Mivel már mindenki ezerszer kiértékelte minden idők legsikeresebb filmsorozatának epizódjait, úgy döntöttem, én is elkészítem a saját Star Wars-összefoglalómat, még mielőtt az idei Zsivány Egyes a mozikba kerülne. Az eredetileg George Lucas által megálmodott fantasztikus univerzum azóta már rengeteg irányba burjázott, könyvek, videojátékok, képregények, animációs-sorozatok is foglalkoztak már ezzel a témával - ebben az összefoglalóban azonban csak az idáig megjelent hét mozifilmet vettem górcső alá. Az olyan rajzfilmsorozatokat, mint a Clone Wars, vagy a mostanság futó Rebels nem nagyon ismerem, és szerintem nem is képezik szerves részét a mítosznak. Jöjjön tehát a nagy Star Wars-értékelés, csaknem négy évtized filmjeiből...

Star Wars I. - Baljós Árnyak (1999)

Kezdjük is a nehezével, egészen pontosan azzal a filmmel, amely bebizonyította, hogy egy film akkor is lehet sikeres, ha a színészi játék gyenge, a forgatókönyv tele van üresjárattal, díszletek helyett szinte az egész filmben CGI-t használnak, és olyan dolgokat pakolnak bele, amelyek merőben ellentmondanak a korábbi filmeknek. Igen, a Baljós Árnyak egyike volt minden idők legjobban várt produkcióinak, 1999-ben a bemutatást megelőző marketinghadjárat nagyban hasonlított a 2015-ös, Az ébredő Erőt megelőző felhajtáshoz. Azért mégsem volt akkora...a '90-es évek végén a közösségi médiának még nem volt akkora befolyása mint napjainkban, azonban így is, garantálható volt George Lucas filmjének átütő sikere. És mindez a márkanévnek volt köszönhető - a plakátokon díszelgő Star Wars felirat elegendőnek bizonyult. Na igen...

A Baljós Árnyak egy előzményfilm, kb. 30 évvel az Új Remény történései előtt veszi kezdetét a cselekmény. A film története szerint a Kereskedelmi Szövetség blokád alá vonta a Naboo békés planétáját, amely a Köztársasághoz tartozik. Ebből a konfliktusból adódóan a Szenátus két Jedi-lovagot küld a helyszínre, hogy tárgyalásokkal simítsák el a konfliktust, és vegyék rá a Szövetséget a távozásra. Természetesen a két Jedi, Qui-Gonn (Liam Neeson) és tanítványa, a fiatal Obi-Wan (Ewan McGregor) azonnal bajba kerülnek - elég barátságtalan fogadtatásban részesülnek, hamarosan pedig a bolygó királynője, Amidala (Natalie Portman) is veszélybe kerül. Rövid csetepaté után sikerül őt kimenekíteni, de a menekülés közben egy hajtóműhiba miatt a Jedik, a Királynő, és a társaik leszállásra kényszerülnek a Tatooine bolygóján. Itt pedig találkoznak egy gyermekkel, Anakin Skywalkerrel (Jake Lloyd), akit átjár az Erő, és minden bizonnyal ő a Kiválasztott, aki egyensúlyt hoz majd az univerzumba. 1977 óta először fordult elő, hogy George Lucas egy teljes filmet az irányítása alá vegyen. Ő volt a rendező, a producer, és a forgatókönyvíró is, ez pedig itt nagyon a visszájára sült el. A sztori még rendben volna - a klasszikus Star Wars elemek azért itt is megmaradtak: menekülés a gonoszok elől, aztán rátalálnak egy ifjú reménységre a Tatooine felszínén akiből Jedi-válhat, aztán pedig némi átvezetés után jöhet a film végi űrcsata és fénykardpárbaj...

Maga a probléma a karakterekben rejlik, ugyanis a szereplők terén ami elromolhatott, az el is romlott. Először is: a filmnek nincs igazi főhőse. Ott van Qui-Gonn, akiről fogalmunk sincs hogy kicsoda (hiszen nem szerepelt az eredeti trilógiában), és nem is tudunk róla meg semmit, csupán azt, hogy Jedi-mester. Fun fact: az őt alakító Liam Neeson úgy bólintott rá Lucas felkérésére, hogy előtte még a forgatókönyvet sem olvasta el...Obi-Wan, a fiatal padawan meghúzódik a háttérben, egyértelműen mellékszerepben van jelen, csupán a film legvégén van egy fontos pillanata. A film tulajdonképpen a gyermek Anakinról akarna szólni (elvileg az egész előzménytrilógia miatta készült), azonban Jake Lloyd nem igazán tudott mit kezdeni a karakterével. Persze nagy volt a feladat, ugyanis a fiúnak a filmtörténelem egyik legikonikusabb főgonoszának gyermek-verzióját kellett volna előadnia, ez pedig nem valósult meg - semmi nyoma annak, hogy a fiatal Darth Vadert látnánk. Lloyd-ot leszámítva Lucas nagy nevű és tehetséges színészeket castingolt, de a gyenge forgatókönyv miatt egyikük sem tudott igazán csillogni a szerepében.

Önmagában a karakterek legnagyobb problémája, hogy iszonyatosan súlytalanok. Egy olyan tulajdonságuk sincs, amelyre érdemes lenne visszaemlékezni, legalábbis pozitív értelemben, legyen szó Amidala királynőről, Panaka századosról (Hugh Quarshie), a Jedi-mesterekről, vagy Palpatine kancellárról (Ian McDiarmid). Nemhogy főhős, de főgonosz sincsen - Darth Maul nem valódi karakter, csak egy jól eltalált sminkmesteri és jelmeztervezői munka, amely egy filmvégi látványos jelenetben elhalálozik. Persze rá mindannyian emlékszünk, de még véletlenül sem a jól megírt szerepe miatt (összesen három tőmondatot mond a filmben), egész egyszerűen maga a szereplő jól nézett ki, az őt megformáló Ray Park pedig látványosan mozgott a film végi párbajban. Ennyi.
Jar-Jar Binks pedig...ő lett volna az, aki a gyerekek kedvéért szerepelt, hogy némi humort csempésszen egy amúgy is iszonyú komolytalan filmbe. Ez pedig nagyon nem sikerült, olyannyira, hogy visszagondolva, nekem sem tetszett Jar-Jar gyerekként, és nem hiszem, hogy bárki másnak igen. Idegesítő szereplő, aki abszolút nem illeszthető bele a Star Wars világába, semmilyen módon sem. Tulajdonképpen, semmi funkciója sincsen a filmben, csupán annyi, hogy megadja a kegyelemdöfést az amúgy is csalódott SW-fanoknak.

