2016. augusztus 15. 20:24 - Ben Szitas

Extra - Top 10 Rock N' Roll lázadó

A rock n' roll életforma együtt jár a lázadással, a most következő zenészek pedig ezt be is bizonyították. Ebben a listában azt a 10 embert gyűjtöttem össze, akik zenéjük mellett magatartásukkal is felhívták magukra a figyelmet - és sokszor kihívták maguk ellen a sorsot is. Bármelyik rockbanda bármelyik tagja felkerülhetett ide, aki elegendő felháborodást keltett a közönségben és a médiában, és sokszor még a saját zenésztársai körében is.

A listában nem szerepelnek, de említést érdemelnek: Elvis Presley, Johnny Cash, Jimi Hendrix, Mick Jagger, Marilyn Manson


10. Kurt Cobain


A Nirvana frontembere a '90-es évek elején szinte minden olyan dolog ellen lázadott, amelynek köze volt a mainstream médiához, a "cock rock"-hoz, a rasszizmushoz, vagy bármihez, amely egyenlőtlenül kezeli az embereket. Ezenkívül botrányt keltett a házassága is Courtney Love-al, ugyanis köztudott volt, hogy mindketten heroinfüggők, és sokan úgy gondolták, ezzel a lányuk életét is veszélyeztetik. 1994-re Cobain egészsége megromlott, és lelkiállapota is súlyosbodott - végül önkezével vetett véget az életének.


9. Bob Dylan


Dylan a '60-as évek elején tűnt fel, és korántsem hagyta őt hidegen saját idejének politikai helyzete. Dalaiban (pl.: Times They Are A'-Changing, Blowin' In The Wind) nyíltan tüntet Amerika fegyvermániás, háború párti hozzáállása ellen, valamint elszántan pártolja a nincstelen, csavargó életstílust (erről szól Like A Rolling Stone c. mesteri száma is). Zenéjében szokatlan módon áttért akusztikusról elektromos gitárra, amellyel sikert tudott aratni, majd további évtizedeken keresztül aktív maradt.


8. John Lennon


A legendás Beatles vezéregyénisége sohasem a visszafogottságáról volt híres. A '60-as évek végén nyíltan kifejezte háború-ellenes nézeteit, és feleségével, Yoko Ono-val együtt csatlakoztak a hippimozgalomhoz, valamint olyan protestáló dalokat írtak, mint pl.: Give Peace a Chance. Ne feledkezzünk meg John 1966-os kijelentéséről sem, amelyben azt mondta, szerinte a Beatles népszerűbb lett magánál Jézusnál is. Ezzel a mondatával Lennon az egész világon felháborodást keltett, így azt hiszem, jogos a helyezése a listámon.


7. Nikki Sixx


A Mötley Crüe annak idején azzal a céllal alapult, hogy a tagok létrehozzák a világ leghangosabb, legbotrányosabb rockzenekarát, a basszusgitáros Nikki Sixx pedig hű is maradt ehhez az elképzeléshez. Minden ellen lázadott, amely bármilyen szinten a normális, kiegyensúlyozott élethez kapcsolható - pia, kokain, heroin, még több pia és még több heroin - Nikki a '80-as évek végére már szó szerint fél lábbal volt a sírban, ám még idejében sikerült magát kijózanítania. Elmondása szerint kb. 15 év esett ki az életéből féktelen drogozási időszaka alatt.


6. Sid Vicious


Sid egy totálisan tehetségtelen basszusgitáros volt minden idők egyik legnagyobb botrányt keltő együttesében, a Sex Pistolsban. 20 éves korában került be a bandába, és már ekkor kezdődtek a balhék - meggyűlt a baja a heroinnal, nyíltan pártolta a nácizmust, ráadásul összefüggésbe hozták barátnőjének, Nancy Spungennek a meggyilkolásával is. Már ekkor lehetett látni hogy nem lesz hosszú élete - 1979-ben halt meg, 22 éves korában.


5. Iggy Pop


Iggyt sokan egyenesen a punkzene ősatyjának tartják - ez pedig nem semmi dolog a rockzene világában. A Stooges frontembere a színpadon féktelennek bizonyult, előadásai alatt szinte felrobbant körülötte a levegő, dalai pedig egytől egyig dühösek, agresszívak, és a fiatalokra nézve súlyosan veszélyesek voltak. Persze kábítószer is volt ott bőven - Iggy Pop ugyanis rengeteg ideig élt a heroin fogságában, amely külsején is nyomot hagyott.


4. Zack de la Rocha


A Rage Against the Machine énekese és dalszerzője minden idők egyik legdühösebb bandáját irányította a '90-es évek folyamán. Zack de la Rocha elszántan protestált a politikai beskatulyázás ellen, viselkedésével pedig sokszor közfelháborodást keltett. Legismertebb száma, a "Killing in the Name Of" mind a mai napig a tinédzser-lázadás egyik himnuszának számít.


3. Axl Rose


A Guns N' Roses a '80-as években kiérdemelte a "világ legveszélyesebb bandája" elnevezést, ebből már sejteni lehet, hogy milyen lehetett a frontemberük. Axl rendkívüli énektudással bírt, és a kemény drogokat is kerülte (bandatársaival ellentétben), ám többször előfordult, hogy tömegverekedéseket provokált a színpadon, egyszer leütött egy nézőt, aki őt videózta, puskával kergette meg a házánál lévő újságírókat, rendszeresen előfordultak nála 2-3 órás késések a koncertekről, és módszeresen kirugdosta maga körül a többi Guns-tagot - így 2015-ben már csak ő maradt az egyetlen eredeti tag a csapatban (bár elvileg azóta már újra összeállt a régi banda).


2. Keith Richards


A Rolling Stones összes tagja rosszfiúnak számít, de valljuk be, Keith még köztük is valami elképesztően rendkívüli. A zenei tevékenysége mellett többször vádat emeltek ellene - legtöbbször persze kábítószerrel-való visszaélés miatt. Szinte minden létező drogot kipróbált magán, számtalanszor került elvonóra, és példaképe volt a későbbi rocklázadóknak is. Azonban korábbi kicsapongásai után mostanra már megtért - felhagyott a droggal, és igyekszik békésen élni.


1. Jim Morrison


A Doors énekese pár év leforgása alatt hatalmas sikereket ért el - a '60-as évek Amerikájának egyik ikonja, és idolja lett - emellett pedig a fiatalság lázadásának egyik fő arca és szószólója. Morrison dalszövegeiben nyíltan felvállalta a kábítószer-fogyasztást, buzdította a közönségét a társadalmi normák és parancsok elutasítására, kibújt a kötelező katonai szolgálat alól, ezenkívül máig ő az egyetlen rocksztár, akit a színpadon, fellépés közben tartóztattak le. Egy alkalommal közszemérem-sértési perbe is fogták, valamint élete vége felé az FBI is nyomon követte minden lépését. Végül Párizsban, 27 évesen érte őt a korai halál.

Címkék: top 10 extra
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://thechiller.blog.hu/api/trackback/id/tr8110413704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása