J.K. Rowling rajongóinak hatalmas örömére 2016 végén érkezik a Legendás állatok és megfigyelésük c. film, amely egy kiegészítő történetet mesél el Harry Potter meglehetősen gazdag univerzumából. Ahogy azt tenni szoktam az ehhez hasonló, nagyszabású franchise-blockbusterek előtt, most is sorra veszem a sorozat korábbi részeit, azaz a 2001 és 2011 között megjelent nyolc HP-filmet.

Mielőtt azonban elkezdem a sort A Bölcsek Kövével, írnék egy pár mondatot arról, hogy én magam hogyan viszonyulok a szériához. Elmondhatom magamról, hogy én is ahhoz a generációhoz tartozom, amelyet "telibe talált" a Harry Potter-őrület. Rowling könyvei az első olvasmányaim között szerepeltek, ahogy a filmek is ott vannak az első mozis-élményeim között. Talán ennek köszönhető, hogy számomra mindig is az ifjú varázsló kalandjai jelentették a fantasy csúcsát - de ha elvonatkoztatok a gyermeki nosztalgiától, akkor is el kell ismernem, hogy a HP-könyvek nagyszerűen megírt, szórakoztató, és tanulságos alkotások, melyek egy olvasást szinte teljesen nélkülöző korosztályt vettek rá arra, hogy könyvet vegyenek a kezükbe. Nagyon érződik, hogy az írónő jól ért a gyermekekhez és a tinikhez, ennek megfelelően kiválóan meg tudta találni azt a stílust, amellyel leginkább meg tudta szólítani a fiatal generációt. A történet során Harry és barátai a varázslatos tevékenységeiken kívül olyan problémákkal is találkoznak, amelyek egy valódi tini életében is előfordulhatnak, ezáltal az olvasó sokkal könnyebben a Roxfort falai közé képzelhette magát.

Mellékesen teszem hozzá, hogy egyik rész esetében sem fogok kitérni a történet széles körű ismertetésére - szerintem a Harry Potter esetében a többség tisztában van azzal, hogy nagyjából miről van szó, és egyébként is bonyolult és felesleges lenne belemenni a szövevényes sztori mélységeibe. Ennek ellenére vigyázat, mert SPOILERezni fogok!

Harry Potter és a Bölcsek Köve (2001)

A '90-es évek végén az első kötet bombasiker lett, Rowling pedig abba a szerencsés helyzetbe került, hogy a hollywood-i stúdiók versengtek a könyvek megfilmesítési jogaiért. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy a HP sztori tipikusan olyan alkotás, mely nagyon jól tud mutatni a filmvásznon - nem kellett ahhoz nagy jóstehetség, hogy (a könyvek eladásait elnézve) be lehessen látni, hogy bármi is történjen, jó esély van rá, hogy a Warner az ezredforduló egyik legsikeresebb blockbuster sorozatát fogja kiadni. 2001-ben meg is kezdődött a pénzeső.

Nehéz lenne megmondani, hogy mi volt az a tényező, amely leginkább hozzájárult ahhoz, hogy a filmsorozat ilyen jól induljon. Egyrészt, már a könyv maga is rendkívül jól lett megírva, tehát ezáltal már adva volt egy jó forgatókönyv alapja. Szerintem viszont elsősorban azért sikerült jóra az első epizód, mert a Warner Stúdió a lehető legjobb embereket bízta meg a Bölcsek Köve adaptációval kapcsolatban. Chris Columbus soha nem számított egy igazi klasszis-rendezőnek, viszont '90-es évekbeli családi filmjeivel már bizonyította, hogy képes hangulatos és szórakoztató filmeket alkotni, amelyek tetszenek minden korosztálynak (erre talán a Home Alone első két része a legjobb példa).

Viszont nem csak a rendezőt, de a színészeket is sikerült jól kiválasztani. Nem lehetett egyszerű a dolog, mivel a HP könyvekben szinte kizárólag gyerekek vannak a középpontba helyezve, így a castingon nagyon fiatal, pályakezdő gyerekszínészek közül lehetett válogatni. Végeredményben el lehet mondani, hogy Daniel Radcliffe, Rupert Grint, és Emma Watson tökéletes választás volt a három jó barát szerepére, és az is látszik, hogy a maximumot hozták ki a szerepükből. A felnőtt színészek tekintetében is szinte mindegyik választás telitalálatnak bizonyult - Maggie Smith, Robbie Coltrane, vagy a stábból már ekkor kimagasló Alan Rickman pontosan azokat a karaktereket formálja meg, amelyeket az olvasók korábban elképzelhettek. Az is javít az összképen, hogy bár amerikai stúdió készítette a filmet, a Harry Potter ezen (és az összes további) része is teljes mértékben brit alkotás lett, brit színészekkel és hangulattal.