De itt még nem ért véget a film hibáinak sora. A látványban az a legzavaróbb, hogy az egész film egy hatalmas CGI tenger. A forgatáson semmi sem volt valóságos, minden díszlet (legyen az droid, űrhajó, vagy városkép) számítógéppel volt kreálva. Sokszor az az érzése támad a nézőnek, hogy egy animációs-filmet, vagy egy drága videojátékot néz, a filmvégi csatában például kizárólag komputer-animációk lövöldözik egymást. Lucas valószínűleg újító szándékkal nyúlt ehhez a techinkához - ám közel sem tudott mozis forradalmat kelteni, mint 1977-ben. A rendező reformer-törekvései azonban még ennél is mélyebbre juttatták a filmet: ott vannak a midi-chlorianok, amelyek kimondják, hogy a Jedi-létre születni kell - tehát hiába dolgozik benned a hinni akarás, a kitartás, és az elszántság, csak akkor lehetsz Jedi, ha genetikailag alkalmas vagy rá. Ez pedig eléggé kiábrándító a klasszikus-trilógia után. A Jedi-mesterek is megváltoztak: mivel sokan vannak, már egyáltalán nem bírnak akkora tekintéllyel, mint a régi Yoda vagy Obi-Wan - csupán egy nagy halom öregembernek vannak bemutatva, akik midi-chlorianokat, és kétes jelenségeket vizsgálgatva mélyednek bele a politikai életbe, ám még így sem veszik észre azt, amit a legnaivabb néző is rögtön kiszúrt a moziteremben (most komolyan, ki az aki nem jött rá már az elején, hogy Palpatine a Sith Nagyúr?).

Azért van néhány jó dolog még a Baljós Árnyakban is: kapunk némi hátteret a klasszikus-filmek szereplőiről pl.: C-3PO, R2-D2, Obi-Wan, és Yoda is feltűnik. A fogatverseny, és a fénykardpárbaj tényleg nagyon jól néz ki - emellett pedig ott van John Williams lehengerlő zenéje, ami még egy pluszt dob hozzá a film amúgy rendkívül alacsony színvonalához. Igaz, hogy csalódást okozott, és igaz, hogy nagyon sokan utálják, de a Baljós Árnyakat mégis meg lehet nézni. Bevallom, régen gyerekként én is szerettem ezt a filmet, és mára már igaz hogy látom a hibáit, de nem tudok rá igazán haragudni. A Baljós Árnyak számomra beépült a Star Wars univerzumba a maga hiányosságaival és gyerekességeivel együtt - felnőtt fejjel viszont csak 5/10-et adnék rá.

IMDb: 6,5/10

Metacritic: 51/100

Rotten Tomatoes: 55%

Star Wars II. - A klónok támadása (2002)

1999-ben tehát óriási csalódás érte a Star Wars-rajongókat, és ekkor már arról is lehetett fogalmuk, hogy ezután mire számíthatnak. Ismert volt már az új trilógia arculata és stílusa, volt aki ebbe beletörődött, és volt, aki kétségbeesetten követelte vissza a klasszikus-trilógiát. 2002-ben jött a hivatalos második rész, Klónok támadása címmel, és George Lucas-szal a rendezői, forgatókönyvírói, illetve produceri szerepkörben...

Sajnos a Klónok támadása sem lett jó film. Voltak olyan hibák, amelyeket sikerült kiküszöbölnie (pl.: Jar-Jar már csak cameo szerepet kapott, ám még ez is több a kelleténél), de a régi hibák helyére újak kerültek. 10 év telt el az előző rész óta, a Baljós Árnyak pedig azzal ért véget, hogy Obi-Wan (Ewan McGregor) tanítványául fogadta Anakint (Hayden Christensen), miközben a Sötét Nagyúr titokban a háttérből mozgatta a szálakat. Anakin a második részre már ifjú Jedivé vált, majd mesterével együtt a Coruscant-ra kellett utaznia, hogy megvédje Amidala szenátort (Natalie Portman), aki ellen valaki merényletet akart végrehajtani. Anakin feladata Padmé védelme lett, míg Obi-Wan nyomozásra indult a galaxisban, miközben érdekes felfedezéseket tett.

A filmmel kapcsolatban nagyon divatos lett az Anakin-t megformáló Hayden Christensen-t szidni, ám a rém gyenge forgatókönyv legalább ugyanannyira hozzájárult a karakter bukásához. A film központjában Anakin és Padmé szerelmi szála áll, ám ez annyira jellegtelen, semmitmondó és erőltetett lett, mint egy gyenge tinifilmben. Christensen és Natalie Portman között semmi kémia nincsen, nagyon rosszul mutatnak együtt a vásznon, pedig, elvileg, ez a szerelmi történet kulcsfontosságú lenne a Star Wars univerzumban. A másik gond pedig az, hogy ismét, semmi sem utal rá, hogy Anakin a fiatalkori Darth Vader lenne. A Baljós Árnyakban Jake Lloyd egy átlagos gyereket mutatott be, aki köré drága CGI effekteket varázsoltak, Hayden Christensen pedig egy tinédzserfiút játszik, akinek lázadó hajlamai vannak, és visszabeszél az idősebbnek.

A film szövegkönyve eléggé kínosra sikeredett. Gondolom mindenki emlékszik Anakin szánalmas és ciki megnyilvánulásaira: ilyen például a homokról szóló monológja, vagy a nagyon sötétnek és felkavarónak szánt beszéde a buckalakók lemészárlását követően, ami leginkább egy óvodás hisztijére emlékeztet. Ehhez még hozzájön az, hogy mi tagadás, a Klónok támadása egy iszonyú unalmas film lett. Az első 25-30 perc akciói után szó szerint nem történik semmi, csak beszélgető politikusokat és Jediket látunk, no meg Anakin és Padmé erőlködését. A film középső harmada gyakorlatilag ezzel telik el, nyoma sincs feszültségnek, vagy bárminek, amire érdemes lenne odafigyelni - a Jedik tanácskozásai semmilyen módon nem tudják fenntartani a néző figyelmét, a dialógusok üresek, és csak az időt húzzák.

Azért itt is akadnak jó pillanatok - a Coruscanton játszódó jelenetek nagyon pofásra sikeredtek, főleg a kergetőzés az éjszakai klubban, illetve a Kamino-n játszódó rész is jól mutat. Ezenkívül bemutatkozik Jango Fett (Temuera Morrison), Boba apja, aki az előzménytrilógia egyik legjobb szereplője lett - őnála lehetett érezni, hogy miért tartják a galaxis legjobb fejvadászának, ráadásul Bobával ellentétben tisztes játékidőt kap. Egyébként Obi-Wan sem lett rossz karakter, ugyanis van benne valami derűs lazaság és humorosság, amely passzol az egyébként tiszteletteljes és rendszerető karakteréhez, Ewan McGregor egyértelműen a film legjobb alakítását viszi véghez. Főgonoszként bemutatkozik Dooku gróf (Christopher Lee), ám érződött, hogy mindez csak azért van, mert Star Wars film nem létezhet Sith nagyúr nélkül - alig van valamennyi játékideje, a karaktere nagyon háttérbe szorul.

