2017. április 02. 14:20 - Ben Szitas

Aktuál - Páncélba zárt szellem (2017)

Véget ért a gálaszezon, ami azt jelenti, hogy tavasztól újra érkezik a hollywood-i folytatás és remake áradat, melynek legújabb résztvevője a Páncélba zárt szellem amerikai változata. Mamoru Oshii 1995-ös eredetije talán a legközismertebb anime, melynek mára már kultikus státusza lett, olyannyira, hogy sokan a cyberpunk műfaj egyik legjelentősebb darabjaként emlegetik - okkal. A '95-ös animéről már korábban kifejtettem a véleményemet, március végétől pedig mindenki megtekintheti, hogy az USA-ban miként állnak hozzá ehhez a témához. A japán animék amerikai feldolgozásai eddig csúfos kudarcot vallottak, így Rupert Sanders filmje előtt az a feladat állt, hogy bebizonyítsa, nyugaton igenis tudnak megfelelő színvonalon adaptálni egy távol-keleti produkciót. Ez részben sikerült neki, mivel az idei Páncélba zárt szellem saját kategóriáján (mármint az anime-adaptációkon) belül az eddigi legjobb film, amely idáig megjelent - a rossz hír azonban az, hogy összességében még mindig távol áll attól, hogy önálló produkcióként jónak lehessen nevezni.


Az idő és a helyszín nem változott a korábbiakhoz képest: a közeli jövőben járunk, ahol a robotika olyan szintű fejlettségre jutott, hogy már képesek az emberi szervezetet gépi alkotórészekkel rekonstruálni, a cyborgok pedig lassan elkezdik a társadalom jelentős részét képezni. Ekkor hozza létre a Hanka nevű vállalat az Őrnagyot (Scarlett Johansson), azzal, hogy egy mechanikus testbe emberi agyat helyeznek - az így létrejött szerkezetet pedig a rendfenntartásra és terrorelhárításra alkalmazzák, révén az Őrnagy gyakorlatilag elpusztíthatatlan, és minden utasítást pontosan végrehajt. Hamarosan egy Kuze nevű hacker (Michael Pitt) támadást intéz a Hanka ellen, így az Őrnagy, és társa, Batou (Pilou Asbaek) feladata az lesz, hogy felkeressék és levadásszák a támadót - eközben azonban olyan dolgok derülnek ki a cég és a főszereplő múltjáról, amelyek jelentősen befolyásolják a végkimenetelt.


Rupert Sanders és csapata jól ismerte az alapanyagot, így elmondhatjuk, hogy a 2017-es Páncélba zárt szellem igencsak komolyan veszi az eredeti művet: ez mindenekelőtt a látványban köszön vissza, ugyanis könnyen lehet, hogy a Ghost in the Shell lesz az év egyik legjobban kinéző filmje. Félelmetes, hogy az animátorok és látványtervezők milyen aprólékos és profi munkát végeztek az utopisztikus japán nagyváros megalkotásánál, amellett, hogy az anime számos ismert helyszíne visszaköszön majd, így a film nosztalgiázáshoz sem utolsó. A megtekintés alatt olyan érzésem volt, mintha minden egyes képkocka egy posztmodern művészeti alkotás lenne, egyszerűen jó volt elveszni ebben a korszerű, csillogó, ugyanakkor mégis nyomasztó miliőben. Emellett az akcióra sem lehet panasz - az eredeti filmben viszonylag kevés jutott az adrenalin-pumpáló képsorokból, itt azonban várható módon emelték az akciók dózisát, melyek sodró lendületükkel szintén az üléshez szegezik a nézőt. Már az előzetesek alapján sejteni lehetett, hogy a Páncélba zárt szellem arra szolgál majd, hogy gyönyörködhessünk benne, és csillapíthassuk a látványos tűzpárbajok és modern metropoliszok után érzett sóvárgásunkat - a fényes és tetszetős máz alá ásva azonban ki kell jelentenünk, hogy Sanders adaptációja egy rémesen gyenge és középszerű film lett.