A Roxfort és a varázsvilág bemutatása szintén kiválóan lett megvalósítva. Pazar díszlet és jelmeztervezői munkát csodálhatunk meg, és szerintem nincs olyan gyerek (vagy akár felnőtt) akit Harry Potter világa ne varázsolt volna el elsőre - nem hinném, hogy van olyan tagja a generációmnak, aki ne akart volna legalább egyszer egy Nimbusz Kétezrest, vagy egy láthatatlanná tévő köpönyeget magának. Személyes kedvencem az Abszol úton játszódó jelenet, ám a kastély is olyan, mintha megelvenedett volna a regény lapjairól.

Az első rész gyenge pontja legfőképp az, hogy önálló filmként nem tud helytállni (ez amúgy visszatérő probléma a Harry Potter-sorozat további darabjainál is), folyamatosan az lesz az érzésünk, hogy egy hosszú széria első darabját tekintjük meg, és a java még csak ezután fog jönni. Bár egészében véve jó a történet, azt el kell mondani, hogy itt még korántsem történnek olyan fontos és drámai dolgok, mint később - még csak a varázslóvilág ismertetése a cél, emiatt az egész alkotást átjárja egy "bevezető" jelleg, lényeges történések még csak elvétve fordulnak elő (főleg a játékidő első felében). Ez a rész még inkább a gyerekeknek szól, és bár ez nem baj, azért jót sem tesz a filmnek. A számítógépes animációk, valamint az akciójelenetek nem rosszak, de a későbbi színvonalat még nem érik el.

Chris Columbus eléggé fontos feladatot kapott a Bölcsek Köve rendezésével, de szerintem a lehető legtöbbet kihozta a projektből. Szó sincs arról, hogy egy mesterművet, vagy akár csak egy kiemelkedően jó filmet alkotott volna, de iparos módjára megrendelésre legyártott egy korrekt regényadaptációt, amely maximálisan hű az alapanyaghoz. 7/10-et adnék a filmre.

IMDb: 7,5/10

Metacritic: 64/100

Rotten Tomatoes: 80%

Harry Potter és a Titkok Kamrája (2002)

Menetrendszerűen érkezett egy évvel később a második epizód, amelynél már a promóciós plakátokat elnézve látni lehetett, hogy sok változás nem történt. Columbus megmaradt rendezőnek, és a színészgárdán (hál'istennek) nem változtattak - egyedül Kenneth Branagh és Jason Isaacs jött be, mint Gilderoy Lockhart és Lucius Malfoy.

A második részről azért nehéz írni, mert a rendező tulajdonképpen lépésről lépésre ugyanazt a stratégiát követte, mint az első epizódnál. A könyvhűség itt is megmaradt, és a filmszerkezet gyakorlatilag megegyezik a korábbival. Már gyermekként is feltűnt, hogy a Titkok Kamrája esetében tulajdonképpen az első epizódot nézem meg, csak másodjára. Ez a negatívum azonban nem a filmesek, hanem inkább az írónő számlájára írható - Harry Potter sztorija ugyanis finoman szólva is döcögősen indul be. Itt még mindig csak a Roxfort, és a varázsvilág bemutatásáról van szó (ennek ellenére szó sincs arról, hogy akár a könyv, akár a film rossz lenne).

Azért minimális változás fellelhető a korábbiakhoz képest. Az első epizódban még csak érintőlegesen, főként Ron elbeszéléseiből hallhattunk a Weasley-családról, azonban itt már kapnak figyelmet, és sokkal jobban megismerhetjük őket - nem egy kulcsfontosságú szereplő kerül ezáltal bemutatásra. Az új SVK tanár, azaz Gilderoy Lockhart fantasztikusan szórakoztató szereplő, és az őt életre keltő színész is jó munkát végez, ám még két további fontos mellékszereplővel is bővül a repertoár: Dobby a házimanó aranyos, de kissé idegesítő karakter, Lucius Malfoy szerepére pedig Jason Isaacs ismét tökéletes választásnak bizonyult (komolyan mondom az egész sorozatban egyetlen félre-castingolás nincsen). Az idősebb Malfoy amúgy, ha lehet, még a fiánál is tenyérbemászóbb és alattomosabb szereplő, egy igazi gerinctelen mocsok - kellenek az ilyen szereplők is, hogy lehessen valaki ellen szurkolni.

Az írói koncepció az volt, hogy ahogy Harry és barátai egyre idősebbek lesznek, egyre nehezebb és nehezebb próbatételekkel találkoznak majd - ez pedig teljesen átjön a filmből. A Titkok Kamrája hangulata még mindig egy gyermekmesére emlékeztet, azonban már sötétebb és félelmetesebb elemek is bejönnek a képbe - elég, ha csak a diákokat ért merényletekre, az óriáspókra, vagy a baziliszkuszra gondolunk. Sokkal több a rejtély, és az első részhez képest több az akció is, ezáltal ebben a részben még mélyebben belemegyünk a varázsvilág titkaiba. Kiderül például, hogy Harry ért a kígyók nyelvén - fény derül az aranyvérűek és "sárvérűek" közti konfliktusra (szintén egy fontos tényező a HP-univerzumban) - és azt se feledjük el, hogy Voldemort nagyúrról is nagyon komoly háttér-információt kapunk. Látvány szempontjából is fejlődés történt, ez főként az első epizód által termelt tetemes pénzmennyiségnek köszönhető.

