2017. január 21. 21:05 - Ben Szitas

Aktuál - Éjszakai ragadozók (2016)

Tom Ford idáig nem volt, és lehetséges, hogy soha nem is lesz ott korunk nagy filmrendezői között. Az 55 éves férfi hivatása szerint személyi stílustanácsadó - dolgozott már a Gucci, és az Yves Saint Laurent számára, 2014-től pedig boldog házasságban él a nála 13 évvel idősebb Richard Buckley-val. Idáig nem tűnt kifejezetten ambíciózusnak mozis téren: napjainkig összesen két darab filmet rendezett. Az első a 2009-es Egy egyedülálló férfi, amely ahhoz képest, hogy egy kezdő rendező készítette, óriási siker lett (3 Golden Globe, és 1 Oscar jelölést szedett össze, bár ezekből egyet sem vitt haza). A második pedig a tavalyi Éjszakai ragadozók, amit szinte minden neves oldal besorolt az év legjobb filmjei közé, és a közelgő Oscar-díjátadó egyik titkos esélyesének is számít. Ford hét év után ült vissza a rendezői székbe, és ismét sikerült egy több mint korrekt alkotást letennie az asztalra.


Susan Morrow (Amy Adams) egy művészeti galéria tehetős, ám kiüresedett életet élő tulajdonosa, akinek talán bárki szívesen lenne a helyében, azonban ő mégsem boldog. Hiába adott számára az összes feltétel ahhoz, hogy a világ legboldogabb embere legyen, mindennapjai sivár egyhangúságban telnek, és csak az zökkenti ki, amikor csomagot kap volt férjétől, Edward-tól (Jake Gyllenhaal). A csomag tartalma egy regény, melynek címe Éjszakai ragadozók, az író pedig maga az ex-férj - miután Susan olvasni kezdi, kiderül, hogy valójában egy véres, kegyetlen thriller-ről van szó, melyen keresztül Edward üzenni akar a nő számára.


A film három történetszálon viszi a cselekményt: az egyik a regény története, mely Amy Adams vízióján keresztül tárul elénk. Ez a vonal Texas állam prérijén játszódik, amint egy családapa feleségével (Isla Fisher) és gyermekével (Ellie Bamber) áldozatául esik egy útmenti huligánokból álló banda támadásának. Mivel a történetet Susan karaktere a saját fejében konstruálja meg, ezért a szereplői is életéből vett személyek: az apának Edward arcát adja, a kislánynak pedig saját gyermeke külsejét tulajdonítja. A három vonulat közül szerintem ez a legerősebb, mivel ebben az esetben valóban egy nagyon feszült, izgalommal teli cselekményről van szó - a film nem fél a brutalitástól, nemi erőszak, gyilkosság, és vérbosszú uralja a produkció ezen aspektusát, melyben Jake Gyllenhaal szokásához híven nagyot alakít (véleményem szerint ő a film valódi főszereplője). Gyllenhaal egyébként egyike azoknak a színészeknek, akiket érhetetlen módon idáig nem vett észre az Akadémia, és teljesítményéhez képest eddig elég kevés elismerést kapott (talán majd most). Ebből a szakaszból külön említést érdemel még a Kick-Ass filmekkel híressé váló Aaron Taylor-Johnson, akit én (kövezettek meg) idáig sem tartottam rossz színésznek, itt pedig különösen jól hozza a véreskezű redneck-karakterét. A Texasban játszódó jelentek alatt felidéződtek bennem a szintén nem régi Hell or High Water képsorai, ugyanis a produkció ezen részében ugyanúgy központi szerepet kap a farkastörvények által uralt modern Vadnyugat, a két alkotás sokban hasonlít egymásra - már csak abban a tekintetben is, hogy itt is láthatunk egy kiváló sheriff-karaktert, akit Michael Shannon formál meg. Annyi problémám van ezzel a résszel, hogy annak ellenére, hogy thriller-ről beszélünk, engem nem igazán tudott meglepni: talán egy kivétellel nem voltak benne igazán megdöbbentő fordulatok, és a lezárás is az előre várható módon alakult. Ha nagyon kötekedni akarnék, azt mondanám, hogy egy sablonsztoriról van szó, amely ugyan nézeti magát, ám már ezernyi ilyet láthattunk korábban...ezzel nem azt akarom mondani, hogy amit látunk, az rossz, csupán egy teljesen megszokott bosszúsztori lett a Texasban játszódó szálból.


