2016. május 15. 22:00 - Ben Szitas

Aktuál - Batman Superman ellen: Az igazság hajnala (2016)

2016.03.29.

Idén márciusban debütált a mozikban 2016 egyik legjobban várt filmje, a Batman vs. Superman. Az nem volt kétséges, hogy a produkció sikeres lesz (csak a nyitó hétvégén kb. 166 millió dollárt hozott), viszont, mint tudjuk, a nagy bevétel nem feltétlen jelent jó minőséget is. Hogy őszinte legyek, nem tartom Zack Snyder-t kifejezetten jó rendezőnek - a Holtak hajnala remake vagy a Watchmen tetszett tőle, de a 300 már erősen vitatható, a legutóbbi, Acélember c. filmjét pedig kifejezetten rossznak tartom. A Batman Superman ellen mégsem volt annyira borzalmas, mint amilyenre az előzetes internetes kritikák és vélemények alapján számítottam, igaz, gondok azért akadtak vele rendesen.



A film elején Metropolisban járunk, ahol újra átélhetjük Az acélember végén látott gigászi harcot Superman és Zod tábornok között, ezúttal viszont egy másik szemszögből. Kiderül, hogy a gothami milliárdos Bruce Wayne ott volt a helyszínen, és a saját szemével látta azt a mértéktelen pusztítást, amelyet a kryptoni hős okozott, miközben a földbe döngölte ellenfelét. Miután Metropolis romhalmazzá vált, Superman megítélése igencsak megosztott lesz - vannak, akik a megmentő Istent látják benne, viszont bőven akadnak olyanok is, akik egy veszélyes földönkívülinek tartják, aki bármikor zsarnoki uralomra törhet az emberek felett.


Bruce Wayne maga is azt a véleményt osztja, hogy Superman képtelen kordában tartani az erejét, és úgy gondolja, szükséges megfékezni őt, mielőtt még nagyobb bajt csinál. Eközben a szintén óriási vagyonnal rendelkező, megalomániás Lex Luthor is feltűnik a színen, aki szintén nagyon Superman-ellenes - hármuk konfliktusából fog végül kialakulni az a harc, amelyre mindenki vár a cím alapján.


Mint minden Snyder-filmnél, ennél is nagyon kettős benyomásaim voltak, miközben néztem. Kezdjük a jó dolgokkal: blockbusterként a Batman vs. Superman kiválóan funkcionál. A látvány (ahogy azt a rendezőtől megszokhattuk) elsőosztályú, és nagyon magas dózisban fogjuk kapni az akciójeleneteket, amelyek kitűnően visszatükrözik a DC képregények hangulatát. Nagyon szerettem anno a Nolan-féle Sötét Lovag filmeket, de mindig olyan érzésem volt, hogy túl komolyan veszik magukat, és kicsit távol állnak a képregényes feelingtől - ennél a produkciónál viszont tökéletesen megvan a DC Comics érzés. A Batman vs. Superman nagyon sötét tónusú, nem lesznek poénkodások, vagy laza egysoros beszólások, mint pl.: a Marvel filmekben.


Némileg ehhez kapcsolódik a másik nagy pozitívum, mégpedig Bruce Wayne/Batman karaktere. Szerintem Batman filmes változatai közül ez hasonlít leginkább az eredeti, képregényes Sötét Lovagra. Sokan kifogásolták, hogy az itteni Batman túl erőszakos, és durvák a módszerei, szerintem viszont ez a stílus nagyon jól áll a karakterének. Batman soha nem volt egy tipikus "jófiú" - eredetileg ő inkább egy komor, sérült jellem, aki közel áll azokhoz a bűnözőkhöz, akiket a törvény kezére juttat. Én azok között voltam, akiknek nem volt problémája azzal, hogy Ben Affleck -et választották a szerepre, mivel Affleck végül a maximumot hozza ki a szerepéből - ha ő nem lenne, akkor a film talán feleannyira sem lenne jó, nagyon várom már az itt látott Batman önálló adaptációját.


Olyan dolgok is akadtak, amelyekről igazából nem tudtam eldönteni, hogy jó, vagy rossz irányba viszik-e a filmet. Például ott van Lex Luthor, akinél nem baj, hogy szerepet kap, de az biztos, hogy nagyon idegesítő figura, és számomra nem igazán tudott fenyegető benyomást kelteni (pedig elvileg ő lenne a "gonosz" szereplő) - nekem inkább csak egy kezelhetetlen bolondnak tűnt. Külseje alapján Henry Cavill jó választás volt Superman szerepére, bár tény, hogy az alakításával nem sokat tesz hozzá. Ahhoz képest, hogy főszereplői státuszban van, szerintem maga a karaktere is elég gyenge lett, pedig ő az egész film alatt nagyon komoly morális helyzetekkel találkozik. Az emberek sokszor alaptalanul rágalmazzák, bűnösnek kiáltják ki, és tulajdonképpen semmi okot nem adnak neki arra, hogy folytassa szuperhős-tevékenységét. Ezt a drámai szálat nem sikerült eléggé elmélyíteni - egyébként az egész történetre elmondhatjuk, hogy nagyon felszínes.