Feltétlenül a pozitívumok számlájára írható az is, hogy a befejezés (szerintem) jobb lett, mint előzőleg. Bár kiszámítható, hogy mi lesz a film vége, a Kamrában játszódó jelenetek óriási jelentőséggel bírnak, ugyan ez még itt nem derül ki, de később majd rájövünk miért. Az viszont nem volt előnyös húzás, hogy a rendező itt is szóról szóra követni akarta a könyvben leírtakat. Bár a második rész a kötetek közül a legvékonyabb, érdekes módon ez lett a széria leghosszabb filmje, ez pedig azt eredményezi, hogy hiába több és látványosabb az akció, néha-néha unatkozni fogunk, és úgy érezzük majd, hogy elég nehézkesen haladunk előrébb a történetben - szerintem egy pár jelenetet ki lehetett volna vágni a végleges verzióból.

Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a Titkok Kamrája jobb lett volna az első résznél, inkább úgy fogalmaznék, hogy itt-ott egy kicsit más, de összességében nagyon-nagyon hasonló munkáról van szó. Columbusra abszolút nem lehet panaszt tenni, mivel megfelelt a Warner igényeinek, és sikerült belevinni a nézőközönséget Harry Potter univerzumába (sokak szerint az első két rész a leginkább hű Rowling írásaihoz). Azért nem bánom, hogy a harmadik résztől mások vették át a stafétát. Erre a részre is 7/10-et adok.

IMDb: 7,4/10

Metacritic: 63/100

Rotten Tomatoes: 82%

Harry Potter és az Azkabani Fogoly (2004)

Ezúttal már két évet kellett várni a következő részre, de a végeredményt tekintve megérte, hogy az Azkabani Fogoly megjelenését egy kicsit tolták. A legfontosabb változás talán az, hogy Chris Columbus (bár mindenki meg volt vele elégedve) végleg búcsúzott a rendezői pozíciótól, átadva helyét Alfonso Cuarónnak (aki addig még kevésbé volt ismert, de azóta már több ízben bizonyította, hogy rendkívüli tehetség). Ahogy arra számítani lehetett, a rendezőváltás stílusváltást is maga után vont, ám szerencsére egy pozitív irányba történő változásról van szó.

Először is, az rögtön szembetűnik, hogy túl vagyunk a felvezetésen, és itt már kezdetüket veszik a komoly történések. Az első és második részhez képest a hangulat látványosan sötétebb lett - egyrészt a cselekmény miatt is, másrészt pedig az újfajta operatőri munkának köszönhetően. Már több helyen kiemelték, de most én is megteszem: Michael Seresin kifogástalan munkát végzett a fényképezésnél, az Azkabani Fogoly pedig egy gyönyörű film lett. Ahogy azt megszokhattuk, Harry Potter varázslatos univerzuma is jobban kitárulkozik: először jelennek meg a dementorok, akik talán a széria legvisszataszítóbb és legfélelmetesebb lényei, illetve bejön két rendkívül jó karakter is a sorozatba Lupin professzor (David Thewlis) és Sirius Black (Gary Oldman) személyében. Lupin egyfajta útmutató, apáskodó szerepet kap Harry életében (ezenkívül pedig messze a legjobb SVK tanár), míg a Sirius-al való találkozás során a fiú megismerheti utolsó élő rokonát, és egy új barátra tesz szert. Az első két részben kifejezetten az volt a cél, hogy bevigyenek bennünket a varázsvilágba, ebben az epizódban viszont jobban koncentráltak arra, hogy Harry (Daniel Radcliffe) karakterét elmélyítsék. Az ekkor 13 éves varázslótanonc először száll szembe nevelőszüleivel, sokminden kiderül a szüleiről (elsősorban az apjáról és annak régi barátairól), illetve a fiú fejlődésen is keresztül megy, mivel a film végére megtanulja legyőzni saját "félelmeit", nem kevés akaraterőről téve bizonyságot.

Érdekes megfigyelni, hogy ez az egyetlen rész, amelyben Voldemort nagyúr semmilyen formában nincs jelen, viszont a fináléban mégis nagyon nagy jelentőséggel bíró események történnek, illetve a fordulatok is jobban működnek (aki nem ismeri előre a film végi csavart, annak garantáltan le fog esni az álla). Az időutazós szál behozása érdekes ötlet volt, ami jól vette ki magát, ezáltal ennek a filmnek egyedi módon két befejezése is van. Izgalmas és akciódús jelenetek terén viszont összességében visszalépés történt (a könyv is visszább vesz belőlük), a színészi játék azonban javult. A roxforti tanárokat alakító színészek továbbra is nagyon magas színvonalú színészi játékot produkálnak, az újonnan behozott David Thewlis és Gary Oldman kiválóak, és a három gyerek (azaz Daniel Radcliffe, Rupert Grint és Emma Watson) is jobban működik együtt, mint korábban. A helyszínek is változatosabbak, ugyanis már nem csak a Roxfort-kastély falain belül járunk, de sok jelenet játszódik a természetben, illetve a közeli Roxmorts faluban, amelyet nagyon autentikusan sikerült átemelni a könyvből. Nem akarok önismétlő lenni, de a látványvilág itt is kiválóan lett megalkotva, a CGI animációk pedig szépek, és valósághűnek hatnak - ki merem jelenteni, hogy ez a film szebb lett, mint a korábbiak.

Nehéz elhelyeznem a harmadik részt a sorozatban, mivel ez már érezhetően nem gyermekmese akar lenni, ugyanakkor még nem is fordulnak olyan súlyosra az események, mint a későbbiekben. Úgy tűnik, az Azkabani Fogoly afféle áthidalás Harry "gyermek" és "felnőtt" évei között - egy kevésbé jó rendezői koncepcióval sokat lehetett volna rontani a sorozat színvonalán, ám Cuarón kiválóan adaptálta a könyvet, és sikerült is túltennie a korábbiakon. Ennek az oka pedig szerintem elsősorban az, hogy a filmnek nagyon jól áll a stílusváltás, illetve a korábbi gyermekszínészek itt már kezdtek felnőni, és "érettebb" alakításokat visznek véghez - 8/10-et adok a harmadik részre.

IMDb: 7,8/10

Metacritic: 82/100

Rotten Tomatoes: 91%

Harry Potter és a Tűz Serlege (2005)

 
Sokan csalódtak, mikor Cuarón kijelentette, hogy nem kívánja folytani a HP-filmek rendezését, azonban a Warnernek megintcsak sikerült megnyernie egy elismert és tehetséges rendezőt Mike Newell személyében. Némi bizonytalanság érződik a negyedik rész kapcsán, és ez egy meglehetősen furcsa, és megosztó epizód lett, bár én úgy gondolom, hogy a színvonalat nagyjából sikerült fenntartani.

A Tűz Serlege olyan, mintha Newell nem tudta volna eldönteni, hogy milyen irányba akarja továbbvinni a sorozatot. A negyedik rész legyen az első két epizódhoz hasonló, színes, meseszerű alkotás, vagy tartsa meg a harmadik rész komor, szürke, és hátborzongató hangulatát? A végeredmény egyfajta átmenet lett a kettő között. Bőven kapunk csilli-villi, már-már giccsbe hajló jeleneteket (ezeknek tetőpontja a Karácsonyi Bál), ugyanakkor némely esemény megjelenítése nagyon darkos lett (például a Kviddics Világkupa utáni gyújtogatás, vagy a filmet lezáró temetőjelenet). Érthető, hogy van aki nem nagyon tudja ezt hová tenni, ám szerintem ez a különös egyveleg jól működik, és Newell Harry Potter-filmje egy nagyon szórakoztató produkció lett.

A Tűz Serlege talán az utolsó rész mellett a legakciódúsabb fejezet Harry Potter történetében, ehhez mérten a negyedik film is sokkal inkább emlékeztet egy kalandfilmre, mint egy családi mozira, vagy egy drámára. A cselekmény fő csapásvonalát ezúttal a Trimágus Tusa adja meg, melynek próbatételei a film egyértelmű tetőpontjai. Ezek a jelenetek izgalmasak és változatosak, bár szemet szúrt, hogy a könyvhöz képest kicsit át lettek írva. Ez hol jót tett a mozifilmnek (pl.: Harry és a sárkány küzdelme esetében), hol rosszat (a labirintust nagyon gyorsan lezavarták, és korántsem lett olyan jó, mint a könyvben volt). A temetőben játszódó résznél pedig sok rajongó ledöbbenhetett, de pozitív értelemben, Voldemort visszatérése ugyanis a lehető legjobb húzás volt a történet szempontjából. Egyrészt, megint sikerült a létező legjobb színészt megtalálni a szerepre (vagyis Ralph Fiennest), másrészt, érezhető, hogy innentől fogva hatalmas változások lesznek a varázsvilágban, és sokkal nagyobb tétje lesz a dolgoknak - épp ideje volt ezt meglépni Rowling részéről. Új sztorielemek is feltűnnek, melyek szintén fontosak: először találkozunk a Nagyúr szolgáival, a halálfalókkal, most látjuk először a Sötét Jegyet, valamint Rémszem Mordon (Brendan Gleeson) képében egy jelentős varázslóval bővül a karakterek tárháza.

Mike Newell-nek azonban először kellett megküzdenie azzal a problémával, amely innentől fogva folyamatosan jelen lesz - mégpedig, hogy a negyedik résztől kezdve a Potter-kötetek nagyon vaskosak, és tele vannak mellékszálakkal és kitérőkkel. Pont emiatt sok dolgot kellett kivenni, vagy újraértelmezni a könyvből, amely nem is lenne gond, viszont itt már érezhető, hogy néhány fontos tényező kimaradt a filmváltozatból. Az eredeti műben a Sötét Nagyúr visszatérése sokkal szövevényesebben és részletesebben van bemutatva, ám Newell-nek tartania kellett a 2 és fél órás játékidőt, és nagyon össze kellett sűrítenie a történéseket. Ennek ellenére a Tűz Serlege nem lett összecsapott film, viszont érthető okok miatt már a regényt sem tudja olyan jól visszaadni, mint ahogy azt az első három epizód tette.

Bár nem volt egyszerű dolog összehozni ezt a részt, végeredményben a negyedik film is a sorozat színvonalasabb produkciói közé került. Viszont akkor még senki sem tudhatta, hogy ezek után hosszú ideig nem sikerült majd azt a szintet megütni, amelyet a harmadik és negyedik résznek sikerült - 7,5/10-et adnék a Tűz Serlegére.

IMDb: 7,7/100

Metacritic: 81/100

Rotten Tomatoes: 88%

Harry Potter és a Főnix Rendje (2007)

A megüresedett rendezői pozícióra az előző nagyobb nevek után a kevésbé ismert, főként TV-s területen aktív David Yates-t sikerült találni, aki egyúttal elvállalta, hogy elviszi Harry Potter sztoriját a legvégéig. Az újonc rendezőnek azonban több szempontból is nehéz dolga volt: egyrészt, mozis színtéren még nem tevékenykedett 2007 előtt, és nem volt tapasztalata a nagy költségvetésű blockbusterekkel, másrészt, a regények közül talán az ötödik a leggyengébb, és ebből kellett valahogy egy jó filmet összerakni. Ezekből a körülményekből kiindulva nem csoda, hogy a Főnix Rendje alulmúlta az elődeit.

Újfent gondot jelentett a kötet hossza. Az előző epizód lezárásából kiindulva okkal számíthatnánk arra, hogy itt aztán száguldani fog a cselekmény, ennek ellenére a kb. 800 oldalas eredeti műben már alapból vannak üresjáratok, az akció teljesen a minimumon van, és az utolsó pár fejezetet leszámítva lényeges és igazán fontos dolgok elvétve vannak benne. Ezt a film maximálisan visszatükrözi: Yates első Harry Potter-adaptációja lassú folyású, és helyenként nagyon unalmas film. Itt is rengeteg dolgot kellett kivágni a végleges változatból, ám a bent maradt jelenetek sem bírnak feszültséggel, vagy bármi komolyabb mondanivalóval - az előző rész pörgős és látványos történései után ez különösen kitűnik. Sajnos sokszor éreztem úgy, mintha a film csak az időt húzná, és próbálná valamivel kitölteni Harry ötödik roxforti évét - bár az alapanyag sem biztosított túl sok ötletmerítési lehetőséget.

Kapunk azonban új karaktereket is - Luna Lovegood (Evanna Lynch) egy igazi színfolt a diákok között, Dolores Umbridge (Imelda Staunton) pedig zseniálisan működik főgonoszként. Egy kiválóan megírt szereplőhöz társul Imelda Staunton profi alakítása, így megszületett a modern filmtörténet egyik legutálatosabb szereplője, akit mindenki imád gyűlölni (ezt úgy kell érteni, hogy még Voldemorténál is többen akarták a halálát). Olyan mértékben telitalálat volt a szadista SVK tanár szerepeltetése, hogy a film első háromnegyedét kizárólag ő viszi el a hátán, és a legemlékezetesebb jelenetek is hozzá kapcsolódnak. Kevésbé van a rivaldafényben, de szintén nagyon jó debütáló karakter Bellatrix Lestrange, akit a fantasztikus színésznő Helena Bonham Carter kelt életre, ráadásul a fináléban nagy szerepet is tölt be.

