2016. november 19. 11:14 - Ben Szitas

Aktuál - Legendás állatok és megfigyelésük (2016)

Elérkeztünk az év azon szakaszához, ahol zsinórban jönnek egymás után a jobbnál jobb filmek, ráadásul ezek között vannak olyanok is, amelyekre sokan már évek óta vártak. Jelen írás alanya is pont ilyen: 2011-ben ért véget a Harry Potter franchise, majd sokáig az a hír járta, hogy Rowling befejezettnek tekinti a szériát, és nem fog új történeteket elmesélni az általa megalkotott, színes és izgalmas varázsvilág eseményeiről. Aztán teltek-múltak az évek, és felröppentek a pletykák egy új könyvről (ami végül idén került a boltok polcaira Harry Potter és az Elátkozott Gyermek címen), és egy új filmről is, amelyet - őszinte leszek - én is alig bírtam kivárni. A hosszú találgatások és kiszivárgott információ-foszlányok után végre mozikba került a Legendás állatok és megfigyelésük!


1926-ban járunk, kb. 70 évvel az eredeti HP-regények történései előtt. A varázsvilágot már ekkor is háború kitörése fenyegette, ugyanis a sötét varázsló Grindelwald egyre nagyobb hatalomra tett szert, félelembe taszítva a muglikat és mágusokat egyaránt. Emellett a mágiát birtokló személyeknek folyamatosan tartaniuk kell a lelepleződéstől, a mugli-társadalom megvetésétől, és az érezhetően egyre közeledő konfliktus kirobbanásától. Ekkor érkezik a Roxfortból kirúgott Göthe Salmander (Eddie Redmayne) New York-ba egy bőröndnyi rendkívüli bestiával a hóna alatt - az egzotikus, és sokszor veszélyes lények iránti megmagyarázhatatlan rajongása már többször bajba sodorta. Ez most is így történik: miután összetalálkozik a magnix (amerikai kifejezés a varázstalan emberekre) Jacob Kowalski-val (Dan Fogler) egy véletlen baleset során elszabadul a városban néhány különleges varázslény, amelyek nem kis felfordulást okoznak az amúgy is feszültséggel teli New York-ban. Főhősünknek nincs tehát más választása, ha meg akarja úszni ezt a kalandot, kézre kell kerítenie az állatokat, miközben a helyi hatóságok már üldözőbe vették őt és társait...


David Yates immár ötödik alkalommal vette kezébe a Harry Potter-univerzum mozis építésének munkálatait, a forgatókönyvírásra pedig az egész sorozat megalkotója, J.K. Rowling vállalkozott (életében először). A Legendás állatok és megfigyelésükről érdemes legelőször azt megjegyezni, hogy egy pillanatra sem érződik erőltetettnek, pénzhajhásznak, vagy esetleg felesleges, üres blockbuster-nek: a film amellett, hogy bizonyos pontjain kapcsolódik a korábban látottakhoz, képes felépíteni saját világát - míg Harry-ék esetében javarészt a Roxfort-kastély falain belül jártunk, itt feltárulnak előttünk az USA varázslóinak mindennapjai, és ezáltal tovább tágul az eddig ismert fantasy-univerzum. A '20-as évekbeli New York City már önmagában nagyszerű díszletet szolgáltat, ezt a közeget pedig kiválóan sikerült megtölteni mágiával, izgalmakkal és kalanddal, pontosan a sorozat rajongóinak elvárásaihoz mérten. Számomra örömteli dolog volt, hogy végre bepillantást nyerhettem a mágusok iskolán kívüli hétköznapjaiba, ez pedig önmagában elég volt ahhoz, hogy fenntartsa az érdeklődésemet. Aki eddig nem foglalkozott Rowling világának eseményeivel, az nem itt fog rácsatlakozni, ám a régi fanok (szerintem) megkapják amire várnak. A varázslótanoncoknak búcsút inthetünk, itt ugyanis már felnőtt és rutinos mágusok történetét látjuk, ehhez mérten pedig a mondanivaló is egy fokkal komolyabbnak nevezhető - a politika, a szegregáció, és a családon belüli erőszak egyaránt megjelennek a filmben, amellett, hogy van az alkotásnak egy kifejezetten humoros oldala is. Bár a címben a legendás állatokat jelölik meg, Salmander házikedvenceit én kifejezetten másodrangúnak éreztem a produkció többi aspektusával szemben.


