2017. február 21. 14:34 - Ben Szitas

Aktuál - A számolás joga (2016)


Bár a nemtől és bőrszíntől független egyenjogúság ma már a nyugati civilizációkban természetes fogalomnak számít, meglepő belegondolni, hogy nem is olyan régen ez még korántsem volt így. Elég csak 50 évet visszarepülni az időben, és máris láthatjuk, hogy a nők és a feketék nap mint nap számos problémával kellett hogy szembesüljenek - nem jutottak hozzá komoly állásokhoz, bizonyos iskolákat nem végezhettek el, sőt, a bőrszín miatt előfordulhatott, hogy még a buszon is külön ülőhelyre kellett ülniük, a fehérektől jól láthatóan elszeparálva. Az már csak plusz adalék a történethez, hogy mindez a világ legliberálisabb országának tartott USA-ban zajlott, a demokrácia, és az "egyenjogúság" államában. De mi van akkor, ha a feketék szegregációja már olyan komoly területeket érint, mint az Amerika és a Szovjetunió között zajló űrverseny? Vajon képesek-e a NASA-nál belátni, hogy érdemes komoly szaktudással rendelkező, színesbőrű nőket alkalmazni a végső győzelem érdekében? Erre ad választ A számolás joga.


Katherine (Taraji P. Henson), Dorothy (Octavia Spencer), és Mary (Janelle Monáe) egyaránt zseniális képességekkel megáldott matematikusok, akik azonban kétszeresen hátrányos helyzetből indulnak a munkaerőpiacon: mindhárman nők, és színesbőrűek. Azonban ezzel a ténnyel nem törődve igyekeznek elhelyezkedni a NASA-nál, hogy alkalmazott matematikusként segítsenek az USA űrprogramjában - fel is veszik őket, viszont már az elején szembesülniük kell a kötelező jelleggel előírt szegregációval, és munkatársaik megvetésével: kezdetben csak alacsony beosztásban tudnak elhelyezkedni, ráadásul nem is nagyon találkozhatnak fehér kollégáikkal, sőt, még a mosdót sem használhatják a bőrszínük miatt. 1961-ben az oroszok sikeresen embert küldenek a világűrbe, ezzel pedig lépéselőnybe kerülnek az amerikaiakkal szemben - ekkor történik meg, hogy a vezető pozícióban lévő Al Harrison (Kevin Costner) nagyobb teret enged fekete kollégáinak, hogy együttes erővel képesek legyenek megfordítani az űrverseny menetét.


A filmet jegyző Theodore Melfi még igencsak feltörekvő rendezőnek számít, eddigi egyetlen komoly alkotása, a 2014-es St. Vincent meglehetősen pozitív fogadtatásban részesült, és bizonyos tekintetben hasonlít is A számolás jogához. Az igaz történeten alapuló produkció fő célja, hogy egy izgalmas történelmi háttérrel körítve bemutassa az '50-es 60'-as években uralkodó társadalmi nyomást elsősorban a feketékkel, és másodsorban a nőkkel szemben. Nagyon jó döntés volt, hogy a film NASA űrprogramjára fókuszál, ugyanis erről a témáról még viszonylag kevés alkotás készült, pedig az űrutazás kezdetei, és a két szuperhatalom közötti hidegháborús versengés nagyonis érdemes a megfilmesítésre. A számolás joga túlnyomó részében a NASA berkein belül járunk, bennfentesként nézhetjük végig az űrprogram alakulását, természetesen csak olyan mértékben, hogy az még egy átlag néző számára érthető legyen. A három főszereplő csak a film elején van együtt, nem sokkal a kezdés után azonban útjaik szétválnak, és külön-külön történetszálakon követhetjük végig sorsuk alakulását - Mary-ből mérnök válik, és segédkezik a rakéták megtervezésében, Katherine bekerül az űrközpont vezető matematikusai közé, és ott igyekszik helyt állni, míg Dorothy-ból csoportvezető lesz, akinek feladata a fiatal pályakezdők kitanítása. A három vonulat eltérő hangsúlyt kap a cselekményben: a forgatókönyv egyértelműen Katherine történetére fókuszál a legjobban, a többiek hozzá képest viszonylag kevesebb figyelmet kapnak - mindhármuk esetében igaz viszont, hogy egy pozitív karriert láthatunk, amely bizonyos nézők számára még motiváló erővel is bírhat.


