2016. június 16. 12:50 - Ben Szitas

Aktuál - Cloverfield Lane 10. (2016)

Mielőtt belekezdenék, elmondanám, hogy nem láttam a 2008-ban megjelent Cloverfield c. filmet, így a mostani írásomban nem is tudom majd összehasonlítani a 2016-os folytatást (vagy remake-et?, spin-off-ot?) az eredetivel. Azonban a Cloverfield Lane 10. megértéséhez nem is szükséges az előzmények ismerete, én is laikusként kezdtem el nézni, és így is azt mondhatom, hogy ez a film bizony ott van az idei év eddigi legjobbjai között.


Az alapszituáció, amelybe a történet elején kerülünk némileg hasonlít 2015 egyik Oscar-jelölt produkciójára, A szobára. A főszereplőnk Michelle autóval elindul otthonról, majd váratlanul baleset éri útközben. Nem sokkal ezután egy föld alatti bunkerben tér magához, nem tudja hol van, vagy hogy hogyan került oda, majd megismeri "fogvatartóját" Howardot, illetve Emettet, aki hozzá hasonló helyzetben van. Howard állítása szerint a kinti világban katasztrófa történt, a levegőt megmérgezték, így aki kimegy a bunkerből az azonnal meghal. Felvetődik tehát a kérdés, hogy igazat mond-e a férfi, vagy valóban élhetetlenné vált a Föld, esetleg Howard csak szimplán megőrült és foglyokat akar maga mellett tartani...


A Cloverfield Lane 10. nagyon erősen a thriller-re van kihegyezve. A feszültség szinte folyamatosan tapintható a film alatt, és ennek főként az az oka, hogy a John Goodman által játszott Howard teljesen kiszámíthatatlanul viselkedik. Soha nem fogjuk azt érezni vele kapcsolatban, hogy egyértelműen segíteni akarna, és valóban a védelem szempontjából tartaná fogva Michelle-t, de abban sem lehetünk biztosak, hogy tényleg hamis dolgokat állítana, és teljes őrültség lenne az, amiről beszél. Mivel ez az alkotás karakterközpontú, a színészi játékon nagyon sokminden múlt - ám Mary Elizabeth Winstead, John Gallagher Jr., és John Goodman végig nagyon jól alakít, közülük is kiemelném az utóbbi játékát.


A filmnek van egyfajta "nyomozásos" jellege, mivel Michelle már az elejétől fogva próbál fényt deríteni az igazságra, ám a helyzetéből adódóan csak apró információ-morzsákhoz fog jutni. Egy-egy tárgy, felirat, vagy a külvilágból látott pillanatnyi képek állnak rendelkezésére ahhoz, hogy rájöjjön mi folyik körülötte - nagyon izgalmas végignézni, ahogy próbálja kidolgozni a szabadulási stratégiáját, miközben végig tartania kell Howard éber felügyeletétől. Akciójelenetek csak elvétve akadnak a filmben, ám az egész produkciót áthatja egyfajta pszichológiai-hadviselés a bunkerben élő három ember között, amely igencsak intenzívvé teszi a látott képsorokat.


Szerintem a film a legnagyobb hibát azzal követi el, hogy megpróbál valamilyen szinten kapcsolódni az előzményekhez. Mivel a Cloverfield egyfajta misztikus-thriller volt, ebbe a filmbe is bele akarták keverni ezt a vonalat, ami miatt a lezárás szerintem kissé félresikerült. Igyekszem kerülni a spoilereket, így hát csak annyit mondanék, hogy ha nem lenne az utolsó 10 perc, a Cloverfield Lane 10. akkor is megállná a helyét, sőt talán még jobb is lehetne. Ám a gyenge befejezés a legrosszabb dolog, amit el lehet mondani erről a produkcióról - bár nem hinném, hogy ott lesz 2016 legnagyobb díjazottjai között, mindenképp érdemes a megtekintésre. Végső soron 8/10-et adnék rá.

IMDB: 7,4/10

Metascore: 76/100

Rotten Tomatoes: 90%

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://thechiller.blog.hu/api/trackback/id/tr388814338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.