A filmet lezáró nagy csatajelenet, ahol kitör maga a Klónháború, kellően szórakoztató és látványos lett, ám ezzel meg is történt a Jedi-mítosz végleges sárba tiprása. A filmben az egykori bölcs tanítómesterek, akik a békére használják az Erőt, már fénykarddal hadonászó bábokként vannak ábrázolva, akik sorra hullanak, mint a legyek. Yoda mester sem maradt ki ezalól, akiből a technikusoknak köszönhetően egy össze-vissza ugráló és pörgő CGI gombóc lett...A Tanács mesterei pedig továbbra is tehetetlennek és vaknak tűnnek, teljesen nyilvánvaló dolgokat sem ismernek fel, miközben a hátuk mögött lassan elbukik a Köztársaság.

Még mindig nagyon zavaró számomra, hogy az előzménytrilógiában semmi sem valóságos. A Klónok támadását is egy greenbox előtt forgatták, egyik díszlet sem igazi, ráadásul az ebben a részben bemutatkozó klónok (akikből ugye a rohamosztagosok lesznek) is egytől egyig animálva vannak - így a Geonosis bolygón játszódó csata ismét úgy mutat, mintha a legújabb Xbox játék előzetese lenne.  A Baljós Árnyak legnagyobb gyengesége az volt, hogy gyerekesnek és idegennek hatott a korábbi részekhez viszonyítva. A Klónok támadása pedig belesüppedt az érdektelenségbe - a számos háttértörténetből és az érzelmi feszültségből semmit sem tudott kihozni, és emellett még szórakoztatónak sem nevezhető a hatalmas üresjáratai miatt. Mentségére szóljon, hogy legalább már nem okozott akkora csalódást mint az előző rész, hiszen 2002-re már mindenki tudta, hogy mire számítson Lucas-tól...mivel számomra nem lelhető fel minőségbeli eltérés, ezért ezt a produkciót is 5/10-re értékelem.

IMDb: 6,7/10

Metacritic: 54/100

Rotten Tomatoes: 65%

Star Wars III. - A Sith-ek bosszúja (2005)

George Lucas tisztán és érthetően megmondta, hogy a 2005-ös A Sith-ek bosszúja c. filmjével végleg befejezi a Star Wars-t, és visszavonul a filmkészítéstől. Persze aki kicsit is jártas a sztoriban, az tudta, hogy a harmadik epizódban valami nagyon sötét és gonosz dolognak kell történnie ahhoz, hogy teljessé váljon a saga, és ami még jobb, hogy Lucas ezúttal nem okozott csalódást, becsülettel befejezte a messzi-messzi galaxisának történetét. Itt ugyanis már megvolt az az érzésem, hogy egy Star Wars filmet nézek, és nem egy 2 és fél órás promóciót a sok játékfigurához és LEGO űrhajóhoz.

A Klónháborúk végnapjaiban járunk, amikor Grievous és Dooku (Christopher Lee) megtámadják a Köztársaság fővárosát, és foglyul ejtik a főkancellárt. A háború két sztárja, Obi-Wan Kenobi (Ewan McGregor) és Anakin Skywalker (Hayden Christensen) beleveti magát a Coruscant fölött zajló űrcsatába, hogy kimentse Palpatine-t (Ian McDiarmid), és mi is itt kapcsolódunk be a történetbe. Ami végig érződött a film során, hogy A Sith-ek bosszúja története már nem ül le. Nincsenek egy órán keresztül tartó unalmas üresjáratok, ahol a Szenátus meg a főkancellár különleges jogairól vitatkoznak, nem kényszerülünk arra, hogy hosszas, semmitmondó tárgyalásokat végignézzünk. Az akció és a történetmesélés nagyszerű ütemben váltogatja egymást, a film alatt nem fogunk unatkozni, még többszöri megnézésre sem. Ez már valami az előző két részhez képest...Ráadásul sorra kapjuk a jobbnál jobb jeleneteket. A produkció nyitó képsorai lenyűgözőek, amikor Anakin végez Dooku-val, akkor érezzük, hogy ott tényleg valami súlyos dolog történt. Anakin és Palpatine beszélgetései alatt végig látjuk, hogy a főkancellár milyen aljas elmetrükkökkel tereli az ifjú Jedi-t a Sötét Oldal felé (főleg az operában elmondott tanmese sikerült kiválóra). Az egész hangvétel kapott egyfajta komolyságot, amely szintén nagyon hiányzott a korábbi két részből.

Ami már a film első percében szembetűnt, hogy a CGI hatalmasat fejlődött 2002-höz képest. Az űrcsaták, a bolygók, a fénykardpárbajok eszméletlenül jól mutatnak, a film képi világa a sztori súlyához mérten monumentalitást és eposzi nagyságokat közvetít. Kiemelkedő a 66-os parancs ábrázolása, amely során a Császár oldalán lévő klónkatonák végeznek a Jedi Rend tagjaival - ez nemhogy az előzménytrilógia, de az egész saga egyik legkiemelkedőbb pillanata (igen, még a régi filmeket is beleszámítva). A kardpárbajok koreográfiája itt érte el a legmagasabb szintet, ráadásul bőven kapunk belőlük - ismét láthatjuk Yodát akcióban (amely ezúttal nem lett annyira nevetséges és fölösleges mint az előző filmben), bemutatkozik harcban az Uralkodó is, de persze mindenki Anakin és Obi-Wan összecsapására emlékszik legjobban. A filmvégi nagy leszámolás, ahol az egész galaxis a tét, végre kellő súllyal bír. Átérződik Anakin kétségbeesett dühe, ahogy lassan minden szétesik körülötte, illetve Obi-Wan csalódottsága egykori padawanja miatt, John Williams pedig szokásához híven itt is bőven kitett magáért. Sőt, még a régi Star Wars helyszínek és szereplők is visszaköszönnek. Van egy jelenet például, amelyben el van rejtve a Millenium Falcon, ez szerintem egy nagyszerű Easter Egg. Feltűnik a Tantive IV cirkáló, a film végén rápillanthatunk az épülőfélben lévő Halálcsillagra, visszatér Chewbacca, láthatjuk Leia nevelőszüleit, ott vagyunk a Skywalker-ikrek születésénél, és persze azt is végignézzük, ahogy Darth Vader-t megépítik és magához tér. Erre vártak a Star Wars-rajongók, és ezek azok az apró dolgok, amelyeknek nyoma sem volt az első két részben.