A finálé hangulatos és izgalmas, és (mint már írtam) tulajdonképpen az összes érdemi esemény erre a 20 percre korlátozódik. Sirius halálával Harry a lehető legmélyebb pontra jut, mivel utolsó rokonát veszíti el, Dumbledore és Voldemort a nyolc mozifilm egyik leglátványosabb jelenetét produkálják a párbajuk alatt, majd megtudjuk annak a bizonyos jóslatnak a tartalmát is - ugyan arra már korábban is rájöhettünk, hogy Harry és Voldemort közül a végén meg fog halni az egyik, de mégis hátborzongató ezt végighallgatni. Az ötödik könyvnél Rowling mintha átmenetileg kifogyott volna az ötletből, ez pedig a filmre is keményen rányomja a bélyegét. Nyilvánvalóan egy töltelékepizódról van szó, amelynek van egy-két jó pillanata, de összességébe véve eléggé szürke a korábbi filmekhez viszonyítva. 6,5/10-re értékelem.

IMDb: 7,5/10

Metacritic: 71/100

Rotten Tomatoes: 78%

Harry Potter és a Félvér Herceg (2009)

 
Mikor belekezdett a történetbe, J.K. Rowling egy kicsit megkötötte a saját kezét. Mivel mindenki hét évig jár a Roxfortba, ezért értelemszerűen a Harry Potter-sorozatnak is hét részesnek kellett lennie, ám azt évekkel előre nem tudhatta, hogy majd mivel fogja kitölteni például az ötödik és a hatodik epizódot. Az előző rész időhúzó jellege sajnos megmaradt a Félvér Herceg esetében is, hasonlóan az első két fejezethez itt sincs nagy különbség a két egymást követő film között.

Rögtön kezdeném azzal, hogy szerintem a hangulat itt már jobb, mint a Főnix Rendje alatt. Voldemort (Ralph Fiennes) nem rejtőzködik tovább, nyílt háborút hirdet a varázsvilág ellen, és elkezdődik a rejtélyes eltűnések és halálesetek sora, ami egy sokkal feszültebb és vészjóslóbb atmoszférát teremt. A Félvér Herceg már konkrétan felvezeti azt a végső összecsapást, amely végül a következő részekben fog kiteljesedni, több a megoldásra váró feladat és rejtély - Harry (Daniel Radcliffe) egyre több mindent tud meg a Sötét Nagyúr múltjáról és motivációiról, méghozzá Dumbledore professzor (Michael Gambon) útmutatása által, ezáltal nagyon fontos részletekre derül fény. Azt talán már mondanom sem kell, hogy a film közel sem tudja olyan jól bemutatni ezeket a bizonyos részleteket, mint a könyv tette - ám Yates-nek és kollégáinak alaposan le kellett karcsúsítania a 600 oldalas regényt. Számos emlék ismertetése emiatt kimaradt (talán több is, mint kellett volna), de a legfontosabb, vagyis a horcruxokkal kapcsolatos részt sikerült megfelelően előadni.

Mivel itt már nagyon a vége felé járunk az eseményeknek, érthetően nem nagyon jönnek be új karakterek - egyedül Jim Broadbent Lumpsluck professzora mutatkozik be, aki ugyan nem rossz, de ha összevetjük egy Pitonnal vagy egy Lupinnal, akkor bizony halovány szereplő. A sztori könyvből eredendő üresjáratait előzőleg Umbridge zsarnokoskodásaival próbálták meg kitölteni, itt viszont különböző tini-románcokat tárnak elénk - ezzel egyértelműen jelzik, hogy Harry, Ron és Hermione már tényleg felnőttek, viszont a különböző, "ki-kivel jár" típusú jelenetek nem váltak a produkció előnyére. Sokat emelt volna a minőségen, ha a forgatókönyvírók kihagyják mondjuk a Ron-Lavender páros kínlódását, és mondjuk többet tesznek be a Voldemort utáni nyomozás vonulatából. Draco Malfoy (Tom Felton) karaktere is nagy mértékű átalakuláson megy keresztül (amúgy egy ideje már a háttérben volt), ugyanis az első pár film arrogáns és okoskodó figurája helyett egy gyengének és elesettnek mutatkozó fiatalembert kapunk, akivel bizonyos részeknél még szimpatizálhatunk is.

A lezárás legalább annyira sötét, mint a Tűz Serlege fináléja - a barlangban játszódó jelenetsorban már konkrétan átlépünk a horror műfajába, majd az ezt követő nagy eseményt, vagyis Dumbledore halálát is sikerült kellően drámai módon előadni - ez talán az egész széria legszomorúbb jelenetsora. Bár az iskola falain belül játszódó csatajelenetek meglepően haloványra és rövidre sikeredetek, valószínű, hogy ez nem a szakértelem hiányának tudható be, hanem annak, hogy az utolsó filmre tartalékoltak a készítők. A hatodik rész szerintem jobb lett, mint az ötödik volt, ám épp csak egy hajszálnyival. A javulás szerintem annak tudható be, hogy itt egy fokkal izgalmasabbak az események, több a lényegi momentum, és persze nem tértem ki rá külön, de a látványvilág is jobban sikerült. Ennek ellenére még itt sem volt az az érzésem, hogy egy teljes értékű filmet láttam volna - a Félvér Herceg még mindig csak átvezető epizód. 7/10-et adok rá.

