Nem gondoltam volna, hogy idén egy új-zélandi film is ott lesz az eddigi szezon jobbjai között, ám a Vademberek hajszája megcáfolta ezt az elképzelésemet. Taika Waititi (akinek egy korábbi alkotását 2005-ben Oscarra jelölték a legjobb rövidfilm kategóriában) egy rendkívül jópofa, szellemes, és szórakoztató kaland-vígjátékot tett le az asztalra, amely egy tökéletes másfél órás kikapcsolódás mindenki számára...

A film egyik főhőse a 13 éves Ricky (Julian Dennison), akinek finoman szólva sem rendezettek a családi körülményei - sem az anyját, sem az apját nem ismeri, egy új-zélandi nevelőotthonban cseperedett fel, és szabadidejében előszeretettel graffitizik, rongál, és gyújtogat. Az életében nagy változás áll be akkor, mikor a gyámügy nevelőszülőkhöz helyezi, Ricky pedig az öreg Hec (Sam Neill) és Bella (Rima Te Wiata) személyében új családra lel. Az idill és jólét egészen addig tart, míg váratlanul be nem következik Bella néni halála - ezek után a gyermekvédelem bejelenti, hogy Ricky újra állami gondozásba kerül. Ezt megtudva a fiú bánatában elkóborol, és egyedül nekivág a vadonnak, majd hamarosan újra összefut az őt kereső Hec-el, aki segít neki az erdőben való túlélésben. Ekkor azonban már megindult az országos szintű hajtóvadászat ellenük, mivel a közhiedelem szerint Hec elrabolta a gyermeket...

Ebből az alapsztoriból ki lehetett volna hozni egy súlyos morális drámát, melyben olyan témákat feszegetnek, mint gyermekjogok, özvegység, és kiskorúak fizikai és szellemi veszélyeztetése...hál'istennek azonban ehelyett egy nagyon aranyos és szerethető, könnyed filmet kapunk, melyben tulajdonképpen minden alkotóelem a helyén van. Karakterközpontú alkotásról beszélünk, ahol a lényegi történések Julian Dennison és Sam Neill köré összpontosulnak, az említett két színész pedig egész egyszerűen lenyűgözően működik együtt a vásznon. Ricky, annak ellenére hogy egy vásott rossz gyerek, szimpatikus szereplő, ráadásul okos is - kedvelt hobbija a versírás és olvasás, ezen kívül pedig nagyon szereti a hip-hop zenét (még a kutyájának is a Tupac nevet adja). Hozzá társul Hec, aki gyakorlatilag mindenben a gyerek ellentéte: egy igazi rosszmájú, házsártos öregember, akinek bezzeg minden jobb volt még a régi időkben. Ahogy az lenni szokott, a két ellenpólus találkozásából nagyon vicces jelenetek születnek, és a sok kaland után a kezdetben nehezen megférő szereplők is megkedvelik egymást. Bár nagyon erős a komikus hangvétel, a produkciónak komoly mondanivalója van a hűségről, barátságról és kitartásról egyaránt.

A film kaland vonulata szintén teljesen rendben van. A készítők igyekeztek megmaradni a realitásnál, azonban így is sorra jönnek az egyszerre izgalmas és humoros jelenetek, melyek során Ricky és Hec összetűzésbe keverednek a gyámügyesekkel (közülük az egyik személyes szívügyének tekinti a fiú előkerítését, és rendkívül komolyan veszi a hajtóvadászatot), a rendőrökkel, na meg néhány helyi vadásszal, akik a fejükre tűzött kézre-kerítési díjra pályáznak. Ezen részek jól megírtak, sűrűn előfordulnak, és változatosak - külön kiemelkedő a végén lévő autósüldözés. Nem vállal sokat a produkció, ám a saját kategóriájában jól teljesít, hibaként csak azt az egyetlen dolgot tudnám felróni, amelyet már máshol is megemlítettek: a lezárás során Ricky viselkedése nem teljesen tisztázott, és egy kicsit csalódáskeltő is.

A Vademberek hajszája nem lett egy kiemelkedő film, de nem is ez volt a célja: egy egyszerű fun-movie a legjobb fajtából. Mindenképp megéri megtekinteni, ha más nem, a két főszereplő ragyogó alakítása, a humorvilág, és a nagyszerű fényképezés és helyszínválasztás miatt. 7,5/10-re értékelném.

IMDb: 8,0/10

Metacritic: 81/100

Rotten Tomatoes: 98%