2016. szeptember 11. 13:38 - Ben Szitas

Aktuál - Sully: Csoda a Hudson folyón (2016)

Az immár 86 éves Clint Eastwood azon kevés kiváltságos emberek egyike, akik színészként, és rendezőként is képesek voltak maradandót alkotni Hollywoodban. Nagyon magas színvonalú az öreg filmográfiája, rendezőként olyan alkotások vannak a háta mögött, mint a Millió dolláros bébi, a Levelek Ivo Dzsimáról, a Gran Torino, és már bátran állíthatom, hogy a mostani filmünk, a Sully is beilleszthető ebbe a sorozatba. Eastwood-nak ebben az esetben egy kicsivel több mint 200 másodperc alatt lezajlott eseményről kellett leforgatnia egy egész estés mozit, ám jól vette az akadályt, és az év eddigi egyik legjobbját tette le az asztalra.


2009. január 15.-én a világon mindenhol elterjedt a híre a pilóta, Chesley Sullenberger (Tom Hanks) hőstettének. Miután az US Airways 1549-es járata felszállt a LaGuardia repülőtérről, találkozott egy csapat vadlúddal, amelyek mindkét hajtóművet tönkretették. Ezek után Sully úgy döntött, hogy visszafordulás helyett leteszi a gépet a Hudson folyó New York melletti szakaszán - mint később kiderült, ezzel a bravúros megmozdulással 155 ember életét mentette meg aznap. Viszont a történet nem ért véget a sikeres menekítéssel, ugyanis hamarosan vizsgálat indult az ügyben, melyben azt akarták kideríteni, hogy Sully és a másodpilóta Jeff Skiles (Aaron Eckhart) valóban jó döntést hozott-e, és nem lett volna-e ésszerűbb valamelyik közeli reptéren landolni...


Eastwood nevét, valamint a szereposztást megnézve már előre sejteni lehetett, hogy a Sully jó film lesz. Pont azt is kaptam amire számítottam: egy igényesen elmesélt, hiteles alkotást, amely nagyon precízen dokumentálja az aznapi történéseket, valamint kiválóan bemutatja a Sully-val kapcsolatos vizsgálatot minden oldaláról. A film mondanivalója tulajdonképpen arra van kihegyezve, hogy vészhelyzet esetén mennyit számít az emberi tényező, és milyen az, amikor rövid idő alatt kell létfontosságú döntést meghozni. A történetmesélés nem kronologikus, folyamatosan ugrálunk az idősíkok között, és maga a hudsoni hőstett is egy visszaemlékezés formájában került bemutatásra. Nagyon sok a flashback jelenet, és olyan is akad, amelyet többször is végigkövetünk majd. Őszintén szólva engem kissé zavart, hogy nem időbeli sorrendben látjuk az eseményeket, ám azt is meg kell jegyeznem, hogy a film egyáltalán nem lett kusza, jól követhetően van összerakva.


Már korábban említettem, hogy az egyik legnagyobb probléma a film elkészítése kapcsán az volt, hogy egy elejétől végéig kevesebb, mint fél óráig tartó történésből kellett egy komplett produkciót összeállítani. Ehhez mérten a filmben kb. fél órányi izgalmas cselekmény van, és amennyire meg tudom ítélni, a valóságnak teljesen megfelelően vitték vászonra Sully bravúrját (bár a CGI-vel nem voltam teljesen megelégedve) - más dolog viszont, hogy még így is érződik, hogy Eastwood mintha néha nem tudta volna mivel kitölteni a játékidőt. A főszereplő álomjelenetei és hallucinációi klisések, némelyik visszaemlékezést pedig annyiszor megnézünk, hogy egy kissé már szájbarágósan hat. Az viszont dicséretes dolog, hogy nem próbálnak meg sablonos hollywoodi hőst csinálni a kapitányból: Sully végig egyszerű, becsületes átlagembernek van bemutatva, akinek hősiessége abban rejlik, hogy megfelelően végzi a munkáját. 


Valószínűleg ezt már előre tudta mindenki, de akkor is mondjuk ki: Tom Hanks kiváló a főszerepben, és mellette Aaron Eckhart is jól asszisztál. Nem tudom, hogy Hanks begyűjti-e a harmadik aranyszobrocskáját a közeljövőben, de az biztos, hogy az Akadémia észre fogja venni őt idén is, és a Sully nem véletlenül az Oscar-szezon kezdetén jött ki. Nagyon jó szereplő lett továbbá Mike O'Malley karaktere , aki egy igazán ellenszenves és kötekedő figurát formál meg, illetve kisebb szerepben feltűnik a Breaking Bad-ből ismert Anna Gunn is.


Jó film lett a Sully, és kellemes volt végignézni egy ilyen alkotást. Legnagyobb erénye talán, hogy nem akar sokat vállalni, de amit bevállal, azt maximális igényességgel mutatja be - nem ül le a cselekmény, és az elejétől végéig fenntartja a néző érdeklődését. Összességébe véve 7,5/10-et adok rá, és az is biztos, hogy február végén szorítani fogok ezért a filmért.

IMDb: 8,0/10

Metacritic: 74/100

Rotten Tomatoes: 84%

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://thechiller.blog.hu/api/trackback/id/tr6311694615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása