"Gyerekeink majd (...) csodálkozva nézegetik ezeket a fényképeket, és azt gondolják, hogy szüleik gond nélkül élték rendezett, fényképalbumba zárt életüket, reggel felkeltek és büszkén mentek a dolgukra az élet útjának napos felén, és álmukban sem gondolnák, hogy milyen vad őrület és lázadás volt tényleges életünkben, tényleges éjszakánkban, annak poklában és lidérces száguldásainkban, az egész vég és kezdet nélküli ürességben."

Ha meg kellene neveznem, hogy jelenleg melyik a kedvenc könyvem, és melyik regény gyakorolta rám a legnagyobb hatást az utóbbi időben, több mint valószínű, hogy vagy a Zabhegyezőt, vagy az Útont említeném. Mostani írásomban az utóbbival szeretnék bővebben foglalkozni. Kerouac On the Road c. kötetének első, végleges változata 1957. őszén jelent meg nyomtatásban, az eredeti kézirathoz képest jelentős mértékben átszerkesztve - a mű hosszát csökkentették, a műben szereplő személyek valódi neveit átírták, néhány részletet pedig az '50-es évek szigorú erkölcsi normái miatt kicenzúráztak. Nemrég azonban kiadták az eredeti változatot, amelyet fiatal felnőtt éveim egyik legjelentősebb olvasmányaként tartok számon. Most erről az alkotásról szeretnék leírni néhány gondolatot...

A legenda szerint Jack Kerouac 1951-ben, stimuláns drogoktól beállva gépelte le az Úton első változatát (azt, amelyet 2007-től már bárki olvashat), maga a regény pedig az író 1947 és 1950 között szerzett tapasztalatain alapszik. "Eredeti tekercs" alatt azt a 37 méter hosszú kéziratot értjük, amelyet a szerző első nekifutásra, három hét leforgása alatt írt meg, cenzúrázatlanul, és számos helyesírási hibával tarkítva. A mű középpontjában Kerouac-nak és a beat-nemzedék másik három nagy alakjának, Neal Cassady-nek, Allen Ginsberg-nek, és William Burroughs-nak barátsága áll, valamint a főszereplők féktelen drogozásokkal, ivással és szabad szexualitással kísért utazásai a háború utáni Egyesült Államokban.

Azt meg kell hagyni, hogy a regény cselekménye nem túl erős: nincsenek konfliktusok, fordulatok, izgalmas rejtélyek, stb... A történet ütemezése monoton, ezzel a mű kiválóan érzékeltetni tudja fő témájának, az utazásnak állandóságát. Az eredeti tekercs ráadásul tagolatlan, egybefolyó szövegként jelent meg, amely a klasszikus regényeken nevelkedett olvasó számára idegennek hathat, ám ez a szerkesztési mód is csak ráerősít a féktelen száguldás, és a "soha-meg-nem-állás" érzetére. Lapos sztorija ellenére mégsem nevezném azonban unalmas könyvnek az Útont, hiszen aki vevő a sorok mögött megbúvó életfilozófiára, annak garantáltan emlékezetes olvasmány lesz.

"Mindig csakis az őrültek tudnak érdekelni, akik őrülten élnek, őrülten beszélnek, egyszerre kívánnak mindent, akik sohasem ásítanak, és akiknek soha egy elcsépelt szó ki nem jön a szájukon, hanem égnek, égnek, égnek, mint mesés sárga római gyertya, mely pókként robban szét a csillagok között."

Az On the Road a lázadás regénye, amelyet az '50-es években életre kelő, és a '60-as években virágzó beat-nemzedék alapkövének tekintenek. A benne szereplő, később híressé váló írók és költők egyaránt ki akarnak szakadni a II. világháború utáni frusztrált, és szabályozott társadalomból: mindegy nekik hová utaznak, a lényeg az, hogy folyamatosan mozgásban legyenek, és megtapasztalják az igazi életet, azt, amelyet nem oktatnak az iskolák és egyetemek falai között. Nem csoda, hogy saját korának álszenteskedő társadalmában felháborodást keltett a könyv: Kerouac nyíltan beszámol arról, hogy Amerikát keresztül-kasul átszelő túráik alatt barátaival miként fogyasztottak kábítószereket, feküdtek le számos különböző nővel, loptak és szórakoztak amíg csak bírták, sőt, még tovább is. A dialógusok sincsenek megszerkesztve: az Úton nyelvezete messze áll a szépirodalmi nyelvhasználattól, és nyersen, kendőzetlenül van megírva. A szereplők választékos kifejezések helyett utcanyelven szólalnak meg, rengeteg káromkodással és szlenggel - a műben szereplő, később divatossá váló kifejezések közül nem egyet maga Kerouac eszelt ki (nagyon ajánlott az angol nyelven történő olvasás emiatt). Tulajdonképpen kimondhatjuk, hogy ez a regény a megjelenésekor felért egy társadalom felé mutatott középső ujjal.

Nem hinném azonban, hogy az Úton éltetné, vagy piedesztálra emelné a csavargó életformát, csupán egy leírást ad róla. Bár a könyv Kerouac szemszögéből íródott, szerintem a valódi főszereplő mégiscsak Neal: ez az őrült, semmirekellő, felelőtlen és gátlástalan figura már a puszta jelenlétével megtestesíti a mű szellemiségét. Azonban Neal példáját megvizsgálva fény derül a vándor-élet árnyoldalaira is: a mértéktelen szórakozás, és a "leszarom" hozzáállás egy ideig valóban vonzónak tűnhet, de azt is érdemes megfigyelni, hogy Neal élete sehová sem jut a cselekmény végére - ugyanaz a kallódó, és nincstelen alak marad, csak éppen lesz három gyereke az ország három különböző szegletében. A szerző maga is bevallja, hogy vakon követte Neal őrültségeit, de Neal soha nem követte őt -ebből is sejthető, hogy ki a regény első számú karaktere. Nincs továbbá emlékezetes lezárás, vagy happy-end: az Úton sztoriját az élet írta, Kerouac csak lejegyezte, és ahogy az élet folyik tovább megállíthatatlanul, úgy a könyv is folytatódhatott volna, csak az író éppen a tekercs végére ért. Tetszett még az is, hogy képet kapunk a korabeli USA számos helyszínéről: New York, Chicago, Detroit, Denver, San Francisco, Los Angeles és New Orleans egyaránt a szereplők úticéljai között szerepelnek, ezzel együtt pedig a vidéket is bejárják.

"Revelációkat akarok papírra vetni, és nem ostoba sztorikat írni, pusztán a pénzért. A lehető legmélyebben le akarok ásni a saját tudatalattimba, mert hiszem, ha ez sikerül, mindenki meg fogja érteni azt, amit mondok, hiszen ott legbelül minden ember egyforma."

A mű jelmondata talán az lehetne: "bármit hoz az élet, nincs más hátra, csak előre...". Bár ez manapság már közhelyes gondolatnak számít, akkoriban frissítő, és inspiráló hatással volt az emberekre - nem lehet elvitatni, hogy nem csak az amerikai, de a háború utáni világirodalom egyik meghatározó alkotásáról beszélünk. Kerouac regénye olyan jeles személyiségekre gyakorolt hatást, mint Marlon Brando, Bob Dylan, John Lennon, Jim Morrison, vagy Johnny Depp - ők mindannyian az egyik legjelentősebb olvasmányukként tartották/tartják számon az Útont. Nem való mindenkinek ez a könyv, viszont ha valaki csak egyszer is úgy érezte, hogy céltalanul sodródik az életben, és nem találja helyét, akkor mindenképpen megéri elolvasnia. 8/10-et adok erre a regényre.

Kiegészítés: A regényből 2012-ben készült filmváltozat is, Garrett Hedlund, Sam Riley és Kristen Stewart főszereplésével. Bár szerintem az adaptáció nem lett olyan rossz, mint sokan mondják, tény, hogy az Úton nem az a regény, amelyből egy szórakoztató filmet ki lehetne hozni - Kerouac regénye tipikusan olvasás során érteti meg magát az emberrel, a filmváltozat pedig inkább elvett, mint hozzátett az eredeti klasszikushoz.