A forgatókönyv egyértelműen a főszereplők munkahelyi előrehaladását helyezi középpontba, és természetesen ezzel kapcsolatban jönnek elő a feketékkel és nőkkel kapcsolatos felhangok is. A számolás joga főként a színesbőrűek diszkriminációját fejti ki részletesen - ez olyan jelenetekben nyilvánul meg, mint amikor Katherine-nek rendszeresen fél mérföldet kell futnia, hogy eljusson a legközelebbi általa is használható mosdóhoz, vagy mikor az első munkanapján takarítónőnek nézik, és a kezébe nyomják a szemeteskosarat. A rasszizmus végig körüllengi a produkciót, azonban korántsem olyan drámai és húsba vágó mértékben, mint például a nemrég megjelent 12 év rabszolgaság, vagy akár a Django esetében: itt nem lesznek konkrét bántalmazások, de még csúnya beszéd sem fog előfordulni. A számolás joga nem kapott korhatár-besorolást, főként amiatt, mert egy lazább, könnyebben befogadható módon tárja elénk a feketék elnyomását, sőt, az alkotás még némi humoros felhangot is kapott. Ennek előnye, hogy valószínűleg azok is megnézik majd a filmet, akik egyébként viszolyognának egy erőszakos és megrázó drámától, ezáltal pedig sokkal szélesebb réteghez jut majd el a produkció (egyébként nagyon fontos) üzenete. Hátrány viszont, hogy emiatt a film nem tud igazán emlékezetes lenni, és bár a cselekmény érdekfeszítő, A számolás joga mégsem elég erőteljes ahhoz, hogy bekerüljön napjaink legmeghatározóbb alkotásai közé.


Kisebb mértékben ugyan, de a film a nők helyzetével is foglalkozik, ám ezt a témát csak érintőlegesen hozzák fel, mondhatni eltörpül a fentebbi bekezdésben taglaltakhoz képest. Kapunk egy mellékszálat is, amely Katherine és a Mahershala Ali által játszott Johnson ezredes kapcsolatát mutatja be. Őszintén szólva ez a történetszál nagyon cukormázasra sikeredett, okkal lehet olyan érzésünk, hogy elvonja a figyelmet a fontosabb eseményekről - véleményem szerint ahelyett, hogy bemutatják nekünk ezt az óriási hollywood-i klisét, jobban koncentrálhattak volna arra, hogy még inkább elmélyítsék a fő vonal történéseit. További problémám volt a produkcióval, hogy a karakterek számomra túlságosan egysíkúnak tűntek, és ez elsősorban a három főszereplőre vonatkozik: Mary, Katherine és Dorothy már-már irreálisan pozitív színben van feltüntetve, és nemhogy egyetlen rossz tulajdonságuk sincsen, de még hibát sem követnek el a film során. A produkció hitelessége érdekében jobban is árnyalhatták volna ezeket a szereplőket, és bár tudom, hogy A számolás joga történelmi tények alapján készült film, némely jelenet számomra eléggé megkérdőjelezhető volt. A másik oldalon viszont hatalmas piros pont jár, mivel ebben az alkotásban nem akarják démonizálni a fehéreket, nem törekednek arra, hogy minden áron rasszista, gyűlölködő gonosztevőként tüntessék fel a NASA munkatársait - ugyan némely jelenet során igencsak felhúzzuk majd a szemöldökünket, mégis azt látjuk, hogy a Kevin Costner, Kirsten Dunst és Kimberly Quinn által játszott karakterek képesek fejlődni, és fokozatosan, de elismerik fekete kollégáik teljesítményét. Ezzel a húzással a film nem szítja a különböző bőrszínű emberek közötti ellentéteket, és teljesen pozitív kicsengéssel zárul.


Összességébe véve elmondható, hogy a színészi játék nem hagy kivetni valót maga után, és bár nem egy látványfilmről beszélünk, a képi világ is teljesen megfelelő. Sajnos azonban van a filmnek még egy nagy hátránya, ez pedig a lezárással kapcsolatos - szerintem A számolás jogának legfőbb gyenge pontja a sablonos, és bátortalan finálé, amely okozhat egy kis rossz szájízt a moziterem elhagyása után. Theodore Melfi egy teljesen korrekt, élvezetes produkciót tett le az asztalra, azonban mégsem tud semmi rendkívülit mondani A számolás jogával - jó kis film, de abszolút kihagyható darab. 7/10 pontot adok rá, nem hinném, hogy komoly esélyekkel indulna az idei Oscar mezőnyben.

IMDb: 7.9/10

Metacritic: 74/100

Rotten Tomatoes: 92%

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://thechiller.blog.hu/api/trackback/id/tr4712277791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.