Az eredeti alkotás elvont és elgondolkodtató üzenetét sikerült egy popcorn-mozi szintjére leredukálni. A remake nem más, mint egy klisékből építkező csihi-puhi a zsarnokoskodó, gonosz nagyvállalat és a magányos forradalmár között: ezalatt az Őrnagy a semleges résztvevő, akiről az előre kiszámítható csavaroknak köszönhetően sejteni lehet, hogy végül melyik oldalt választja majd. A film még meg sem próbál meglepni bennünket, jól bejáratott történetvezetéshez nyúlva nyomja le a torkunkon a Páncélba zárt szellem 105 percét - nem mondanám, hogy a produkció ezen aspektusa katasztrofális lenne, csupán teljesen átlagos és tucatfilmszerű. Az alkotásnak két főgonosza van: az egyik a Bábjátékost helyettesítő Kuze, aki ugyan elismétli az animében is elhangzó téziseket, ám előremutató újítást nem visz a sztoriba. A másik negatív szereplő pedig a Hanka vállalatnál diktátori módon ténykedő Cutter (Peter Ferdinando), aki saját érdekei szerint próbálja felhasználni a neki dolgozó cyborgokat - az ő figurája egy üres, és jelentéktelen sablonkarakter, akit a néző már rutinszerűen figyelmen kívül hagy - nem is érdekelt különösebben, hogy milyen sorsra jut a végére.


Kisebb botrány kerekedett belőle, mikor kiderült, hogy a főszerepet nem egy japán színésznőre, hanem az amerikai Scarlett Johansson-ra bízták. Nekem semmi problémám nem volt a castingal, és nem is éreztem úgy, hogy a filmet számottevően befolyásolná az Őrnagy etnikai hovatartozása - Johansson itt is hozza a kötelezőt, bár kiemelkedően nagy alakítást nem láthatunk tőle (nem csoda, hiszen szerepe szerint egy mesterségesen létrehozott, élettelen karaktert kellett megformálnia). Az Őrnagy itt is végigmegy azon a gondolatmeneten, mely során a saját emberségét és társadalmi szerepét firtatja - kitér arra kérdésre is, hogy vajon az emlékeink, avagy a tetteink tesznek bennünket emberré, ám sajnos meglehetősen sivár konklúzióra jut a végén. A film filozofikus tartalma megreked egy szerencsesüti szintjén, ebben a tekintetben nem sikerült utolérni Oshii eredetijét.


Tovább ront még a remake-n az is, hogy a dialógusok egyszerűen pocsék módon lettek megírva - már-már kínos volt hallgatni a szereplők párbeszédeit, melyeken szintén nagyon érződik, hogy a tömeg számára íródtak, a forgatókönyvírók még minimális fantáziát sem akartak csempészni az alkotásba. Ki lehet jelenteni, hogy a több akció, és a fantasztikus látványvilág ellenére a Páncélba zárt szellem egy unalmas és egyhangú produkció lett - a játékidő egyáltalán nem hosszú, ám már a felénél úgy éreztem, hogy lassan kimennék a moziteremből, mivel hosszú távon képtelen volt lekötni a film. Persze megvannak a maga erényei (mint például Clint Mansell zenei aláfestése), ám végső soron egy kultikus animét sikerült annak rendje és módja szerint, jó iparos módjára leadaptálniuk, mindenféle kreativitás nélkül. Valószínűleg a régi rajongók reakcióitól félve nem vittek semmi újítást a produkcióba, ám ennek köszönhetően a 2017-es Páncélba zárt szellem megmaradt egy látványos, de jelentéktelen blockbusternek - 6/10-et adnék rá.

IMDb: 6.9/10

Metacritic: 53/100

Rotten Tomatoes: 42%

Lásd még: 2017 legjobban várt filmjei

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://thechiller.blog.hu/api/trackback/id/tr112395369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.