Talán Martin Scorsese és Quentin Tarantino számomra azok a rendezők, akik bármit csinálhatnak, én mindig elmegyek majd megnézni a filmjeiket, műfajtól és hossztól függetlenül. Előbbi különösen nagy múltra tekint vissza, hiszen már a '70-es évek óta van a pályán, és egyike volt azon kevés zseniknek, akik már az első filmjeikkel legendává tudtak válni, és azóta is csak ontják magukból a jobbnál jobb műveket. Scorsese egyszerűen nem tud mellényúlni - akár gengszterfilmet, akár drámát, akár vallásos témájú filmet készít, szinte biztos, hogy arannyá válik a kezében: véleményem szerint eddigi legnagyobb mestermunkája a Taxisofőr, de persze akármelyik másik alkotását is említhetném, mivel példátlan módon szinte az összes produkciójából klasszikus lett. Nagyon úgy fest, hogy legújabb filmje, a Némaság is erre a sorsra jut: nem húzom az időt, kijelentem, hogy a kereszténységet, valamint a vallás és a hit erejét számomra még egyetlen film sem tudta ennyire érzékletesen szemléltetni, s bár való igaz, hogy nem vagyok járatos a témában, még így is meg tudom állapítani, hogy ez a mű igencsak tömör és hatásos módon avat be minket a vallás rejtelmeibe.

A 17. század elején járunk, mikor a katolikus egyház komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy megtérítse a zömében buddhista nézeteket valló japánokat. A történet kezdetén hír érkezik Portugáliába, miszerint az egyik térítő szerzetes, Ferreira atya (Liam Neeson) megtagadta az egyházat, áttért a buddhizmusra, és letelepedett Japánban, majd családot alapított. Senki sem akarja elhinni, hogy ez valóban megtörténhetett, így a jezsuita rend két újabb szerzetest, Rodrigues-t (Andrew Garfield) és Garupe-t (Adam Driver) küldi a Távol-Keletre, hogy megkeressék az eltűnt szerzetest, és tovább hirdessék Isten igéjét.

A Némaság az általunk felfoghatatlan dolgokba vetett hitről, a hit erejéről és az emberi elhivatottságról szól. Ezt nem csupán vallási értelemben kell érteni: az emberek többségének mind szüksége van valamiféle hitre ahhoz, hogy boldog és számára jelentőségteljes életet élhessen - legyen az akár egy kitűzött célba, a családtagjaink szeretetébe, vagy valamilyen képességünkbe vetett hit, mindannyian igényeljük, hogy ragaszkodjunk valamiféle nézethez életünk során. Mikor valamilyen külső erő megpróbál bennünket megingatni ebben, valószínűleg mindenki megpróbálja védeni magát - de mégis meddig tudunk kitartani?

A Némaság középpontjában két szerzetes, Rodrigues és Garupe áll, s míg utóbbi inkább egy higgadt és racionális mellékszereplőt testesít meg, előbbi a film valódi főszereplője: ő járja be azt a nehéz utat, mely során a japán inkvizítorok minden erejükkel megpróbálják elfordítani az egyháztól, kegyetlenebbnél kegyetlenebb lelki terrornak alávetve őt. A film elején az ifjú szerzetes még elhivatott és tettrekész: szemlátomást nincs olyan földi hatalom, amely eltántoríthatná őt Istentől, már-már szinte jézusi figuraként lép Japán földjére, hogy az állami szervezetek kemény keresztényüldözése ellenére térítsen, azonban egy idő után Rodrigues szembesül azzal, hogy szélmalomharcot vív, vagy ahogy a filmben is elhangzik: "Japán mocsarában nem terem meg semmi". A legfőbb akadály ugyanis az, hogy a keleti emberek szellemisége alapvetően eltér a mi európai felfogásunktól, s a japánok nem tudnak semmilyen természetfeletti erőben hinni - számukra csak az létezik, ami látható, s kézzel fogható. Valóban lehet igazság ebben a gondolatban, mivel ha napjaink Japánját nézzük, azt láthatjuk, hogy a lakosság több mint 80 %-a buddhista vagy shinto vallású, míg csupán alig 2 % a keresztény. Scorsese filmje maradéktalanul megindokolja, hogy miért nem tudott a kereszténység gyökeret vetni a távol-keleti országban, s arra is fény derül, hogy nem kevés vérontás és kínzás kapcsolódik ehhez a történethez - a Némaság helyenként nem fél brutálisan és könyörtelenül a néző elé tárni az igazságot.

Nem árt felkészülni arra, hogy a film rendkívül hosszú, és nagyon lassú lefolyású. A forgatókönyv nagyszerű: annak ellenére, hogy az események apránként haladnak előre, a film mégis képes fenntartani az érdeklődésünket - persze ehhez elengedhetetlen, hogy valamennyire érdekeljen bennünket a téma. A mozis megtekintés mellett szól az a tény, hogy a látvány lenyűgöző, az operatőri munka pedig szemet gyönyörködtető (csodálkozom rajta, de csupán ebben az egy kategóriában kapott a film Oscar-jelölést, amit mégsem vitt el). Talán mondanom sem kell, de a színészi játék is brilliáns - két feltörekvő tehetség, és egy veterán színész játékát csodálhatjuk meg a filmben, egy pár kisebb jelentőségű, de legalább annyira jó japán szereplő performansza mellett. Adam Driver és Liam Neeson kiválóak, azonban a film sztárja mégis Andrew Garfield - most már itt az ideje leszögezni, hogy ez a srác bizony jó színész. Garfield egy érzelmes és ízig-vérig profi alakítást tesz le az asztalra ez alatt a 160 perc alatt, véleményem szerint karrierje eddigi legjobbját (igen, még A fegyvertelen katonánál is jobbat). Egyértelműen színészcentrikus alkotásról beszélünk, amelyben minden szereplő az elvárt szinten felül teljesít.

Scorsese ismét lehengerlően jó filmet rendezett, sőt, azt is meg merem kockáztatni, hogy 2000 óta a legjobb művét tette le a Némaság képében. Persze ezzel rengetegen vitatkoznának, és való igaz, hogy nem mindenkit fog megtalálni a film üzenete, azonban ez az alkotás akkor is egy kihagyhatatlan darab. A legfőbb hiba amit fel tudok róni neki az az, hogy valóban nagyon hosszú lett a játékidő, és még lehetett volna belőle vágni, ám ez alig csorbít a film érdemein. A téma nem könnyen emészthető, azonban a rendezés, a forgatókönyv, valamint a színészi játék egyaránt kifogástalan - sokakkal ellentétben én még a lezárással is ki voltam békülve (ám spoilerek miatt ebbe most nem mennék bele). Ha igazak a hírek, akkor Scorsese 20 évig várt ennek az alkotásnak az elkészítésével - megérte. 9/10-et adnék rá, ha lehet, ne hagyjátok ki.

IMDb: 7.4/10

Metacritic: 79/100

Rotten Tomatoes: 85%