2017. február 27. 17:53 - Ben Szitas

Extra - Oscar 2017

Nem sokkal ezelőtt ért véget a 89. Oscar-gála, amelyen 2016 legjobb filmjeit díjazták - ugyan nem a tavalyi volt Hollywood legjobb éve, de a végére azért sikerült egy meglehetősen erős mezőnyt összehozniuk. Bár az elején úgy tűnt, hogy minden a papírforma szerint alakul, az este mégis tartogatott néhány meglepetést: a legnagyobb favoritnak kikiáltott Kaliforniai álom a rekordnak számító 14 jelölésének alig felét tudta elvinni (az Akadémia számszerint 6 aranyszobrocskával jutalmazta az alkotást), a legfontosabb kategóriák közül azonban többet is elmulasztott Damien Chazelle filmje. Az est másik kiemelt versenyzője, vagyis a Holdfény 3 szoborral gazdagodott, azonban mindhárom igen nívós elismerésnek számít (a Legjobb férfi mellékszereplő, a Legjobb adaptált forgatókönyv, és a Legjobb film díját is kiérdemelte ez a nagyszerű dráma). A díjátadó ünnepség nem volt mentes a botrányoktól sem - a házigazda Jimmy Kimmel több ízben beszólt Donald Trump amerikai elnöknek, a Legjobb idegen nyelvű film díját elnyerő produkció (Az ügyfél - Irán) rendezője, Aszhar Farhadi a muszlim-ellenes törvények miatt nem jelent meg a gálán, ráadásul még a győztes produkció kihirdetése sem ment zökkenőmentesen: az ünnepség végén tévedésből kb. 2 percig a Kaliforniai álom stábja örülhetett a Legjobb film díjának, amely végül mégis a Holdfénynél landolt. Magyar sikert is köszönthetünk, mivel Deák Kristóf Mindenki c. alkotása egészen váratlanul behúzta a Legjobb rövidfilmnek járó díjat.

Legjobb férfi mellékszereplő

A jelöltek:

Mahershala Ali (Holdfény)

Jeff Bridges (Hell or High Water)

Lucas Hedges (A régi város)

Dev Patel (Oroszlán)

Michael Shannon (Éjszakai ragadozók)

A győztes:

Mahershala Ali (Holdfény)

Ebben a kategóriában a két legnagyobb közönségkedvenc kétségtelenül Michael Shannon és Jeff Bridges volt, akik mindketten egy-egy texasi sheriffet alakítottak (hozzáteszem, hogy kiválóan). Aki még nagyon érdemes lett volna a győzelemre, az Dev Patel, aki szintén kiváló színészi teljesítményt tett le az asztalra (talán ebben a kategóriában indult a legjobb esélyekkel az Oroszlán) , ám a legesélyesebbnek végig Mahershala Ali számított, aki végül be is zsebelte jól megérdemelt díját, mindjárt az est elején. Bár Ali karaktere nagyon kevés játékidőt kapott a Holdfényben, még így is a film egyik legfontosabb figurájává tudott válni, az Akadémia döntése pedig várható és korrekt is volt ezen díjazás tekintetében.

Legjobb smink

A jelöltek:

Az ember akit Ovénak hívnak

Star Trek: Mindenen túl

Suicide Squad: Öngyilkos osztag

A győztes:

Suicide Squad: Öngyilkos osztag

Hiába volt a Suicide Squad a tavalyi év egyik legrosszabb filmje, egy Oscar-t mégis bezsebelt - nem történt meglepetés, a Legjobb sminknek járó díj Alessandro Bertolazzi-t, Giorgio Gregorini-t és Christopher Allen Nelson-t illette meg az Öngyilkos osztagban látható, valóban kiváló munkájukért. Ezzel nagyjából el is mondtuk a film összes erényét.