IMDb: 7,5/10

Metacritic: 78/100

Rotten Tomatoes: 84%

Harry Potter és a Halál Ereklyéi 1. rész (2010)

Mindjárt szembetűnik, hogy az eddigi tendenciától eltérően az utolsó Harry Potter-kötetet két részletben filmesítették meg. Ismerve a filmipart, valószínű, hogy ez elsősorban a nagyobb bevételek reményében történt így - a Warner a lehető legtovább akarta húzni a pénznyerő-szériáját - ám végső soron a történetnek is jót tett, hogy nem próbálták meg egy darab 2 és fél órás mozifilmbe belesűríteni az utolsó felvonást. Ennek az az oka, hogy az előzőekkel ellentétben a Halál Ereklyéiben nagyon sok a történés, rendkívül fordulatos, akciódús, és rétegelt a sztori - míg korábban az volt a gond, hogy mivel töltsék ki a játékidőt, most az okozott volna gondot, ha mindezt egy filmben kellett volna adaptálni.

A hetedik rész már a legelején egy teljesen rendkívüli helyzetbe hozza a szereplőket. A varázsvilág a feje tetejére állt, elszabadult a terror, és akik korábban Dumbledore oldalán álltak, azoknak most bujdosniuk kell. A film mindjárt egy nagyon erős akciójelenettel indít - Harry (Daniel Radcliffe) kimenekítése a Privet Drive-ról, és az angol vidék feletti légicsata a franchise legjobban sikerült momentumai közé tartozik. Továbbá az is nagyon jót tett a szériának, hogy Harry, Ron (Rupert Grint) és Hermione (Emma Watson) karakterét kiveszik a megszokott közegükből - a cselekményben már egyáltalán nem szerepel a Roxfort-kastély, a három jóbarát pedig csak sodródik az eseményekkel, és ilyen-olyan ideiglenes lakhelyeken húzzák meg magukat. Ennek következtében a helyszínek itt a legváltozatosabbak: járni fogunk ismét az Odúban, London utcáin, a Minisztériumban (szintén egy fantasztikusan előadott jelenet keretében), Godric's Hollow falujában, és még a Malfoy-családnál is. A Halál Ereklyéi első része minden korábbinál kalandfilmesebb lett, és az előző két epizód vontatottsága után ez nagyon jólesik.

Lényeges új karakterek immár nem mutatkoznak be, egyedül a házimanó Sipor kap a korábbinál kicsit nagyobb szerepet - a régiek közül azonban többen is életüket veszítik. A negyedik résztől kezdve folyamatosan voltak veszteségek, viszont szokatlan módon itt már az első 20 percben búcsút veszünk Rémszem Mordontól, majd rá 10 perccel már a mágiaügyi miniszter is távozik az élők sorából - ezekkel a húzásokkal kiválóan sikerült átadni a minden eddiginél komorabb hangulatot. David Yates már előzőleg sem félt horrorisztikus elemeket tenni a filmjébe, a Godric's Hollow-ban játszódó képsorok azonban még felnőtt szemmel nézve is rémisztőek lettek - ki merem jelenteni, hogy a könyv által teremtett baljós hangulatot teljes mértékben sikerült adaptálni. A három főszereplő színész már komoly, érett alakításokat produkál, Ralph Fiennes pedig a korábbinál sokkal több játékidőt kap, ezáltal először van alkalma igazán kibontakozni Voldemort nagyúrként. Ám a mellékszereplők is nagyszerűen asszisztálnak: Helena Bonham Carter jelenléte még mindig a film előnyére válik, de Jason Isaacs vagy Alan Rickman is profi munkát végez.

Azért aprócska hibák itt is előfordulnak. A film a játékidő első felében kiválóan működik, ám nagyjából a minisztériumi fiaskó után egy kicsit leül. A kettéosztás hátrányai is megmutatkoznak, mivel ennek az alkotásnak nincs valódi befejezése, és ez az az ok, ami miatt nekem moziban anno nem annyira tetszett ez a rész. Ma már persze más a helyzet - az utolsó epizód ismeretében nem zavaró az, hogy Dobby halálával (ami rendkívül megható pilanat volt) felgördül a stáblista, ám 2010-ben a moziban ülve némi üresség érzetet okozott, hogy nem láthatjuk a valódi befejezést. Kötekedés ide vagy oda, David Yates a Halál Ereklyéi első részével addigi legjobb munkáját tette le az asztalra, és bebizonyította, hogy megfelelő alapanyagból ki tudja hozni a maximumot. Hiába lett a film vége olyan amilyen, a hetedik rész kettéosztásával egyedülálló módon az eredeti mű kb. 90%-át sikerült adaptálni, ez pedig hosszútávon a sorozat előnyévé vált. 7,5/10-re értékelem ezt az alkotást.

