsapás kivitelezése az amerikai védelmezők és mexikói banditák között, itt ugyanis folyamatosan tolódnak az erőviszonyok, és helyet kapott pár izgalmas fordulat is. A karakterek érdekes szituációkba keverednek: egy ponton Calvera megpróbálja vesztegetéssel megnyerni a csatát, aztán egy másik ponton fennáll a veszélye, hogy felbomlik az eredeti hét mesterlövész, a végső összetűzés pedig a korábbiakhoz képest meglehetősen véres és naturalista lett, bár szerintem ez is helyénvaló volt.

Az utolsó fennálló kétely számomra az, hogy valóban szükség van-e a jövő héten megjelenő remake-re? Szerintem A hét mesterlövész alapsztoriját mindig minden korban meg lehet filmesíteni anélkül, hogy elkopna, és kifejezetten az a véleményem, hogy ennek az alkotásnak adott esetben jót tehet egy 2016-os verzió. Az 1960-as Sturges-filmet 8/10-re értékelem, bár ebben annak is szerepe van, hogy az évek során mekkora klasszikusként lett számon tartva a produkció.

IMDb: 7,8/10

Rotten Tomatoes: 93%