Mivel egy teljesen más korszakban és helyszínen járunk, ezért érthető módon új karakterekkel ismerkedünk meg, és egy kompletten új stábbal, akik többségében valószínűleg végig fogják kísérni a továbbra tervezett négy mozifilmet. A legnagyobb kérdőjel a premiert megelőzően talán Eddie Redmayne és az általa megformált új főhős volt, elvégre egy rosszul megírt szerep, vagy egy nem jó érzékkel castingolt színész alááshatta volna a sorozat jövőjét. Göthe Salmander nem az a szereplő, aki halomra pusztítja a sötét varázslókat és boszorkányokat, és még véletlenül sem egy "kiválasztott", csupán egy fura, izgága, és picit idegesítő figura, akivel azonban könnyen lehet szimpatizálni, és kellően szórakoztató ahhoz, hogy vigye a filmet a hátán. Bár Redmayne bizonyos helyzetekben úgy viselkedik mint egy autista, azért nem lehet tőle elvitatni, hogy valóban jó színész, és megállja helyét a főszerepben. Ezenkívül azt is jó ötletnek tartom, hogy most először egy magnixet is bevontak a lényegi cselekménybe - a Dan Fogler által alakított kétbalkezes, de jószívű munkásember teljesen véletlenül találkozik a mágiával, és velünk nézőkkel együtt csodálkozik rá a nagyváros varázslatos oldalára - emellett talán ő a film legfőbb humorforrása is. A csapathoz ezúttal hozzátartozik egy ex-auror nő, Tina (Katherine Waterston), valamint a nővére Queenie (Alison Sudol) is, akik kisebb szerepben ugyan, de szintén végigkísérik Salmander kalandjait, ellenfelük pedig a helyi varázsbűn-üldözési kommandó vezetőjét játszó Colin Farrell lesz.


Érződik azonban, hogy ez még csak egy előkészítő epizód, a Legendás állatok és megfigyelésüknek ugyanis az a dolga, hogy felvezesse mindazt, ami a további részekben lesz majd. Itt még nem derül ki sok minden Grindelwald-ról, nem tör ki a mágusháború, és Albus Dumbledore is csak említés szintjén van jelen (bár van egy olyan érzésem, hogy a későbbiekben fontos szerepe lesz a majdani Roxfort-igazgatónak). Továbbá filmnek nincs igazi gonosza - bár megpróbálnak bevezetni egy főellenséget, vele én nem igazán tudtam mit kezdeni, inkább erőltetettnek éreztem ezt a kísérletet. A varázsvilág USA-ba településével természetesen kapunk néhány amerikai filmes klisét is: itt is megvannak a kötelező romantikus szálak, amelyek inkább a produkció hátrányára válnak, ráadásul néhány poén is eléggé elcsépeltnek hat, bár én többnyire meg voltam elégedve a film vicces oldalával is.


A látvány mindig is a franchise fontos eleme volt, a Legendás állatok és megfigyelésük pedig ehhez hűen káprázatosan fest a vásznon. A varázslények színesek és meseszerűek, amely kontrasztban áll a film sötétebb, már-már noir hangulatú megjelenítésével, ez a képi világ pedig kiválóan áll az alkotásnak. A jelmeztervezői munka szintén csillagos ötös, vizuálokban a Legendás állatok megugorja az elvárt szintet, ezt pedig a produkció egészére rá lehet mondani. Régebben szokásom volt egy-egy Harry Potter mozi megnézése után rögtön felcsapni az alapjául szolgáló könyvet, most pedig kifejezetten sajnáltam, hogy jelenlegi filmünknek nincs hivatalos regényváltozata. Az viszont egész biztos, hogy a legközelebbi részre is jegyet fogok váltani, mivel erre a kalandra még egyszer beneveznék - nálam az új film 8/10-es.

IMDb: 8,1/10

Metacritic: 65/100

Rotten Tomatoes: 76% 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://thechiller.blog.hu/api/trackback/id/tr9911973322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.