Legjobb jelmez

A jelöltek:

Szövetségesek

Legendás állatok és megfigyelésük

Florence: A tökéletlen hang

Jackie

Kaliforniai álom

A győztes:

Legendás állatok és megfigyelésük

Elérkeztünk az este első nagy meglepetéséhez, mivel valószínűleg ebben a kategóriában mindenki a Kaliforniai álom vagy a Jackie győzelmét várta volna, ehhez képest a Legendás állatok lett a befutó, mely a '20-as évek Amerikájába repítette a nézőt. Annak idején nekem is tetszett a film, de én ezt a szobrot a Jackie-nek ítéltem volna - maradéktalanul visszaadta a '60-as évek hangulatát az alkotás nagyszerű jelmezeivel, szerintem legalább ezt az Oscar-t kiérdemelhette volna.

Legjobb hangvágás

A jelöltek:

Érkezés

Mélytengeri pokol

A fegyvertelen katona

Kaliforniai álom

Sully: Csoda a Hudson-folyón

A győztes:

Érkezés

Ha már teljesen érthetetlen módon nem jelölték a Legjobb női főszereplő kategóriában, ezt a díjat igazán megérdemelte az Érkezés - így legalább ezzel az egy Oscar-al tudta zárni az estét a tavalyi év egyik legjobb alkotása.

Legjobb hangkeverés

A jelöltek:

Érkezés

A fegyvertelen katona

Kaliforniai álom

Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet

13 óra: Bengázi titkos katonái

A győztes:

A fegyvertelen katona

Nem titok, hogy örültem volna ha a Star Wars is kap egy Oscar-t, ám A fegyvertelen katona díjazása teljesen érthető és megérdemelt: a hangkeverésnél közreműködő Kevin O'Connell 1984-es Becéző szavak óta összesen 20 (!) jelölést kapott, ám egyet sem tudott eddig hazavinni - most, a 21. alkalommal végre sikerült neki is begyűjtenie egy aranyszobrot.

Legjobb női mellékszereplő

A jelöltek:

Viola Davis (Fences)

Naomie Harris (Holdfény)

Nicole Kidman (Oroszlán)

Octavia Spencer (A számolás joga)

Michelle Williams (A régi város)

A győztes:

Viola Davis (Fences)

Ennél a kategóriánál kissé gondban vagyok, ugyanis még nem láttam a Fences-t (hazánkban nem is biztos, hogy be fogják mutatni), ám amennyire tudom, Viola Davis győzelme teljesen várható volt. Ez volt a színésznő harmadik jelölése, és az első Oscar-díja - aki még szóba jöhetett volna győztesként, az a kábítószerfüggő anyát alakító Naomie Harris a Holdfényből, illetve a 36 évesen már 4 nominációnál járó Michelle Williams, akinek egyelőre még tovább kell várnia a díjazására. Elhiszem, hogy Davis valóban megérdemelte ezt az Oscar-t, és külön emlékezetes volt a gálán tartott beszéde is.

Legjobb animációs film

A jelöltek:

Kubo és a varázshúrok

Vaiana

Életem Cukkiniként

A vörös teknős

Zootropolis: Állati nagy balhé

A győztes:

Zootropolis: Állati nagy balhé

Ebben a kategóriában is papírforma szerint történt a díjazás: végig a Zootropolis tűnt a legesélyesebbnek, végül pedig be is váltotta a hozzá fűzött reményeket.

Legjobb látványtervezés:

A jelöltek:

Érkezés

Legendás állatok és megfigyelésük

Ave Cézár!

Kaliforniai álom

Utazók

A győztes:

Kaliforniai álom

  

Idáig kellett várni a gála folyamán, hogy a Kaliforniai álom megkapja első Oscar-díját - a produkció napjaink színes látványvilágát keveri az '50-es évek hangulatával, ez pedig díjazást ért a látványtervezésért felelős David Wasco és Sandy Reynolds-Wasco számára. Ebben a kategóriában szerintem egyértelműen ez a film volt a legjobb, esetleg még az Érkezés kaphatta volna meg ezt az Oscar-t.