A másik fővonal a valóság, vagyis Susan életének alakulása az alatt az idő alatt, amíg a könyvet olvassa. Az amerikai elit életét élő nő mindennapjait lassan elkezdi befolyásolni volt férjének irománya - fokozatosan jön a bűntudat, egyre többször képzelődik, egyre jobban szorong, és egyre több részlet derül ki kettejük közös múltjáról. Kapunk egy pár flashback-jelenetet (ez afféle harmadik cselekményszálnak is tekinthető), amelyek nagyon érdekesek, és sok mindent megmagyaráznak. Szépen lassan kiderül, hogy Susan és Edward kapcsolata örök szerelemnek indult, ám olyan problémák áltak kettejük közé, amelyeket a nő már nem tudott (vagy nem is akart) áthidalni - végül egy nagyon csúnya szakításban végződik a dolog, amely valószínűleg minden férfi szívét összetörte volna. A nagyszerűen megírt forgatókönyv nem-lineáris történetvezetéssel tárja elénk a film mondanivalóját, lépésről-lépésre, lassanként áll össze a teljes kép a nézők előtt, ám sokkolni, vagy 180 fokos fordulatot venni egyszer sem fognak az események - inkább csak azt mondanám, hogy kellemesen eltelik a két óra az Éjszakai ragadozók alatt.


Látszik, hogy Tom Ford otthon van a divatszakmában, és összességében jól ért a megjelenéssel kapcsolatos dolgokhoz, mivel a képi világra egyetlen rossz szavunk sem lehet. Az egész kapott egy komor, sivár beütést, a hideg és fakó színek dominálnak, ráadásul nagyon komoly szimbolikával bírnak a film képsorai: a rendező különböző képi kulcsokkal köti össze a történet főbb aspektusait - érdemes odafigyelni a színek használatára, a beállításokra, de a ruhák, vagy az autók típusai is magukban hordoznak néhány üzenetet. A casting is csillagos ötöst érdemel, ugyanis az Éjszakai ragadozókban csak és kizárólag jó színészi munkát csodálhatunk meg: véleményem szerint Gyllenhaal viszi a pálmát, vele közel egy szinten van Michael Shannon brilliáns játéka, őket követi Amy Adams, és Aaron-Taylor Johnson - utóbbi szokatlanul jó, előbbi szerintem valamivel erőteljesebb volt az Érkezésben, ám akárhogy is nézzük, Adams az idei Oscar egyik legnagyobb sztárja lehet.


Az Éjszakai ragadozók egészébe véve nagyon jó film - a neo-noir beütés, a karakterek és az alakítások viszik az alkotást, ám valami mégis hiányzik belőle ahhoz, hogy valódi mesterműnek lehessen nevezni. Talán ez a bizonyos valami a forgatókönyvben rejlik, mely ugyan ügyesen operál a különböző cselekményszálakkal, ám nekem valamiért túlságosan hiányzott belőle az eredetiség, kicsivel jobban rámehettek volna szerintem a thriller-vonalra. Emellett azonban nagyszerű beállításokat és operatőri munkát csodálhatunk meg - 8/10-et adok rá, ha tehetitek szakítsatok rá az időtökből.

IMDb: 7.7/10

Metacritic: 67/100

Rotten Tomatoes: 72%

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://thechiller.blog.hu/api/trackback/id/tr6712144003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.