Persze bajok azért itt is vannak rendesen. Anakin és Padmé szerelmi története továbbra is nagyon erőltetve van, bár már nincs annyira a képünkbe tolva mint előzőleg. Valamint Hayden Christensen továbbra sem ér fel a szerepéhez - nem annyira borzasztó mint a Klónok támadásában, de számomra nem tudta elég hitelesen előadni a gonosz születését. Megfelelő előkészítés hiányában a harmadik rész játékideje egyébként is túl kevés egy ilyen karakterátformáláshoz, összességébe véve pedig az előzménytrilógia szerintem nem tudta rendesen betölteni funkcióját (bár erről ez a film tehet legkevésbé). Az ifjú Jedi pálfordulása nagyon hirtelen történik meg, és az is kiérződik, hogy ez egy olyan csavar volt a történetben, amelyet kötelező jelleggel kellett a harmadik részbe beleszuszakolni.

A Sith-ek bosszújában emellett több olyan karakter is van, amely teljesen felesleges. Dooku és Grievous közül bőven elég lett volna az egyik, hiszen együttvéve kevesebb mint 15 perc játékidő jutott nekik a két film alatt - bár a teljes előzménytrilógiára igaz, hogy túl sok karaktert mutat be, aztán úgy is hagyja őket. Aki nem látta a kiegészítő minisorozatot, annak halvány lila gőze nincs arról, hogy kicsoda Grievous, ezért nem is fogja izgatni őt a tábornok sorsa. A Sith-ek bosszújában amblokk rengeteg olyan szereplő veszti életét, akiket legfeljebb csak látásból ismerhettünk, és veszteségük abszolút érdektelen marad - elsősorban gondolok itt a rengeteg kidolgozatlan Jedi-mesterre. Az sem tett jót a filmnek, hogy mindvégig tisztában vagyunk a végkimenetellel, és lehet róla sejtésünk hogyan fog végződni a produkció: jól szórakozunk majd, de izgulni, vagy pozitív értelemben ledöbbenni már nem fogunk ezalatt a 2 és fél óra alatt.

A Sith-ek bosszúja ennek ellenére szerintem jó film lett. Azt mondom, hogyha a másik két film is hozni tudta volna ezt a színvonalat, akkor megérte volna elkészíteni a prequel-trilógiát, ám sajnos a három film összes érdeme az utolsóra korlátozódik. Bár Lucas óriásit kaszált a filmjeivel, valójában mégsem sikerült neki egy hat filmből álló sagát csinálnia - mindig is két, külön trilógiaként tudtam csak tekinteni a Star Wars-ra, amelyből az első három rész abszolút nélkülözhető. Ám azért mégsem tudok szó nélkül elsiklani felettük, mivel én is az a generáció vagyok, akinek a gyermekkora az új-trilógia idejére esett - így, ha neheztelve is, de megbocsátok ezeknek a filmeknek. A Sith-ek bosszúja pontszáma nálam 7,5/10.

IMDb: 7,6/10

Metacritic: 68/100

Rotten Tomatoes: 79%

Csillagok háborúja IV. - Új remény (1977)

Elérkeztünk ahhoz a filmhez, amelyről 2016-ban már csak közhelyesebbnél közhelyesebb megállapításokat lehet tenni - tökéletes, korszakalkotó, meghatározó mestermunka, filmkészítési bravúr, forradalmi, újító filmeposz stb...Viszont ha van olyan film, amelyre minden klasszikus dicsérő közhelyet rá lehet mondani, akkor az a Csillagok Háborúja. George Lucas ekkor még kezdő rendező volt egy rakás ötlettel, de szinte semmi tapasztalattal - 1977-es Star Wars c. filmjével kapcsolatban (bármilyen hihetetlennek hangzik ez ma) senkinek semmilyen elvárása nem volt, ráadásul rosszul is indult minden: problémás volt a forgatás, Mark Hamill és Harrison Ford csak Alec Guiness jelenlétében volt hajlandó komolyan venni a munkát, Lucas pedig halk-szavú, bizonytalan rendező volt még ekkor, nehezen tudta kordában tartani a munkálatokat. A végeredmény pedig tudjuk, milyen jól sült el.

A Star Wars filmkészítési szempontból egyszerűen hibátlan. De tényleg. A sztori (amit most nem taglalnék - úgyis mindenki ismeri) klasszikus elemekből építkezik, ám mégsem hat sablonosnak, a szereplők, és a filmet körülvevő egész univerzum olyan színt visznek a történetbe, amelynek köszönhetően ez az a film, amelyet valószínűleg akárhányszor végig lehet nézni. Az expozíció hosszú, de mégis, nagyon természetes és laza módon vonultat fel egy seregnyi, izgalmasabbnál izgalmasabb karaktert, mindebben a legjobb pedig az, hogy mindenki meg tudja találni a számára szimpatikus szereplőt, akinek szorítani tud. Főhősnek ott van a tiszta lelkű, kicsit naiv, de bátor és hősies Luke Skywalker (Mark Hamill), akit bölcs tanítómestere, Obi-Wan Kenobi (Alec Guiness) ismertet meg az Erő rejtelmeivel. Obi-Wan az a személy, aki belevisz bennünket a Star Wars világába - az ő szájából hangzik el először Anakin bukásának története, ő mutatja be az első fénykardot, ő mondja el az első tanításokat az Erőről. Han Solo (Harrison Ford) és Chewbacca (Peter Mayhew) bemutatkozása olyan coolra sikeredett, hogy szerintem minden rajongó szóról szóra tudja idézni a Mos Eisley kocsmájában elhangzott mondatokat. Leia hercegnő (Carrie Fisher) nem egy hagyományos, megmentésre váró királykisasszony - épp ellenkezőleg, Leia egy kőkemény hadvezér, aki nem csak a terepasztal mögött, de a frontvonalban is helytáll. De persze, mindenki közül kitűnik Darth Vader (David Prowse), minden idők egyik leggonoszabb, és legemblematikusabb szereplője.