Legjobb vizuális effektek

A jelöltek:

Mélytengeri pokol

Doctor Strange

A dzsungel könyve

Kubo és a varázshúrok

Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet

A győztes:

A dzsungel könyve

A dzsungel könyve abban volt rendkívüli, hogy teljes egészében CGI technikát alkalmazva tudott a vászonra varázsolni egy komplett filmet: gyakorlatilag minden amit a filmben látunk számítógépes animáció, és mégis teljesen valóságosnak hatnak az itt látható effektek. Itt megint felszólalnék a Star Wars mellett, ugyanis a Zsivány Egyes utolsó fél órája valami eget rengetően nézett ki, ám A dzsungel könyve valóban szép, és meglehetősen eredeti effekteket mutatott be.

Legjobb vágás

A jelöltek:

Érkezés

A fegyvertelen katona

Hell or High Water

Kaliforniai álom

Holdfény

A győztes:

A fegyvertelen katona

Sejteni lehet, hogy elsősorban a film utolsó harmadában látható csatajelenetekért kapta meg ezt a díjat A fegyvertelen katona, amely joggal lehet ott minden idők legjobb II. világháborús mozis képsorai között. A nemrégiben megtért Mel Gibson nem panaszkodhat, mivel a nagy visszatérésére szánt produkciója ezzel együtt 2 Oscar-al zárta az estét.

Legjobb rövidfilm

A jelöltek:

Ennemis Intérieurs

La Femme et le TGV

Silent Nights

Mindenki

Timecode

A győztes:

Mindenki

Ismét egy emberként örülhet a nemzet, ugyanis a tavalyi Saul fia után most is magyar győzelemmel zárult az Oscar - nagyszerű hír ez a hazai filmipar számára, és szemmel látható, hogy az utóbbi években a magyar filmek rohamos fejlődési tendenciát mutatnak: a Saul fia, a Liza a rókatündér, A martfűi rém, vagy a most győzedelmes Mindenki is ezt támasztja alá. Csak így tovább!

Legjobb operatőri munka

A jelöltek:

Érkezés

Kaliforniai álom

Oroszlán

Holdfény

Némaság

A győztes:

Kaliforniai álom

Amennyire lehet hinni a szóbeszédnek, a Némaság volt ennek a kategóriának a legnagyobb esélyese (amely amúgy érthetetlenül kevés nominációt kapott), de én személy szerint bőkezűbben jutalmaztam volna az Érkezést, vagy az Oroszlánt is. Végül a Kaliforniai álom győzött itt is, bár talán ebben a kategóriában nem számított egyértelmű favoritnak.

Legjobb filmzene

A jelöltek:

Jackie

Kaliforniai álom

Oroszlán

Holdfény

Utazók

A győztes:

Kaliforniai álom

Hát ezen nem sokat kellett gondolkozni: a Kaliforniai álom az utóbbi idők legsikeresebb musical-je, szép is lett volna, ha nem viszi el a Legjobb eredeti filmzenének járó díjat (amúgy én titokban a Jackie-ért is szorítottam).

Legjobb betétdal

A jelöltek:

"Audition (The Fools Who Dream)" (Kaliforniai álom)

"Can't Stop the Feeling" (Trollok)

"City of Stars" (Kaliforniai álom)

"The Empty Chair" (Jim: The James Foley Story)

"How Far I'll Go" (Vaiana)

A győztes:

"City of Stars" (Kaliforniai álom)

A kategórián belüli két jelölésével teljesen egyértelmű volt a Kaliforniai álom díjazása, a "City of Stars" pedig valóban nagyszerű betétdal, amely hosszú ideig megragad a fejünkben a moziterem elhagyása után.

Legjobb eredeti forgatókönyv

A jelöltek:

Hell or High Water

Kaliforniai álom

A homár

A régi város

20th Century Women

A győztes:

A régi város

Kaliforniai álom és A régi város meccse zajlott ebben a kategóriában, ahol végül utóbbi került ki győztesként. A Kenneth Lonergan által írt és rendezett film rendkívül hatásos dráma, amely ugyan egyáltalán nem nevezhető szórakoztatónak, de az biztos, hogy kiválóan szemlélteti a hétköznapjaink próbatételeit, és képes átadni a nézőnek, milyen érzés a bűntudat, vagy a másokkal szembeni felelősségvállalás. Teljesen megérdemelt A régi város díjazása, valóban a kategóriájának legerősebb forgatókönyvéről van szó ebben az esetben.

