2016. szeptember 01. 09:59 - Ben Szitas

Classic - Ideglelés (1999)

Érdekes, hogy az Ideglelés, vagy eredeti címén a Blair Witch Project kapcsán nem pusztán a filmre kellett odafigyelni, hanem a megjelenési körülmények is sokat számítottak annak idején. A '90-es évek folyamán a found-footage produkciók még eléggé szokatlannak és újszerűnek hatottak, az ilyen stílusú horrorfilmekre még nem igazán voltak felkészülve a mozinézők. Érthető, hogy mindenki felkapta a fejét, mikor a marketingesek azzal kezdték reklámozni az alkotást, hogy a Blair Witch Project kazettájára valaki véletlen bukkant rá az erdő mélyén, és amit látunk benne, az az első kockától az utolsóig igaz történet...


1994. októberében három főiskolás fiatal, névszerint Heather, Josh, és Mike útra keltek, hogy dokumentumfilmet forgassanak a hírhedt blair-i boszorkányról, aki a legenda szerint egy maryland-i erdőben rejtőzik. Miután kiérnek a helyszínre, és rövid interjút készítenek néhány helyi lakossal, nekivágnak a túrának, azonban ezek után semmi hír róluk, és sokáig senki sem tudta, mi történt velük. Azonban később előkerült a leforgatott nyersanyag, és a Blair Witch Project megtekintése során mi is láthatjuk, hogy mi lett a sorsa a három fiatalnak.


A film ereje elsősorban abban rejlik, hogy elképesztően hitelesnek hat, és ezáltal minden korábbinál közelebb hozza a horrort a nézőkhöz. Valóban hihető, hogy a filmet néhány amatőr huszonéves diák forgatta: minden jelenetet kézi-kamerával rögzítettek, a kép és a hangminőség emiatt eléggé alacsony színvonalú, ám ebben az esetben ez a produkció javára válik. Heather, Josh és Mike a saját nevükön szerepelnek, interakcióik pedig természetesnek, spontánnak, és hitelesnek hatnak. Miután egy kicsit utánaolvastam a filmnek kiderült, hogy ez nem véletlenül van így, ugyanis az Ideglelést tulajdonképpen a három főszereplő rendezte: a valódi rendezők, azaz Daniel Myrick és Eduardo Sanchez végig meghúzódtak a háttérben, csak apró üzenetek segítségével kommunikáltak a szereplőkkel, és adtak nekik instrukciókat.


A valószerűség keltése érdekében a készítők odáig mentek el, hogy még a szereplőket is megtévesztették néha: a három fiatal a forgatás során végig abban a hitben volt, hogy a blair-i boszorkány legendája valóban létezik, illetve a rémisztő jelenetek között van olyan, hogy a két rendező ténylegesen ráijesztett a színészeire az éjszaka folyamán, ezáltal valódi reakciókat kiváltva. Ez a fajta filmkészítés akkor még teljesen szokatlan volt, és az is érthető, hogy egy ilyen stílusban leforgatott horror miért ütött olyan nagyot.


A Blair Witch Project nem próbál meg közismert és tucatszerű fogásokkal rémületet kelteni: nincsenek a sötétből előtűnő zombik vagy erdei szörnyek, és még a szóban forgó boszorkány is végig rejtve marad. A horror-faktort maga a környezet adja meg: az őszi, hideg, és lakatlan erdőség, az éjjelenkénti beazonosíthatatlan hangok, és a szereplők szorongása, amely akaratlanul is átragad a nézőre. Iszonyú minimalista produkció, amely szöges ellentétben áll a '80-as évek vérgőzös és széteffektelt slasher-horrorjaival - az Ideglelés az ember elemi félelemforrásait aktiválja.


Ugyanakkor el kell mondani, hogy az eltelt 17 év alatt a film rendesen veszített a hatásfokából. Ma már mindenki tudja, hogy a film ál-realista, emiatt pedig a régen ijesztőnek ható jelenetek ma már döbbenetesen erőtlenek és kiszámíthatóak. Mostani fejjel nézve bizonyos pontokon eléggé lassúak az események, ráadásul found-footage horrorok tucatjain vagyunk már túl, ami miatt a Blair Witch Project elvesztette a korábbi egyedi státuszát a műfaján belül. Még mindig jó a film, de már soha nem lesz annyira jó, mint 1999-ben volt.


Nem is értem, hogy miért kell 2016-ban egy új Blair Witch mozit készíteni, és azt sem sejtem, hogy még mit tudnak ebből a témából kihozni (már eleve túl vagyunk egy elbaltázott folytatáson, és rajongói amatőr-filmek tömegén). Az eredeti viszont jól sikerült alkotás, és mindenkinek ajánlom megtekintésre - 7/10-re értékelem.

IMDb: 6,4/10

Metascore: 81/100

Rotten Tomatoes: 86%

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://thechiller.blog.hu/api/trackback/id/tr5511667656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.