2016. június 30. 16:30 - Ben Szitas

Classic - Taxisofőr (1976)

Martin Scorsese 1976-os filmje idén ünnepli jubilleumi 40. születésnapját, emiatt pedig úgy gondoltam, hogy most érdemes a Classic rovatban bemutatni a Taxisofőrt. Nem árulok el semmi különöset azzal, hogy egy nagyon jelentős filmről van szó - Scorsese már korábban is megcsillogtatta rendezői tehetségét (mint például az 1973-ban megjelent Aljas utcákkal), ám ezzel a filmjével tört be igazán a nagy rendezők közé, emellett pedig egy másik mozis legenda, Robert De Niro karrierjében is kiemelkedő fontosságú ez a produkció. Szerintem ez a felvezetés már önmagában előrevetíti, hogy mekkora mesterműről van szó, de akkor nézzük is meg alaposabban mi rejlik a motorháztető alatt...


Travis Bickle, a leszerelt vietnami veterán New York-ban telepedik le a háború után, és taxisofőrként kezd el dolgozni. Ideális munka ez számára, mivel Travis alvászavarokkal küzd, ám a sofőrködéssel éjszakáit hasznos munkával is eltöltheti, ugyanakkor meg is viseli őt ez az állás, mivel nap mint nap érintkeznie kell a város mocskával - ő maga is mondja, hogy éjszakánként leginkább csak striciket, prostikat, és pitiáner bűnözőket kell fuvaroznia. Hiába tehát a jó kereset, hogyha ilyen közegben kell dolgoznia, és éppen emiatt az érzés miatt kezd el Travis kiutat keresni. Hamarosan megismerkedik egy csinos lánnyal, Betsyvel, ám egy félresikerült találkozás után Travis csúnyán pofára esik - ezek után pedig lassan elkezdi őt a hatalmába keríteni a téboly, és egyszer és mindenkorra elhatározza, hogy eltakarítja a szennyet az utcákról.


Scorsese-nél megszokhattuk, hogy filmjeivel olyan világba visz el minket, amelybe nem igazán szeretnénk a valóságban belekerülni - ebben az esetben a nagyhatalmú maffiák helyett az egyszerű, magányos bűnözők lepukkant életét láthatjuk. Travis Bickle már önmagában is egy kiválóan megírt karakter - egy igazi antihős, akinek (a rendező többi főszereplőjéhez hasonlóan) alig lehetne egyetlen jó tulajdonságát is megemlíteni, de még így is meg tudjuk érteni motivációit, és talán még egy picit sajnáljuk is. Eleinte egy tipikus szerencsétlen vesztest látunk, aki nem végzett iskolákat, a nőkhöz abszolút semmi érzéke, és esténként, ha éppen nem taxizik, egy lepukkant pornómoziban ül. Ebből a "lúzer" szerepből azonban Travis idővel kilép, és a film végére egy mindenre elszánt fanatikussá alakul, akitől már komolyan tartani kell. Egymaga megtestesíti a kisember küzdelmét az őt körülvevő igazságtalan világgal szemben - mint már említettem, végig tudjuk, hogy nem helyes amit csinál, de néha azért meg tudjuk őt érteni. Talán meg sem kell említenem, hogy az ekkor már Oscar-díjas De Niro brilliánsan hozza ezt a karaktert, és ez a film is jelölést ért neki az Akadémiától.


A forgatókönyv nagyszerű, ugyanis a két órás játékidő alatt nem semmi karakterfejlődést kísérünk végig, de emellett még jut idő arra is, hogy bemutassák nekünk New York rosszabb nevű részeinek éjszakai életét. Az egész produkció nagyon sötét és klausztrofób hangulatú - a jelenetek többsége éjjel játszódik, de a nyomott atmoszféra még a nappali jeleneteknél sem hagy alább. Az egész filmet a főszereplő szemével követjük végig - De Niro karaktere minden jelentben szerepel, és közben néha-néha a narrációját is hallgathatjuk, amely csak még tovább emeli a színvonalat - olyan érzésünk lesz tőle, mintha Travis megfilmesített naplóját lapozgatnánk.


Annak ellenére, hogy a történet nagyon erősen a főszereplőre fókuszál, a mellékszereplők sem halványulnak el mellette. Betsy-t Cybill Shepherd játssza, és valljuk be, nem tünteti fel jó színben a nőket - viszont aki igazán sokat köszönhet ennek a filmnek az Jodie Foster. Az általa megformált Iris egy kiskorú prostituált, akinek komoly szerepe van a végkifejlet szempontjából, Foster pedig annak ellenére, hogy itt még csak gyerekszínész volt, kiválóan alakít - itt a bizonyíték arra, hogy a megfelelő rendezőnél még a gyerekek is képesek kiemelkedő színészi játékot nyújtani. Kis hangsúllyal, de szerepel még az Aljas utcákban feltűnt Harvey Keitel, illetve magának a rendezőnek is van egy jól sikerült cameója kb. a játékidő felénél.


A fentiekből is kiderülhetett már, hogy a Taxisofőrnek nincs olyan pontja, amivel kötekedni lehetne. Az operatőri munka kifogástalan, a zene ennél jobb nem is lehetne, ugyanezt a rendezésre is el lehet mondani. Ki merem jelenteni, hogy személy szerint Scorsese legjobb filmjének tartom ezt az alkotást, és hiába jött utána a Dühöngő bika, a Nagymenők, vagy a Casino, ezt a teljesítményt szerintem egyik sem tudta felülmúlni, emellett nálam a Taxisofőr minden idők legjobb filmjei között is ott van. A magam részéről 10/10-re értékelem a produkciót.

IMDB: 8,3/10

Metascore: 93/100

Rotten Tomatoes: 99%

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://thechiller.blog.hu/api/trackback/id/tr708856924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.