Legjobb adaptált forgatókönyv

A jelöltek:

Érkezés

Fences

A számolás joga

Oroszlán

Holdfény

A győztes:

Holdfény

 Lehet vitatkozni arról, hogy a Holdfény szkriptje mennyire számít adaptált forgatókönyvnek (egy soha el nem készült színdarabból íródott), ám itt sem történt semmi meglepő: ebben a kategóriában egyértelmű favorit volt, és végül nyert is Barry Jenkins munkája - talán még az Érkezésnek volt némi esélye erre a díjazásra, ám úgy tűnik, az Akadémia nem igazán kedvelte azt a filmet...

Legjobb rendező

A jelöltek:

Denis Villeneuve (Érkezés)

Mel Gibson (A fegyvertelen katona)

Damien Chazelle (Kaliforniai álom)

Kenneth Lonergan (A régi város)

Barry Jenkins (Holdfény)

A győztes:

Damien Chazelle (Kaliforniai álom)

Ha tippelnem kellett volna, akkor itt Barry Jenkins győzelmét jósolom, míg a Legjobb film kategóriába a Kaliforniai álmot mondtam volna befutónak, ehhez képest pontosan fordítva történt, és Damien Chazelle  tegnap este minden idők legfiatalabb Oscar-díjas rendezője lett a maga 32 évével. Nem kétséges, hogy fantasztikus tehetségről van szó, aki eddigi teljesítménye alapján könnyen bekerülhet napjaink legmeghatározóbb filmesei közé - az biztos, hogy ezek után nem kell majd könyörögnie a producereknek...Mel Gibson örülhet a jelölésének, Denis Villeneuve pedig úgy tűnik, még kell hogy bizonyítson ahhoz, hogy megkapja a saját szobrocskáját (talán jövőre).

Legjobb férfi főszereplő

A jelöltek:

Casey Affleck (A régi város)

Andrew Garfield (A fegyvertelen katona)

Ryan Gosling (Kaliforniai álom)

Viggo Mortensen (Captain Fantastic)

Denzel Washington (Fences)

A győztes:

Casey Affleck (A régi város)

 Nagyon sokan pletykálták Gosling győzelmét, ám számomra itt egyértelműen Casey Affleck volt a nyerő. A 41 éves színész sokáig bátyja árnyékában élt, ám A régi városban a tavalyi év legerősebb drámai alakítását tette le az asztalra: az általa játszott Lee Chandler megtestesítette a váláson túl lévő, kiégett és nincstelen férfi figuráját, amely nagyon gyakori jelenség napjaink társadalmában. Játéka komor és lehangoló volt, ám ezt a karaktert csak így lehetett hozni: örülök neki, hogy ezt a profi munkát az Akadémia is észrevette, és egy Oscar-t is odaítélt neki. Nem volt sanszos, hogy Denzel itt fogja megkapni harmadik díjazását, Andrew Garfield jó úton jár, de még bizonyítania kell, Viggo Mortensen jelölése pedig meglepetésként hatott, és bár őt mindenki szereti, Affleck-el szemben neki sem lehetett itt esélye.

Legjobb női főszereplő

A jelöltek:

Isabelle Huppert (Elle)

Ruth Negga (Loving)

Natalie Portman (Jackie) 

Emma Stone (Kaliforniai álom)

Meryl Streep (Florence: A tökéletlen hang)

A győztes:

Emma Stone (Kaliforniai álom)

 Előre látható volt, hogy Emma Stone kapja ezt a díjazást - sokan már előre kijelentették Natalie Portman győzelmét, és igaz, hogy a színésznő meg is érdemelte volna második Oscar-díját Jackie Kennedy szerepéért, Emma Stone mégis eleget bizonyított már ahhoz, hogy belépjen az Akadémia díjazottjai közé - ugyan a Birdman esetében elmaradt a siker, itt viszont végre megkapta az elismerést. Sajnos Ruth Negga és Isabelle Huppert performanszát nem tudtam megnézni, Meryl Streep nevét pedig valószínűleg már rutinból írták fel a jelöltek közé.