A történet ritmusa nagyszerűen van ütemezve. A Star Wars úgy visz bele minket egy hatalmas, és gazdag filmes univerzumba (vajon akkor már tudták, hogy mekkorára fog nőni ez az egész?), hogy nincsenek szájbarágós, unalmas, vagy felesleges részek, minden eseménynek jelentősége van, és jó pár nagyszerű jelenetet ki lehet emelni a filmből. Vegyük például azt a részt, amikor Luke hazatér, és meglátja a kiégett házat, és nevelőszülei holttestét. Szavak nélkül, pusztán Mark Hamill arckifejezései, a kamerabeállások és a zene annyi mondanivalót tud közvetíteni, amekkorát az előzménytrilógia három film alatt egyszer nem tudott véghezvinni. Ennél a pontnál tudjuk, hogy valami örökre véget ért, és valami nagyon új fog kezdődni az ifjú Skywalker életében...de beszélhetnék még Obi-Wan és Vader mai szemmel nézve kissé esetlen, de mindenképpen jelentőségteljes párbajáról, a nyitó jelenetben a kamera felett elsikló birodalmi cirkálóról, vagy a Halálcsillag elpusztításáról - mind-mind hibátlanul kivitelezett, legendásan jó képsorok ezek.

Őszintén szólva, minden apró momentumban fel lehet fedezni valami jellegzetességet. Lucas rendkívül tudatosan rakta össze ezt a filmet alkotóelemről alkotóelemre - a sci-fi, a fantasy, és a western műfaj keveredik a háborús filmek stílusával, mindezt úgy, hogy még a humornak is bőven van benne helye. És még nem is beszéltünk a látványról: a Star Wars-ban nem holmi olcsó, gagyi effektek vannak, hanem olyan érzésünk támad, hogy igazi űrhajókat látunk, igazi űrcsatákat, igazi fénykardokat. Az 1977-es film úgy néz ki, hogy még ma sem tűnik nevetségesnek a látványvilága, miközben a Baljós Árnyak CGI animációi már most kezdenek elavulni. A díszlettervezés és a jelmezek első osztályúan lettek kivitelezve, valószínűleg abban mindenki egyetért, hogy mennyire menő a rohamosztagosok fehér egyenruhája (ami terepen totálisan hasznavehetetlen), vagy Vader fekete páncélja, amely azóta is utánozhatatlanul egyedi és megismételhetetlen darab. Annak idején a Star Wars gyökerestül forradalmasította a látványfilm fogalmát, de, amiért nem lehet eléggé dicsérni az az, hogy a látványon kívül sokkal többet nyújt.

A Csillagok háborúja nem holmi vásári effektparádé, amely pénznyerési célból készült (manapság bőven vannak ilyen filmek - ugye nem kell részleteznem) - mondanivalója, szellemisége, valódi karakterei vannak, akikért izgulni, aggódni, szorítani lehet. Mára már mindenki kívülről fújja a történetet, de anno az emberek tűkön ülve várták a folytatást, azon gondolkodva, hogy vajon Luke-ból tényleg Jedi válik-e, Han tényleg beáll-e a Lázadók közé, mi történt Vaderrel a Halálcsillag pusztulása után stb. Az ilyenfajta mozis élmény előtt pedig le a kalappal - Lucas elérte, hogy a nézői beleéljék magukat az általa kreált világba, gondolkodjanak a látottakon, találgassanak, és részesei legyenek számos olyan rejtélynek, amelyet csak a későbbi epizódok válaszoltak meg.

Nagyon fellengzősre sikeredett ez az írás, de azt hiszem, ez a film tényleg megérdemli. Természetes, hogy van akinek nem jött be, és sokan vannak, akiket kifejezetten zavar az időnként újra és újra fellángoló Star Wars őrület, de az igazság az, hogy aki látta a filmet, és magával ragadta a világa, az tudja, hogy ennek a produkciónak lelke van. Sokaknak (köztük nekem is) Obi-Wan Kenobi, Darth Vader no meg a többiek ott vannak Jancsi és Juliska, meg Óz a nagy varázsló mellett - valószínűleg sokan értik, mit gondolok ez alatt. A Star Wars egy kifejezetten filmre íródott mese, amely nem hat nyálasnak és gyerekesnek, és képes mondanivalót közvetíteni. A film igazi ereje véleményem szerint ebben rejlik - egyértelműen 10/10-es.

IMDb: 8,7/10

Metacritic: 92/100

Rotten Tomatoes: 93%

Csillagok háborúja V. - A Birodalom visszavág (1980)

És itt is vagyunk a Star Wars saga tetőpontján. Lucas első filmje akkora bombasiker volt, hogy 1980-ban már mindenki be volt zsongva a folytatás miatt. Az Új remény egy önálló, kerek egészként is megállja a helyét - ám a vége felvetette egy folytatás lehetőségét is, ami hamarosan be is következett a hollywood-i íratlan szabályoknak köszönhetően - ha van egy sikeres filmed, hozz ki annyit a sztoriból, amennyit csak lehet. Lucas viszont immár csak a producer volt, a rendező a viszonylag ismeretlen, Irvin Kershner lett, aki egyébként George régi mentora is volt. A Birodalom visszavág pedig iskolapéldája annak, hogyan kell megcsinálni egy kiváló filmes folytatást - megtartotta azt, ami előzőleg jól működött, ám merészebben állt hozzá a témához, és újításokat is vitt a Star Wars univerzumba.

Ha valaki azt hitte, hogy a negyedik rész után a Lázadók fényes győzelmet arattak, az nagyon tévedett. Még mindig el vannak nyomva, bujkálniuk kell, és a Birodalom a galaxis egy távoli kis szegletébe kényszerítette őket. A film a Hoth bolygó kopár, jeges világában kezdődik, és jönnek is vissza a régi jól ismert szereplők. Luke-ot (Mark Hamill) már hatalmas tisztelet övezi, Leia (Carrie Fisher) továbbra is ott van a vezetők között, Han (Harrison Ford) pedig hogy-hogynem, még mindig velük van, pedig már régen máshol lenne dolga. Ahogy a cím is sugallja, itt valami kőkemény bosszúra lehet számítani Vader-éktől, és ez már a film elején bekövetkezik. A hoth-i csata során a Birodalom olyan leckét ad a Szövetség számára, hogy azoknak újra menekülniük kell, ki a nyílt űrbe, és ez az a pont, ahol a film elkezd két szálon futni. Luke folytatja a Jedivé válás nehéz folyamatát, míg Han, Leia, Chewie (Peter Mayhew) és a droidok a Millenium Falcon fedélzetén menekülnek a Birodalom hajtóvadászata elől.