IMDb: 7,7/10

Metacritic: 65/100

Rotten Tomatoes: 78%

Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2. rész (2011)

Harry Potter filmes pályafutása 10 évig tartott - 2011. nyarán került a mozikba a sorozatot (átmenetileg) lezáró epizód, amely a hetedik könyv fináléját vitte fel a vászonra. Aki előre ismerte a történéseket, az számíthatott arra, hogy itt egy hatalmas csata köré fognak szerveződni az események, ahol minden korábbi titokra fény derül - David Yates ezzel az alkotásával véleményem szerint elérte az addigi csúcstartó harmadik rész szintjét, és a széria egyik legjobbját produkálta.

Míg a Halál Ereklyéi első részének lezárása hagyott némi keserű szájízt maga után, a második rész esetében hálásak lehettek a rajongók, ugyanis egy ekkora franchise fináléjához bizony kellett a 2 óra játékidő. Ahogy előzőleg nem volt megfelelő lezárás, úgy az utolsó résznek nincs igazi bevezetése - ám ennyi film után ez abszolút felesleges időpazarlás lett volna. Rögtön az események közepébe vágunk tehát, Harry (Daniel Radcliffe), Ron (Rupert Grint) és Hermione (Emma Watson) pedig a létező legveszélyesebb helyzetekbe kerül: először is be kell törniük a Gringotts-ba, hogy ellopják egy ottani széfből Voldemort (Ralph Fiennes) egyik horcruxát. A varázslók bankja 2001 óta nem volt feltüntetve a filmekben, viszont az jó húzás volt, hogy Yates stábja megtartotta az eredeti díszleteket a jelenethez. A legfontosabb rész viszont csak ezután következik, mivel Harry-ék útja ismét a Roxfortba vezet, hogy ott keressék meg a Sötét Nagyúr utolsó hátralévő lélekdarabjait...

A cselekmény lényege ebben az esetben a Roxfort kastély ostorma - miután a három főszereplő megérkezik régi "otthonába", rövidesen támadnak a halálfalók, és kezdetét veszi a Harry Potter sorozat leglátványosabb szakasza. A vizuális effektek parádésan funkcionálnak, és olyan csatajelenetet nézhetünk végig, amelyre korábban nem volt példa a franchise történetében. A látvány önmagában nem lenne elég a teljes katarzishoz, viszont a drámát is kiválóan érzékelteti a film: mindkét oldalon nagyon súlyos veszteségek vannak, ráadásul több olyan szereplő is van, aki itt mutatja meg először az "igazi" arcát (akár jó akár rossz értelemben). A produkció legerősebb pontja szerintem a Piton professzorhoz (Alan Rickman) kapcsolódó jelenetsor - egyrészt, az ex-bájitaltanár halála sokkoló és szívbemarkoló, majd az utána következő részben (mely során egy visszaemlékezés keretében fény derül arra, hogy végig a jó oldalon állt) már átlépünk a mozgóképi líra világába. Valóban megható jelenetről van szó, kiváló aláfestő zenével és beállításokkal - itt bizonyosodik be igazán, hogy Alan Rickman karaktere a széria egyik legfontosabb szereplője volt. A film által tartogatott fordulatok azonban itt még korántsem értek véget.

Harry "halála", majd a beszélgetés Dumbledore professzorral (Michael Gambon) megintcsak jól lett kivitelezve, ám erejében már nem ér fel a Pitonos képsorokkal. A lezárás és a végső csata megvalósítása viszont enyhén csalódáskeltő: a forgatókönyvíró Steve Kloves ott követett el hibát, hogy kihagyta az eredeti könyvben lévő párbeszédet Harry és Voldemort között, melyben láthatóvá válik, hogy az ifjú varázsló immár egyenrangú fél a Sötét Nagyúrral - ugyan van némi kommunikáció a két fél között, ám ezt nem sikerült olyan erőteljesen előadni, mint ahogy Rowling regényében volt. Bár jól lett megrendezve a jelentsor, az utolsó küzdelem a jó és gonosz oldal között nagyon rövidre lett zárva, és túl hirtelen és egyszerűen zárul a sztori. A 19 évvel később játszódó epilógus egy tucatsablon, valamint sokan mosolyogtak az ott látható maszkmesteri munkán, nem is alaptalanul - kissé erőltetve lett ez a rész, ám a tökéletes happy endhez elengedhetetlen volt.

Végső soron azonban fenntartom azt a véleményt, hogy a Halál Ereklyéi 2. része lett a franchise egyik legjobb darabja. Persze ez sem hibátlan film, de kiválóan tárta elénk ennek a nagyszerű történetnek a befejezését - messze ez az epizód bír a legfejlettebb látványvilággal, és a legmagasabb fokú érzelmi töltéssel is. 8/10-et adok a produkcióra.

IMDb: 8,1/10

Metacritic: 87/100

Rotten Tomatoes: 96%