Legjobb film

A jelöltek:

Érkezés

Fences

A fegyvertelen katona

Hell or High Water

A számolás joga

Kaliforniai álom

Oroszlán

A régi város

Holdfény

A győztes:

Holdfény

El is érkeztünk az este legnagyobb botrányához: a 2016 legjobb filmjét felkonferáló Warren Beatty hosszasan tétovázott a boríték felnyitása után, majd végül megmutatta a cetlit a mellette álló Faye Dunaway-nek, aki a Kaliforniai álmot kiáltotta ki győztesnek. Teljesen egyetértettem a "díjazással": a Kaliforniai álom igazi mozis varázslat volt, számomra egyértelműen az utóbbi idők legjobbja, amelyben szinte mindegyik alkotóelem tökéletesen a helyén van, egy felejthetetlen egésszé összekovácsolva a produkciót. Damien Chazelle újra megszólaltatta az elveszettnek hitt romantikus musical műfaját, méghozzá nem giccses, cukormázas módon: a filmnek komoly tanulsága van, a lezárás pedig egyszerűen fenomenális volt. Azt hiszem ezt a filmet pár év (esetleg évtized) múlva a 2010-es évek egyik nagy klasszikusaként fogjuk emlegetni.

Aztán jött a helyesbítés: a győztes igazából a Holdfény lett. Nem vitatom, hogy Barry Jenkins egy kiváló drámát rendezett, amely nagyszerűen körbejár némely napjainkban is aktuális társadalmi problémát - egyaránt van mondandója a szegénységről, a feketék helyzetéről, és a homoszexualitásról is. Ezt azonban nem szájbarágósan, folyamatos polkorrektkedés mellett akarja elmondani, hanem szép, lírai módszerekkel, amely igazán felemeli a Holdfényt a felejthetetlen filmek közé. Én mégis az előbbi alkotást jutalmaztam volna: valószínű, hogy a Holdfény a tavalyi év "fekete-botránya" miatt (is) győzött, ám a színesbőrűek helyzetéről már nemrég is készült egy Oscar-díjas produkció, méghozzá a 12 év rabszolgaság, amely 2013 legjobb filmje lett. Frissítőleg hatott volna, ha ezúttal nem egy komor, realista dráma, hanem egy színes, vidám, ugyanakkor mégis tartalmas musical kerül ki győztesként.

Ez lett volna a véleményem a 89. Oscar-gáláról. Ezzel zárjuk a 2016-os filmévet, és jöhet a szintén érdekesnek ígérkező 2017!  

 

 

Címkék: oscar extra 2017
1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://thechiller.blog.hu/api/trackback/id/tr9712298125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.03.01. 12:56:56

Mindenki
(Oscar-díjas magyar rövidfilm)

Zeng a gyerekkórus dala,
Több ez, mint kis salalala,
Inkább tiszta hangok árja,
Hiszen őket verseny várja.

Néhány fiú s kóristalány
Álorcája röpke talány:
Ők, kik csupán tátikáznak,
Dísznek kellenek csak, máznak.

Alig röpke többség dalol,
S titokról hullt lepel alól
Cezaromán karnagy néni
Jelzi azt, hogy jobb lesz félni!

Ám a gyermekszív még szeret,
Zsarnokságnak nem ad teret,
S közös fellépéssel némán
Jut túl diktatúra témán.

Gondoltam, egy verset megér,
Ahogy sok kis színes egér
Szürke hálót együtt kirág.
Bodzavirág, bodzavirág…
süti beállítások módosítása