A Birodalom visszavág hangulata érezhetően sokkal komolyabb és sötétebb, mint az előző résznek volt. A képi világ ismét fantasztikus - bemutatkoznak a birodalmi lépegetők és a hósiklók is, a hoth-i csata igazi vizuális csemege, a helyszínek pedig mesterien vannak ábrázolva. A havas bolygó kopársága és fagyos hangulata rögtön érezteti a nézőkkel, hogy hiába pusztult el a Halálcsillag, bizony kemény idők járnak a Lázadókra. Továbbá a film elég nagy része a sötét űrben játszódik, barátságtalan aszteroidamezők és birodalmi csillagrombolók között, Luke pedig ellátogat a Dagobah bolygóra, ami pedig egy szörnyű nyomasztó hely a nyálkás, lápos vidékeivel. A Bespin bolygón lévő üzem, ahol a végső párbaj játszódik pedig talán minden Star Wars helyszín közül a kedvencem. Az ötödik epizód gyönyörűen lett filmezve, a látványtervezés talán az összes Star Wars-film közül itt a legjobb.

A karakterek javarészt megmaradtak, az alapvető személyiségük nem is nagyon változott, ám mégis, egy kicsit mások, mint korábban. Leia és Han között szerelem bontakozik ki, amely olyan oldalukat fedi fel, amely az első filmben még nem volt bemutatva. Leiáról kiderül, hogy valójában egy érzékeny nő, Hanról pedig bebizonyosodik, hogy nem csak egy alkalmi űrkalóz, hanem megbízható ember. Luke erősebb lesz, ám még mindig megfontolatlan és forrófejű, ha a barátairól van szó. Darth Vader (David Prowse) is továbbfejlődött - az előző részben még egy volt a sok hadúr közül, itt viszont már egy valódi diktátor, akinek csaknem korlátlan a hatalma. Ezzel egyidőben pedig fény derül a sebezhetőségére is, bemutatkozik ugyanis az Uralkodó, aki kétségtelenül Vader fölött áll a Birodalom hierarchiájában, tanítványa pedig alázatosan engedelmeskedik neki.

Az új szereplők közül pedig a legfontosabb egyértelműen Yoda mester. Annak ellenére, hogy külseje kicsi és kissé esetlen, simán elhisszük, hogy ő minden idők legnagyobb Jedi-mestere, mégpedig annak köszönhetően, hogy sokkal mélyebben belevisz bennünket az Erő rejtelmeibe. Obi-Wan-tól csak a felvezetést kaptuk, Yoda (Frank Oz) viszont tökéletes magyarázatot ad a Jedi-erényekről, a hitről, a Sötét és Világos Oldalról. Beszél a kitartásról, és arról, hogy önmagunkba vetett hit nélkül nem tudunk célt elérni, ami valljuk be, valóban így van. Olyannyira jól van megírva a karaktere és a szövege, hogy Yoda tanításai nem csak a Star Wars univerzumában, de a való életben is megállják a helyüket. Továbbra is az az érzésem, hogy a Birodalom visszavágnak sincs egyetlen felesleges képkockája sem. Az akciók sűrűbbek és dinamikusabbak mint az Új reményben, a film ritmusa egy pillanatig sem törik meg, és bizony, a film hatásához hozzájárul az is, hogy némely jelenet brutálisra sikeredett. A elején Luke majdnem halálra fagy, felvágják egy tauntaun gyomrát, Vader egymás után fojtogatja halálra a tisztjeit, majd leamputálja a saját fia kezét, emellett pedig a film végén élve megfagyasztanak egy embert...Persze az ötödik rész is tulajdonképpen egy mese, ám ez már egy sokkal érettebb és darkosabb mese, mint az előző volt.

A fénykardpárbaj a széria egyik tetőpontja, olyan hangulattal és feszültséggel bír, hogy nekem ez lett a kedvenc Star Wars jelenetem. A végén lévő "Én vagyok az apád" csavar mára már elcsépelt közhely lett a filmrajongók körében, 1980-ban viszont annyira lesokkolta a gyanútlan nézőket, hogy volt aki egész egyszerűen nem hitte el. De tényleg, milyen lehetett akkor átélni ezt a részt...irigylem akiknek megvolt az élmény, én sajnos mindig is tisztában voltam ezzel a fordulattal. A Birodalom visszavág nálam alap, hogy ott van minden idők 5 legjobb filmje között. Hibátlan alkotás, amely egyben a valaha volt legjobb filmes folytatás is, és gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki úgy gondolja, hogy ezidáig a legjobb Star Wars filmnek is számít. Ezerszer újranézhető, minden alkalommal élvezetes, időtálló mestermunkáról van szó. Azt hiszem, az Új reménynek, és ennek a filmnek köszönhető elsősorban, hogy a Star Wars odáig jutott, ahol most van, nagyon erős kezdés volt ez a két film a franchise-nak. Kérdés nélkül 10/10-es.

IMDb: 8,8/10

Metacritic: 80/100

Rotten Tomatoes: 94%

Csillagok háborúja VI. - A Jedi visszatér (1983)

Az eredeti trilógia befejező része ismét egy új rendező irányítása alá került. Miután David Lynch visszautasította a felkérést (mondván Lucas elképzelései nem engednék őt eléggé kibontakozni), Richard Marquand-re esett a választás, aki ismeretlen, kezdő rendező volt, és azóta is a Jedi visszatér az egyetlen említésre méltó filmje. Rossz nyelvek szerint Marquand nem igazán értett a speciális effektekkel rendelkező filmekhez, és a stábot sem tudta megfelelően irányítani, George Lucasnak (aki egyébként ismét producer volt) elég sokszor kellett besegítenie a Jedi visszatér munkálataiba. Ám 1983-ra elkészült a végső epizód, amely minden nehézség ellenére jó film lett, bár talán a klasszikus trilógia leggyengébb darabjának számít...

Az ötödik rész lezárása sok mindenre választ adott, ám rengeteg kérdést is felvetett, amelyet itt kellett megválaszolni. A karbonitba fagyasztott Han Solo-t (Harrison Ford) Jabba palotájába hurcolták, Luke (Mark Hamill), Leia (Carrie Fisher), Chewie (Peter Mayhew) és Lando (Billy Dee Williams) pedig kiterveltek egy mentőakciót. Végül aztán sok szorult helyzet árán sikerült kihozniuk Solo-t a gengszter karmai közül, ám hőseink kis híján otthagyták a fogukat a Tatooine pusztaságában... A Jedi visszatér felvezetése nagyon hosszúra sikeredett, és emiatt itt már előfordul, hogy leül a történet. Azt viszont rögtön hozzátenném, hogy a Jabba-palotájában játszódó jelenetek nagyon jók, és plusz hátteret adnak a sztorinak, érthetőbbé teszik bizonyos karakterek korábbi megjegyzéseit. A mentőakció után Luke még visszalátogat Yoda-hoz (Frank Oz), ahol kiderül, hogy Leia a testvére, de utolsó Jediként neki kell leszámolnia Vader-rel (David Prowse) és az Uralkodóval. Itt kapjuk meg a visszaigazolást arról is, hogy Vader az ő apja - a végső, endor-i csata felvezetése is kicsit vontatott, ám a feszültség itt már érezhetően fokozódik.

