2017. január 05. 15:28 - Ben Szitas

Aktuál - A fegyvertelen katona (2016)

Bár Mel Gibson nincs ott a valaha élt legjobb színészek között, rendezőként már bőven eleget bizonyított. Rettenthetetlen c. alkotásáért 1995-ben hazavihette a Legjobb filmnek és a Legjobb rendezőnek járó Oscar-t, ám a tíz évvel ezelőtti Apocalypto c. rendezéséért is komoly kritikai elismeréseket kapott. Ezek után azonban jöttek a balhék: eltitkolt hangfelvételek kerültek elő, melyeken Gibson trágár, és antiszemita megnyilvánulásai voltak hallhatóak, ezenkívül ittas vezetés, és családon belüli erőszak vádja is felmerült, így a '80-as évek akciósztárjából egy csapásra Hollywood egyik bukott csillaga lett. Tíz évvel az előbb említett események után azonban a hullámok már kezdenek elcsendesedni, Mel Gibson pedig egy olyan filmmel tért vissza, amelyről az amerikai premier után szinte mindenki csak szuperlatívuszokban beszélt, és már egy Golden Globe-jelölést is összeszedett a Legjobb dráma kategóriában. Jöjjön hát A fegyvertelen katona...

 


Desmond Doss (Andrew Garfield) egy szigorú erkölcsök által uralt vidéki családban nőtt fel - apja, Tom Doss (Hugo Weaving) valószínűleg soha nem gyógyul ki az I. világháborúban összeszedett lelki sérülésekből, Desmond pedig egy gyermekkori agresszív cselekedete után (amit a testvére feje bánt) megfogadja, hogy egész életében tartózkodni fog mindenfajta erőszakos viselkedéstől. 1941-ben a Japán Birodalom megtámadja Pearl Harbor-t, a keresztény és hazafias eszméktől átfűtött Desmond pedig elhatározza, hogy szolgálni fogja hazáját a II. világháborúban, csupán fegyver nélkül. A fegyvertelen katona tehát a főszereplő útját meséli el a kiképzőtábortól Okinawa pokláig, miközben szembesülnie kell parancsnokai megvetésével, társai kiközösítésével, és számos olyan szituációval, amely megingathatná őt a békébe és jóságba vetett rendíthetetlen hitében.


A fegyvertelen katona a klasszikus háborús filmek stílusát idézi meg - kronologikusan követjük végig az eseményeket a hátország nyugalmából kiindulva, a kiképzésen át egészen a mocskos, véres, és fájdalmasan cenzúrázatlan végső ütközetig. A film első szakaszában megismerjük a főszereplőt (aki egyébként valós történelmi személy volt - ezt már a legelső képkockán tudatják a nézőkkel): Desmond T. Doss azon kevés emberek egyike, akiket nem fertőzött meg semmilyen bűnös téveszme, akik végig tisztán és feddhetetlenül jártak útjukon, és még véletlenül sem tértek le róla - legalábbis a látottak alapján erre következtethetünk. A főszereplő a tökéletes keresztény embert testesíti meg, ugyanis egy félig komolytalan gyermekkori ballépés után egész életét mások segítésének szenteli, már-már olyan, mintha egy földre szállt angyal lenne. A seregben gondolkodás nékül megtagadja a lőparancsot, és kis híján börtönbe is záratja magát, de elveiből egy percig sem hajlandó engedni. Már ebből is látszik, hogy ez egy mélyen keresztény-érzületű film, a hit, és a Biblia tanításai többször felmerülnek a játékidő alatt, a harcmezőn pedig Desmond igazi megváltóvá magasztosul, amint kisegíti bajtársait a halál torkából.


A felvezetés az ágyúdörgéstől messze eső, napsütéses Virginia államban játszódik, amelynek idilli, álomképszerű jellegét csak az alkoholista apa jelenléte árnyékolja be, illetve a közelgő háború előszele. A Desmond, és majdani felesége, Dorothy (Teresa Palmer) között kialakuló szerelmi szál az egyik legártatlanabb romantikus történet amelyet az utóbbi időkben moziban láttam, ráadásul némi bájos humor is helyet kapott ebben a szakaszban (amely szerintem jól működött). Az ezt követő, kiképzőtáboros jelenetsor szinte egy az egyben olyan, mintha az Acéllövedék enyhített verziója lenne - ugyan itt is előfordul egy kis csetepaté és csúnya beszéd a barakkokon belül, ám mondanivalójában eltér Kubrick klasszikusától. Most nem az a lényeg, hogy végignézhessük, a rendes amerikai srácokból miként nevelnek módszeresen gyilkológépet, hanem az, hogy tanúi legyünk Desmond magányos küzdelmének a feletteseivel szemben (akik nem hajlandóak elfogadni a közlegény pacifista eszméit).