Ha a képregényes-műfajon belül nézzük, akkor a sztori mégsem rossz, mert tény, hogy legköti az embert. De nem kell nagyon megerőltetni magunkat ahhoz, hogy hibákat, és megmagyarázatlan dolgokat találjunk benne. A karakterek motivációi sokszor nem tiszták - Batman pusztán "emberbaráti szeretetből" megy szembe Supermannel, ami elég hiteltelen egy olyan karaktertől, aki percenként töri a kezeket-lábakat. Azt sem tudjuk meg, hogy Lex Luthornak mi baja van a kryptoni igazságosztóval, bizonyos részeknél a film pedig iszonyúan gyerekes. Lehet, hogy egyedül vagyok, de engem például iszonyúan zavart az, hogy senki nem jön rá arra a teljesen nyilvánvaló dologra, hogy Clark Kent igazából Superman. Emiatt az apróság miatt némelyik jelenet egyszerűen röhejes.


Nem lehet letagadni, hogy mozis területen a DC-nek vaskos lemaradása van a Marvel Studiohoz képest. Szerintem a film legfőbb gondjai is innen erednek - ahogy azt az alcím is sugallja, a Batman Superman ellen mindenáron elő akarja készíteni az Igazság Ligáját, és vele együtt a DC univerzumot. Túl sok dolog lett belepakolva a filmbe - a szereplőgárda a három központi szereplőn kívül tartalmazza Wonder Woman-t, aki nagyon halványan lett beleírva a forgatókönyvbe - de cameózik Aquaman, Flash, Cyborg, a végén feltűnik Doomsday, sőt, még egy Joker utalást is kapunk. Snyder mintha már-már görcsösen próbálná meg összehozni egy filmben azt, ami a Marvelnek is csak évek alatt sikerült. Ugyan Az acélember ad némi hátteret a Batman vs. Superman-hez, de összességében ez még mindig kevés.


Illetve nagyon kifogásoltam még azt is, hogy a sztori nagyon hosszúra lett nyújtva. Az utolsó fél óra afféle "ráadásként" funkcionál, mely során mintha eldurrana Zack Snyder agya, és visszatér az a fajta CGI óceán, amelyet már az Acélember végén is nagyon utáltam. Premier plánban csodálhatjuk meg, ahogy a különböző animációk ölik egymást - ennél a pontnál fordult át a film komolyból nevetségesbe. A Batman vs. Superman filmre maradéktalanul teljesül az a mondás, hogy itt végül a kevesebb több lett volna...


Nem nehéz ezt a filmet a sárga földig gyalázni, és akik utálják a képregényfilmeket, azok ebben igazi csemegére lelhetnek. Én viszont azok között vagyok, akik szeretik ezt a műfajt, és úgy gondolom, hogy megfelelő hozzáállással, és minimális elvárásokkal nézve a Batman Superman ellen egy szórakoztató popcornmozi lett. Semmiképp nem nevezém rossznak ezt a filmet, bár nem lehet letagadni, hogy rengeteg sebből vérzik, és órák hosszat lehetne beszélni a hibáiról és hiányosságairól - viszont az is igaz, hogy az ilyen témájú produkciókat a maguk kategóriájában kell értékelni. Tetszett a film és várom a folytatást, meg azt is, hogy mi fog végül kikerekedni a DC univerzumból - ennek alapján értékelném a Batman vs. Superman-t 7/10-re.

Kiegészítésképp tenném hozzá, hogy utólag megnéztem a kb. 4 hónappal később kiadott rendezői változatot, amely fél órányi cselekménnyel bővítette ki az eredeti filmet. Szerintem egyértelmű, hogy ez az újonnan megjelent, 3 órás kiadás javított a mozis verzió színvonalán - a karakterek többet szerepelnek, ezáltal jobban ki vannak fejtve a motivációik, az ok-okozati összefüggések tisztábban kivehetőek, és amblokk, a nézőnek több ideje van elmerülni a történésekben. Aki moziban látta a filmet, és nem tetszett neki, az mindenképp tegyen egy próbát a rendezői változattal: bár szerintem az eredeti verzió sem lett rossz, a javított kiadás már egy kifejezetten jó film lett.

IMDB: 7,4/10

Metascore: 44/100

Rotten Tomatoes: 28%

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://thechiller.blog.hu/api/trackback/id/tr928719628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.