Luke ebben a részben is új arcát mutatja, mivel a Jedi visszatérben ő már nem egy egyszerű farmergyerek, és nem is egy forrófejű padawan, hanem egy valódi Jedi-lovag. Higgadt, megfontolt, nyoma sincs a korábbi hevességének, könnyűszerrel alkalmazza az Erőt és a Jedi-trükköket. Az Uralkodó karaktere is itt kerül előtérbe igazán - az Ian McDiarmid által játszott Császár a filmtörténelem egyik legvisszataszítóbb szereplője. Ha korábban Darth Vader-t gonosznak éreztük, az még semmi ahhoz képest, amit az Uralkodó sugároz magából - utálatos egy karakter, akiről azonban végig tudjuk, hogy nagyobb hatalma van bárkinél, nem szívesen kötekednénk vele. Manipulatív, kiváló stratéga, és nem utolsósorban gyakorlatilag minden szereplőben félelmet kelt aki találkozik vele (Vader-t is beleértve). A hatodik rész lett talán az eredeti trilógia leglátványosabb darabja, bár nekem személy szerint a Birodalom visszavág kinézete jobban tetszett. Itt használták fel a legtöbb speciális effektet, az Endor felett játszódó harc pedig véleményem szerint a Star Wars űrcsaták közül a legjobb - látványos, akciódús, és minden eddiginél több űrhajómodell vonul fel benne. Az új Halálcsillag jól néz ki, és funkciója is van, ám nehezen hiszem el, hogy a Birodalom megépített volna egy ekkora létesítményt csak azért, hogy egy kezdő Jedit csapdába csaljon. Ráadásul a mérnökök nem tanultak a korábbi hibájukból, mivel az új Halálcsillag még a réginél is sebezhetőbb lett...

Luke és Vader utolsó összecsapása viszont nagyon jó sikerült. A zenei aláfestés, a helyszín, és a koreográfia kellően kihangsúlyozza a küzdelem eposzi jelentőségét, az pedig egyenesen felemelő pillanat, amikor a harc végeztével Luke nemet mond a Sötét Oldal csábításának. Az apa-fia konfliktus egyébként is nagyon jól meg lett írva, Vader sem ugyanaz már, mint korábban. Némely jelenetben érezzük a benne lakozó jóságot, nem tűnik olyan velejéig romlottnak a szereplő, mint az előző filmekben. Ez a film legvégén teljesedik ki, amikor saját mestere ellen fordul, így beteljesíti a sorsát, és tényleg egyensúlyt hoz az Erőbe.

Sajnos azonban itt már több hibát emelnék ki, mint a korábbi két film esetében: Boba Fett "halála" (tudom, hogy nem halt meg) nagyon nevetséges és méltatlan lett a karakterhez. A galaxis legveszélyesebb fejvadászával ugyanis egy félig vak, fegyvertelen ember végez, belecsúszik egy homoki szörny gyomrába...kissé gyerekes lett ez a jelenet. Ahogy gyerekesek az ewokok is, az Endor bolygó kis lakói - őszintén szólva a Jedi visszatér bőven meglett volna nélkülük is. Az ewokok jelenetei lassúak, nem viszik előbbre a cselekményt, de ez még hagyján. Nem tudom elhinni, hogy a végső nagy csatában, a hatalmas Birodalmat részben ezek a fegyvertelen őslakosok győzték le, az ewokok ugyanis a film végén úgy csapkodják le az elit rohamosztagosokat, mintha legyek lennének - itt már nagyon kezdett a széria matinéba átfordulni, és őszintén szólva sokkal jobb film lehetett volna ez, ha kihagyják belőle ezeket a lándzsás koalákat.

Ezenkívül, a szereplők némely jelenete eléggé "érdekesre", és megkérdőjelezhetőre sikeredett. A forgatókönyvet ismét Lucas írta, és itt is feltűnő, hogy ezen a területen nem ő a szakma legjobbja: Lando az előző rész végén árulta el Han-t a Birodalomnak, ehhez képest itt úgy üdvözlik egymást, mintha semmi sem történt volna. Leia rájön, hogy Luke a testvére, de azon egy percig sem döbben le, hogy Vader az ő apja is - mintha ez a nem egészen elhanyagolható tényező teljesen hidegen hagyná őt. A lezárás pedig túlságosan pozitív (szerintem), és nem ad magyarázatot arra, hogy miért omlott össze az egész galaxist felölelő Birodalom egyetlen csatavesztés után - mostanra már tudjuk, hogy ez nem így történt, de eredetileg még ez kétséges részlete volt a produkciónak.

A hatodik részbe már bele lehet kötni, de azt semmiképp sem lehet rámondani, hogy ne lenne jó film. Hibái ellenére méltón fejezi be a Star Wars mítoszt, és az előbbi kötekedésemet lehet magyarázni azzal, hogy ide kellett a tökéletes happy end - Vader meghal, de még előtte megtér a jó oldalra, az Uralkodó egy szellőzőaknában végzi, Han és Leia végleg összejönek, és az egész galaxis ünnepel. Sokaknak nem tetszett a film vége, mivel enyhén giccsesre sikeredett, de végül is győzött a jó, ahogy mindenki szerette volna. Nem akkora klasszikus a film, mint az előző két rész, de még így is megmaradt egy nagyszerű sci-fi-kalandfilmnek - 8/10-et adnék rá, bár ebben az értékelésben az is benne van, hogy mégiscsak a klasszikus Star Wars-trilógia záró darabjáról beszélünk.

IMDb: 8.4/10

Metacritic: 53/100

Rotten Tomatoes: 80%

Star Wars VII. - Az ébredő Erő (2015)

A Star Wars hetedik epizódját 2012-ben jelentették be, közvetlenül azután, hogy Lucas eladta a szerzői jogokat a Disney számára. Ezáltal a jó öreg George végleg kiszállt a Star Wars franchise-ból, és ezentúl a Disney feladata volt, hogy folytassa az extrém módon körberajongott univerzum történetét. Az új film rendezője sokak megelégedésére J.J. Abrams lett, aki már a Star Trek-el bebizonyította, hogy ért a nagy rajongóbázissal rendelkező sci-fi filmek készítéséhez. Az ébredő Erő 2015. végén debütált, és az elvárásoknak megfelelően, pár hét leforgása alatt minden idők legsikeresebb filmje lett az USA-ban, az Avatar-t maga mögé utasítva. Mindezt pedig teljesen megérdemelten vitte véghez.