Ám érthető módon A fegyvertelen katona attól vált híressé, amit az utolsó háromnegyed órában mutatott. Az aranyos romantika, és a fennkölt, békés eszmék világából rekord idő alatt szállunk le a gödör aljára, hogy ott megtapasztaljuk, milyen is a valóság: a Hacksaw-gerincért folytatott ütközet az utóbbi idők legvéresebb mozis csatajelenete lett. A film egy pontján az egyik katona közli, hogy a japánok háromból háromszor verték vissza őket - na ekkor már lehet fogalmunk arról, hogy milyen lezárásra lehet számítani. Fáklyaként lángoló emberek, halomra vetett hullák, sziklafalakról lecsöpögő vér, és szakadó végtagok töltik ki a játékidő utolsó harmadát - minden borzalom ellenére azt kell mondjam, A fegyvertelen katona egy zseniális csatajelenettel írja be magát a háborús filmek történetébe. Elképzelem, hogy később lesznek olyanok, akik csak azért vásárolják majd meg a filmet Blu-Ray-en, hogy az első két etapot átpörgetve újra visszanézhessék az amerikai tengerészgyalogosok kétségbeesett küzdelmét a fanatikus japánokkal szemben...


Azonban hiába örvendeztet meg bennünket a film egy felejthetetlen háborús képsorral, bizony vannak hibák is. Számomra nem volt teljesen tiszta, hogy egy olyan ember, akinek életét a béke és erőszakmentesség vezérli, miért ragaszkodik foggal-körömmel ahhoz, hogy vigyék őt is a háborúba...a film ezt azzal magyarázza, hogy Desmond egy arany szívű ifjú, aki még élete kockáztatásával is segíteni akar bajtársain - szerintem ennél azért több motivációt kellett volna adni a főhősnek, főleg úgy, hogy környezetében mindenki már az első perctől le akarja őt beszélni a seregbe vonulásról. Giccses eszmék lengik körül a személyét, és emiatt az egész sztori hiteltelennek tűnik (tudom, hogy igaz történet alapján íródott). A film nem csak a felépítésében, de az általa közvetített üzenet tekintetében is régimódi: szerintem Hollywood már túllépett azon a korszakon, hogy sebezhetetlen bálványokat állítson elénk, nekem ugyanis Desmond nem egy jólelkű srácnak, hanem egy fényes aurával körülvett Szentnek tűnt a film során, akit kötelező mindenkinek rögtön a szívébe zárni. Egyszer sem látjuk őt félni, egyszer sem látjuk megdöbbenni, vagy esetleg elbizonytalanodni - engem zavart az a pátosz, amivel Mel Gibson felruházta főszereplőjét, nem is beszélve a klisés és elcsöppenős zárójelenetről. Ha Gibson a humán értékekről, és az emberbaráti szeretet erejéről akart filmet forgatni akkor miért látjuk, hogy lángszóróval égetik a japán katonákat? Ha pedig emlékezetes háborús eposzt akart rendezni, akkor mire volt jó az a sok szenteskedés, amit a játékidő első felében látunk? Arról nem is beszélve, hogy míg az amerikai katonák bátor hazafiként vannak feltüntetve, a japánok démonizált gonosztevők a filmben (pedig Okinawán ők már a saját földjüket védték). Rendkívül felemás lett ez a film, mintha a rendező nem tudta volna eldönteni, hogy a hitbe vetett szeretetének, vagy az erőszak iránti rajongásának hódoljon-e jobban.


A színészi alakításokat nem érheti panasz, ugyanis egytől egyig jók, sőt, kiváló teljesítmény is akad közöttük. Természetesen Andrew Garfield nyújtja a legemlékezetesebb alakítást, talán itt bizonyította be először, hogy egyszer még egy kiemelkedő színész lehet belőle - A fegyvertelen katonában nyújtott játéka érett, és magabiztosan viszi a főszerepet, pedig ezúttal nem kis nyomás nehezedett a vállára. Vince Vaughn sem rossz, bár nekem kissé enyhe volt kiképzőtisztnek, valamint Sam Worthington, és a rendkívül csinos Teresa Palmer is helytáll - külön megemlíteném még Rupert Gregson-Williams kiváló filmzenéjét is.


Semmiképp nem nevezném ezt egy rossz filmnek, inkább úgy fogalmaznék, hogy kevesebbet kaptam tőle, mint amire számítottam. Valóban egy jól megírt forgatókönyvvel rendelkező, elgondolkodtató, és hatásos produkcióról van szó, ám sokan mintha szemet hunynának a hibái felett. A fegyvertelen katonát érő jobbnál jobb kritikák szerintem részben Mel Gibson visszatérésének szólnak, részben pedig annak, hogy az amerikai közönség nagyon fogékony az efféle hőseposzokra (Európában azonban kissé más felfogásunk van a háborúról). 7,5/10 pontot adnék a filmre, azért nem örülnék, ha ez vinné el az Oscar-díjat.

IMDb: 8.5/10

Metacritic: 71/100

Rotten Tomatoes: 86%

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://thechiller.blog.hu/api/trackback/id/tr2212100847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

para_noir 2017.01.06. 09:03:52

Azért az megemlítendő, hogy Doss nem egyszerűen erkölcsös családban nőtt fel, hanem adventista volt.

DennisMoore 2017.01.06. 13:50:36

Mel Gibson szegeny nem lehet egy eszkombajn, meg bigott vallasosnak is tunik, atjott ez mar nem egy filmjen.
Talan ez az oka a sok patosznak.
süti beállítások módosítása