30 évvel járunk a Jedi visszatér eseményei után. A Lázadók Szövetsége ekkor már Ellenállás néven fut, és megalapult az Új Köztársaság is, azonban, a Birodalom maradványaiból létrejött az Új Rend, amely fenyegetni kezdte a galaxis békéjét. Ezekben az időkben tűnik fel Kylo Ren (Adam Driver), az ifjú Sith harcos, aki csapást akar mérni azokra, akik anno pusztulásba sodorták a Birodalmat, és elkezd kutatni az Ellenállás bázisa után. A történet ezen a ponton veszi kezdetét, és már ekkor észleljük, hogy itt bizony tényleg egy Star Wars-filmmel van dolgunk. Látvány terén Az ébredő Erő hozza amit lehet - amit a filmben látunk, annak a javarészét a forgatáson tényleg megépítették, az időt és pénzt nem sajnálva, ez pedig maximálisan megérte. Az, hogy CGI effektek helyett valódi díszleteket látunk, amelyek a legapróbb részletekig ki vannak dolgozva, még közelebb hozza a Star Wars világát, valahogy sokkal átélhetőbbé teszi az egészet, és megidézi az eredeti trilógia hangulatát.

J.J. Abrams tökéletes választás volt a rendezői posztra. Látszik ugyanis, hogy tisztában volt azzal, hogy mik a rajongók elvárásai, és pontosan azokat a dolgokat pakolta bele a filmjébe, amelyeket mindannyian vártunk. Újra repül a Millenium Falcon (32 év után először), újra TIE vadászok és X-szárnyúak harcolnak, visszatérnek a klasszikus Star Wars archetípusok, úgy, hogy nem pusztán újrahasznosított karakterekről van szó, hanem ténylegesen új szereplőkről. Még a fénykardpárbajok is visszatértek a régi stílusba - a koreográfia már nem olyan elegánsan és precízen megkomponált, mint például a Sith-ek bosszújában, ezzel pedig a párbajok is jobban átélhetőbbek lettek szerintem. Nagyon jó ötlet volt a készítőktől, hogy megpróbálták a Jedik mítoszát visszaterelni a régi medrébe - az új filmben az Erő nem annyira elcsépelten, és általános jelleggel van jelen, mint a prequel-trilógiában, hanem újra az a misztikus energiamező, amelyhez nagyon keveseknek van hozzáférése, nagyon sok gyakorlás árán.

A film, és ezzel valószínűleg a trilógia új főhőse Rey (Daisy Ridley), aki a Jakku bolygó szemétdombjain nőtt fel, de már az elejétől érződik, hogy fényes jövő előtt áll. Daisy Ridley nagyszerűen játszik a főszerepben - egy talpraesett, harcra kész, találékony, de mégis jószívű lányt formáz meg, akiből több mint valószínű, hogy hamarosan egy újabb legendás Jedi-lovag fog válni. Mellékszereplőként ott van a John Boyega által alakított Finn, kinek a karaktere nem olyan központi, mint Rey-é, de ennek ellenére egy rokonszenves, humoros szereplőről van szó, akiből még sokkal többet ki lehet hozni a továbbiakban. Poe Dameron, akit Oscar Isaac játszik afféle laza, bátor pilótaként van bemutatva, bár ő nagyon kevés játékidőt kapott a filmben. Az új főgonosz Kylo Ren, aki eleinte elég sok kritikát kapott, ám mostanra úgy tűnik elfogadták őt a rajongók. Amiért viszont hálásak lehetünk, hogy Kylo nem egy új Darth Vader-ként van bemutatva, teljesen más jellegű főgonosz. Jelen esetben egy fiatal fiúról van szó, aki tehetsége, no meg az eredete miatt több oldalról rendkívüli nyomás alá van helyezve, és kétségek közt vívódva akar megfelelni az Új Rend nagyfőnökeinek. Kylo nem egy érinthetetlen, legyőzhetelen Sith Nagyúr, csupán egy tanítvány, akinek a karaktere a trilógia többi részében alaposabb kibontásra vár, nagyon kíváncsi vagyok a sorsa további alakulására.

 
A trailerekből hamar kiderült, hogy régi szereplők, mint például Harrison Ford, Carrie Fisher vagy Peter Mayhew visszatérnek. Azonban hál'istennek egyáltalán nincsenek erőltetve a régi karakterek, lazán és könnyedén szövődnek bele a sztoriba helyet adva a fiatal generációnak, afféle útbaigazítóként funkcionálva. Han Solo (Harrison Ford) még mindig a régi, a szövegei és stílusa nagyon visszahozza a klasszikus trilógia hangulatát, de olyan szereplők is visszaköszönnek egy rövid időre, mint R2 vagy C-3PO. Az ébredő Erő nem próbál meg újat kihozni a régi szereplőkből, és ez pontosan így van jól, senki sem várhatta el, hogy a 70-en fölül lévő Harrison Ford vagy Carrie Fisher elvigye a filmet a hátán.

Ugyanakkor néhány hiba azért itt is előfordult. Egy pár múltidézős poén vagy jelenet nagyon jól sült el, de néhol én már kissé túl erőltetettnek éreztem a visszatekintéseket a régi filmekre. Azt is be kell látni, hogy, bár Az ébredő Erő egy nagyon pörgős és szórakoztató film, a sztorija szinte minden elemét az Új Reményből vette át. A filmben megjelenik egy "harmadik Halálcsillag", amelynek a neve mostmár Csillagpusztító - na ez végképp nem kellett volna. Az eredeti Halálcsillag még rendesen be volt mutatva, komoly hatalommal és téttel bírt, itt ugyanezt már nem éreztem - a Csillagpusztító csak egy hozzáadott adalékanyagként van jelen, nem tudott rendesen beépülni a történetbe, és véleményem szerint maximálisan nélkülözhető lett volna. Aki jártas a Star Wars-ban, az élvezni fogja a filmet, de semmi olyannal nem fog találkozni, amit ne ismerne korábbról.

Az internetes vélemények és kritikák alapján sokan vannak akik csalódtak Az ébredő Erőben. Való igaz, hogy aki egy új Birodalom visszavágra számít, az bizony leverten jöhet ki a moziteremből. A klasszikus trilógia már soha nem fog visszatérni, de ezt nem is szabad elvárni - a hetedik rész új korszakot nyit a Star Wars történelemben, amelynek, a korábbról átvett elemek mellett megvannak a saját szereplői, és konfliktusai. A film közel sem hibátlan, de őszintén szólva, a korábbi elvárásokat teljesítette. A történet úgy lett befejezve, hogy ordít a folytatás után, én már alig bírom kivárni 2017-et, és a VIII. epizódot...Az ébredő Erőre pedig 8/10-et adok.

IMDb: 8.2/10

Metacritic: 81/100

Rotten Tomatoes: 92%